Hetedik túranap (1.)

*Átkelés gleccserhasadékokon és morénákon
Fotók: Veress Zsombor

Pakisztán (13.)

A gleccsersztrádák fő útkereszteződésében 

Július 5-én a Concordia táborban ébredtünk. Nem is akármilyen napra virradtunk, hiszen ezen a napon nem más, mint a K2 alaptábor volt az úti cél. A sátortábor három gleccser, a Baltoro alsóbb és felsőbb szakasza, a Godwin-Austen és a Vigne találkozásánál fekszik, durva felületű, hepehupás jégsztrádán. A gleccserek sztrádáinak eme fő útkereszteződése fontos logisztikai tranzittábor a K2, a Broad Peak, valamint több más rendkívüli csúcs eléréséhez. Egyfajta alaptábori minősége van, ahonnan más csúcsok alaptáboraihoz lehet tovább indulni. Az egyik ilyen csúcs a közvetlenül felettünk ágaskodó, jellegzetes alakú Mitre Peak (6010 m) volt. A katolikus püspök süvegéhez hasonlító hegy megmászása magas szintű technikai tudást igényel. Idekívánkozik, hogy utazásaim során már találkoztam egy ugyanilyen nevű heggyel. Az új-zélandi Mitre Peak, amely 1692 méteres magasságával függőlegesen emelkedik a Milford Sound víztükre fölé, a megszólalásig hasonlít a karakorumihoz. 

Jégfolyó hullámvölgyein 

Mint minden nap, azon a napon sem engedhettük meg magunknak a lazsálást, korán keltünk, és reggeli után hosszú, verejtékes, de igazán rendkívüli gyaloglás várt ránk a K2 alaptáborig. Ezen a ponton, négynapnyi vendégeskedés után elhagytuk a Baltoro-gleccser több tíz kilométeres pályáját, 90 fokos fordulatot tettünk északi irányba, és egy másik elképesztő jégár, a Godwin-Austen sztrádájára léptünk. De csak a legnagyobb jóindulattal mondhatom lépésnek erre a gleccserre való váltásunkat, ugyanis az irdatlan jégfolyó hullámvölgyein való átkelés inkább csetlés-botlásnak, bukdácsolásnak minősült. A gleccserek találkozásánál, vagy ha úgy tetszik összefolyásánál még barátságtalanabbá, még nehezebbé és még fárasztóbbá vált a terep. Mindkét „jégfolyó” mérhetetlen mennyiségű üledéket szállít a hátán, s ahol összecsókolóznak, vagy inkább ahol összekaramboloznak, ott a morénák minden képzeletet felülmúló felhalmozódása, összevisszasága, egymásra torlódása jókora halmokat, mély barázdákat, feneketlen szakadékokat formál. Egyik túratársam így emlékszik vissza aznapi lelkiállapotunkra közösségi hálózati bejegyzésében: „Ma nagy nap lesz, elérjük a K2 alaptábort, előtte pedig a Broad Peak alaptábort is! Ennek ellenére elég nehézkes már a gyaloglás, minden lépés után fogadkozom, hogy ilyet többet sose, csakis tengerparti nyaralás koktélozgatással. Neeeeem!” 

Törmelékektől terhes morénákon botladozva, elzárva a világtól 

Hasonló gondolatok fogalmazódtak meg bennem is, és olykor a pokolba kívántam azt a napot is, amikor feliratkoztam erre a kalandra. Nehezünkre esett a sokadik napon is a folyamatosan hullámzó, törmelékektől terhes morénákon botladozni, a sorozatterhelés kezdett az agyunkra menni, de tartotta bennünk a lelket az a tudat, hogy a világ egyik legkülönlegesebb, legeldugottabb, csak kevesek által bejárt szegletében leledzünk. Mindenesetre nem csak számunkra, turisták számára volt nehéz. Túravezető legyen a talpán, aki ebben az összevissza kő- és morénarengetegben megtalálja a megfelelő ösvényt. Guide-jainknak is komoly fejtörést okozott, többször is eltévedtünk a gigamorénák labirintusában. Ilyen esetekben az egyszerű teherszállítók jó szolgálatot tettek, ugyanis nagyobb tapasztalattal, kiváló tér- és terepérzékkel rendelkezve ügyesen eligazodtak, és gyorsan találták meg a legcélravezetőbb csapást. Csak lassan, nagy üggyel-bajjal araszolgattunk, meg-megállva, pihegve pihenve. Túljutva a kezdeti nehézségeken, elhaladtunk egy katonai adó-vevő torony mellett, amelyről az a hír járta, hogy a közelében fogunk tudni valamicske térerőt befogni, de sajnos ez csak a helyieknek sikerült, így csalódottan vágtam zsebre telefonomat. Már 8. napja jártunk-keltünk a világ végén, már 8 napja nem tudtam semmit az otthoniakról, és ők sem rólam. Vajon mi van velük? Jól vannak? Egészségesek? Történt velük valami? És nyilván ugyanezek a kérdések fogalmazódtak meg bennük is irányomba, csak még sokkal erőteljesebben és aggodalmaskodóbban. És mi van a nagyvilágban? Vajon hol tört ki ismét háborúskodás, a világ melyik szegletében szenvednek éppen árvíztől, földrengéstől? Istenbe vetett bizodalmam segített azon, hogy túltegyem magam szorongásaimon, hiszen tudtam, hogy ha bajba kerülnek vagy kerülünk, a Mindenek Ura akkor sem hagy el. Túravezetőnkön, túratársaimon, teherhordóinkon keresztül Istenre bíztam magamat, magunkat. 

A Godwin-Austen-gleccseren át a róla elnevezett K2 hegyig 

A gleccsert Henry Haversham Godwin-Austen angol topográfusról, természettudósról nevezték el, aki a Himalájában tett felfedezéseket, és az 1860-as évek elején felmérte a K2 lábánál található gleccsereket, ugyanakkor magáról a K2-ről is végzett méréseket. Nem terjedt el széles körben, úgy mint az Everest esetében, ezért csak kevesen tudják, hogy a K2 egyik elnevezése a Mount Godwin-Austen. 

A Godwin-Austen-gleccseren kapaszkodva bal oldalra előbb a Marble Peak mellett gyalogoltunk el. A 6256 méteres „Márvány-csúcs” azért volt feltűnő, mert az alsó része – koromfekete lévén – nagyon elütött a jóval világosabb szürke gránittól, homokkőtől. A sok hegycsúcs közül kiemelkedően szép volt az Angyal-csúcs (Angel Sar, Angel Peak, Angelus Peak), amely közvetlenül a K2 mellett kicsinek tűnt ugyan, pedig 6802 méteres magasságával ez sem egy törpe. Az angyalian szép csúcsot magamban a K2 kistestvérének neveztem el.  

Az ötcsúcsú hegy szedi áldozatait

Az oldalirányból betorkolló gleccserek közül jobb oldalról a Broad Peak-, bal oldalról a Khal Khal-gleccsert hagytuk magunk mögött, s közben 6-7000-esek méltóságteljes tekintetétől kísérve egyenesen szembementünk a K2-vel, amely bástyaként zárta le a Godwin-Austen-gleccser zsákutcáját. Később bal oldalról elértük a Savoia-gleccsert is, de közben jobbról ott anyáskodott felettünk Földünk egyik legmagasabb és Pakisztán harmadik legmagasabb csúcsa, a már többször is emlegetett Broad Peak. A csúcs neve találó, mivel a teteje másfél kilométer széles, így egy széles csúcs benyomását kelti. Az elnevezés a tibeti Faichan Kangri szó szerinti fordításából származik, de világszerte az angol neve vált ismertté, amelyet egy angol felfedező adott a 19. század végén, utalva a Svájc és Olaszország határán található, hasonló nevű és kinézetű Breithornra. A hegynek valójában öt csúcsa van, melyek közül három nyolcezer feletti: a Broad Peak (8051 m), a Rocky Summit (8028 m), és a Broad Peak Central (8011 m). A hegy első meghódítói osztrákok voltak 1957-ben, és talán nem is kell mondanom, hogy ez a hegycsúcs sem kíméli a rá merészkedőket. Az áldozatok száma mára már 30 fölé emelkedett, s bár biztonságosabbnak tartják a K2-nél, a halálozási ráta 7-8 százalék körül van, ami azt jelenti, hogy 100 sikeres mászásra 7-8 haláleset jut. Ez ugyan csak egy statisztika, de tény, hogy a számokat figyelembe véve ez a hegy sem egy életbiztosítás. 

Néhány órányi küszködés után megpillantottuk a Broad Peak alaptáborát, amelyet a gleccser hosszanti, magas fekvésű oldalmorénájára építettek. Ezen a ponton már 4900 méteres magasságban jártunk, és ahhoz, hogy eljuthassunk az alaptábor sátraihoz, el kellett hagynunk az ösvényt, és fel kellett kapaszkodnunk a moréna hátára. Az alaptábor vezetője nagyon kedvesen fogadott, asztalhoz ültetett, Coca-Colával, teával kínált bennünket. Ez a minden hátsó szándék nélküli kedvesség, közel 5000-hez, ahol a Coca-Cola már igazi kincset és gyógyírt jelent a testnek, egyszerűen felfoghatatlan volt számomra, nagyon jólesett. Megtudtuk, hogy a táborban egy marosvásárhelyi magyar és több külföldi hegymászó is tartózkodik, de velük csak a másnapi visszatértünkkor találkozhattunk, mivel azokban az órákban éppen a hegyen akklimatizálódtak. Kezünkbe adtak egy távcsövet, és mutatták, hogy hol kell őket keresnünk, és valóban megtaláltuk a különböző magasságokban található, szinte kivehetetlenül pici sátracskákat. A kukkerrel még inkább érzékelni lehetett a hegy félelmetes arányait, annak apró részleteibe is belátva. Hihetetlennek tűnt, hogy képesek felmászni azokon a meredek, számunkra megmászhatatlannak tűnő jégfalakon.

A Broad Peak alaptábor ára

A Broad Peak alaptábor – és nagyjából ugyanez érvényes a K2, illetve más hegyek alaptáboraira is – tulajdonképpen sátorok katonásan elrendezett soraiból áll, akárcsak egy átlagos tábor. Csakhogy van különbség minőségben és a kényelemben, mert az alaptáborokban jellemzően egyéni sátrak állnak a hegymászók rendelkezésére, amelyek kis házikó nagyságúak, állni is lehet bennük, és a lakóik nem matracon, hanem tábori ágyakon pihenhetnek. A hálósátrakon kívül nekik is van közös, általában fűtött étkezősátruk, és műholdas internet-hozzáférés is rendelkezésre áll. Az alaptábort különféle, speciális hegymászóügynökségek üzemeltetik, amelyek az élelmet, az oxigénpalackokat és az egész logisztikát erről a helyszínről adminisztrálják. Mindez kényelmes tartózkodást biztosít az egy-két hónapos expedíció során, de nyilván ennek a kényelemnek és a csúcsmászó expedíció számtalan egyéb költségének ára is. Amíg a mi többhetes trekkingünk a néhány ezer dolláros árkategóriába tartozott, addig egy több hónapos all inclusive csúcsmászó kísérlet jóval drágább. A K2 csúcsmászás például (akárcsak az Everest-mászás) egy nullással nagyobb árkategória, konkrétan 35.000–100.000 amerikai dollár között mozog, a Broad Peak megmászása olcsóbb.    

A penitentes jégformációk 

Az alaptáborból visszatérve, továbbindulva, egy idő után elfogytak a kövek, maradt a puszta jég, annak bizarrabbnál bizarrabb alakzataival. A legérdekesebb jégformációk az úgynevezett penitentesek voltak, melyeknek hosszú, hegyes kúp formájuk csuklyákra emlékeztettek. A pentitentes egyébként bűnbánókat jelent spanyolul. De mi köze a jégnek a bűnbánathoz? Ennek megértéséhez tudnunk kell, hogy létezik a Bűnbánók Testvérisége nevezetű keresztény vallási gyülekezet, aminek a tagjai, különböző bűnbánati eszközöket használva, böjtöléssel és egyéb módon gyakorolnak bűnbánatot. Fejükre jellemző módon a capirote-nak nevezett bűnbánó csuklyát, vagyis egy hosszú, csúcsos süveget helyeznek, ily módon indulva körmenetekre. Ez a különös fejfedő az arcukat is eltakarja azért, hogy a bűnbánat során ne magukra, hanem Istenre összpontosítsák a figyelmet. Na már most a gleccser hegyes jégalakzatai, a penitentesek nagyon hasonlítanak a vallásos szervezet hegyes süvegű penitenteseihez, innen származik az elnevezés. S mivel ezer és ezer jégalakzat állt egymás mellett, olyannak tűntek, mintha jéggé fagyott zarándokcsoportot láttunk volna vonulni a gleccseren. Egyébként a Ku-Klux-Klan fejfedőjét, köpenyét éppen a bűnbánók ihlették, csakhogy a KKK ezeket a külsőségeket a félelemkeltés és a titkosítás eszközeként használta.