Hary Béla karmesterről szól a Vig Emese rendezte Haza a magasban sorozat következő része. Hary Béla a Kolozsvári Magyar Opera örökös tagja volt, a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjével tüntették ki. Szilágysomlyón született. 1952-ben érettségizett a kolozsvári zenelíceumban. A Gheorghe Dima Zeneakadémián karmesteri és zeneszerzői szakon végzett. 1956-ban került a Kolozsvári Magyar Operához, ahol több mint fél évszázadig vezényelte a repertoáron levő művek többségét. Az 1960-as években fontos szerepe volt Bartók Béla zenés színpadi műveinek kolozsvári bemutatásában. 1973– 1977 és 1984–1989 között volt a magyar opera igazgatója. A Kolozsvári Magyar Opera és a Gyulai Várszínház együttműködésével született meg Erkel Ferenc összes operájának felújítása és bemutatója.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató