Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Három évtized alatt szépen felfelé ívelt a Székely Mezőség meghatározó vállalkozása, a Therezia pályája, nagyban hozzájárulva Mezőpanit ismertségéhez. A cég nevét úgy helyezte fel a térképre, hogy termékei révén szűkebb pátriánkon kívül Európában, sőt Amerikában és az arab világban is ismertté tette. Sikertörténet a Thereziáé, mely a piacgazdaság buktatóit, nehézségeit úgy védte ki, hogy az óriási versenyben a folyamatos fejlődésre is volt erőforrása. Jelenleg 130 alkalmazottnak és több száz tejtermelő családnak biztosít megélhetést, így több ezer ember élete kötődik hozzá. A 30 éves cég alapításáról, sikereiről és kihívásairól Bartha Márton vezérigazgató számolt be a Népújságnak.
– A kilencvenes évek elején a mezőgazdaság felé kacsingattunk a párommal, Jolikával. Elmentünk Ausztriába tapasztalatot szerezni és a modern mezőgazdálkodás alapjait elsajátítani. Ott tanultuk meg a tejfeldolgozás fortélyait. Miután hazajöttünk, a tejtermeléssel indítottunk. Akkor csak egy tejfelvásárló volt a környéken, az állami ICIL vállalat, amely keveset fizetett a tejért, azt is nagy késéssel. Akkor született az ötlet, hogy az általunk megtermelt és a néhány gazdától megvásárolt tejet dolgozzuk fel, és a termékeket értékesítsük. 1994-ben létrehoztuk a Therezia Kft.-t, a mezőgazdasággal leálltunk, és rátértünk a tejfeldolgozásra. Ez így volt szinte napjainkig, amikor ismét nekifogtunk a mezőgazdasággal foglalkozni, mert a közeljövőben tejet is szeretnénk termelni.
– Mennyi tejet dolgoztak fel akkor, és mennyit most?
– Kisebb mennyiséggel kezdtük, napi 500-1000 liter tejet dolgoztunk fel. Aztán szép lassan a környező falvakban megtermelt tejet kezdtük begyűjteni. Most Maros megye nyugati térségéből, Marosvásárhelytől a Kolozs megyei határig terjedően vásároljuk fel a tejet. 55-70 ezer liter tejet dolgozunk fel. A mennyiség évszakok függvénye is, mert nyáron több a tej, a téli hónapokban kevesebb. Az átlag 65 ezer liter körül van.
– Bár ismertek a Therezia-termékek, mégis melyek a specialitások? Hol értékesítik őket?
– Ami a termékeket illeti, főleg a gyúrt, forrázott sajtok irányába kezdtünk el fejleszteni. Ezenkívül sokféle termékünk van: tejföl, vaj, túró, ömlesztett sajtok, vajkrémek, joghurtok, szána, tej stb. Ami az értékesítést illeti, Maros megyében erőteljesen jelen vagyunk. Marosvásárhelyen és közvetlen környékén tíz saját üzletünk van, ezenkívül Udvarhelyen és Kolozsváron is. Románia összes térségében megtalálhatók a termékeink, forgalmazó cégek szórják ki. Jelen vagyunk a hipermarketekben, a Carrefourban, az Auchanban, a Selgrosban és máshol is. A termékeink az Európai Unió majdnem minden országában megtalálhatók. Ezenkívül az Egyesült Államokba, Kanadába, az Arab Emírségekbe, Katarba, Bahreinbe is eljutottak.
– A cégnek 130 alkalmazottja van, rajtuk kívül vannak a tejtermelők, akiknek a tej értékesítése jelent megélhetést. Hogyan sikerült megtartani a termelőket?
– Jó partnerség és bizalmi kapcsolat alakult ki köztünk, ez fontos dolog. A tejtermelők tudják, hogy mindig megbízhatók voltunk, pontosan fizettünk, soha egy napot sem késtünk. Amit megígértünk, azt kifizettük. A hosszú távú stratégiának fontos alapköve a megbízhatóság. Ez érvényes a tejtermelők és partnereink, klienseink tekintetében is. A bizalom mellett nagyon fontos a pontosság, a komolyság, a minőség. Azok a farmok, amelyek átélték az elmúlt 30 évet, lassan bővítik az állományt, mert anélkül nem kifizetődő a vállalkozás. Muszáj a mennyiséget növelni mind a tejtermelésben, mind nekünk, a feldolgozásban, ha a piacon akarunk maradni. A szabadpiaci árak úgy mozognak, hogy nem lehet magas profittal dolgozni. Jobb, ha a nagyobb mennyiségből származó kisebb profit összegyűl. A kis mennyiséget is ugyanazon az áron lehet eladni, mint a nagy mennyiséget, vagy még annyiért sem. A tej esetében, ha minél nagyobb mennyiséget ad el valaki, annál jobb árat kap érte.
– Mi volt a legnagyobb kihívás a 30 év alatt?
– Maros megyében a kilencvenes években, a 2000-es évek elején 40 tejfeldolgozó volt. Most öten-hatan maradtunk hazai tejfeldolgozók. Akárcsak az élet minden területén, fontos a kitartás, a felelősségteljesen végzett munka, a korrekt kapcsolatok, a jó menedzsment, a jó stratégiák és a szorgalom. S nem utolsósorban az, hogy milyen munkatársak vannak melletted. A munkaközösségünk tagjai korrektek, becsületesek, megbízhatóak és szorgalmasak. Fontos, hogy a vezetőség komolysággal legyen felvértezve, a munkaközösség hasonlóan. Itt jegyzem meg, hogy Marosvásárhelyről, Panitból, a környező falvakból, a Nyárádmentéről járnak ide dolgozni.
– A cég életében mi jelentett a legnagyobb nehézséget az elmúlt 30 évben?
– Ha kronológiai sorrendben vesszük, kezdetben a termékeladás, a vásárlókör kialakítása volt nehéz. Mai napig nem könnyű eladni a termékeket, mert telítődött a piac. A tej minőségi szintjének az emelése sok munkát vett igénybe, hiszen csak jó minőségű nyersanyagból lehet jó minőségű terméket előállítani. Ez szélmalomharc a mai napig. Másik nehézség az európai uniós kereskedelmi engedély megszerzése volt. Ehhez el kellett érni azt a szintet, ami a tanúsítvány megszerzéséhez szükséges. Brüsszelből szálltak ki Panitba, ellenőriztek, és megkaptuk az európai uniós számot. Ez nehéz fejezet volt a cég életében. Valójában nekünk már 2004-től európai uniós kereskedelmi számunk volt, 2005-től kezdtünk el exportálni Nagy-Britanniába. 2007, az uniós csatlakozás éve határkő volt, tanúsítvány hiányában a tejfeldolgozó gyárak 60 százaléka bezárt. 2008-2009-ben jött a gazdasági válság, majd a Covid-járvány generált nagyon nagy nehézségeket. Utána ismét az üzemanyag- és energiaárak növekedése következett. Az elmúlt négy esztendő ilyen szempontból elég labilis volt.
– Milyen sikerek, pozitívumok jellemzik a cég életét?
– Pozitívum, hogy a hipermarketek romániai megjelenésétől az első perctől partnereik lettünk. A Metróval kezdtünk el kollaborálni, aztán jött a Cora, a Carrefour, az Auchan stb. Termékeink az elejétől a polcon voltak. Ez nagyon jó referencia volt nekünk. Aki ott volt, az számított a piacon, keresték a termékeket. Nagy előnyünk volt, ez megkönnyítette az eladást, mert azután mások is keresték a termékeinket.
A legnagyobb sikernek tartom, hogy folyamatosan lojális és nagyon szorgalmas munkaközösségünk volt. Ez a cég legnagyobb sikere, mert minden az emberen múlik. Hála Istennek úgy alakult, hogy a Therezia munkaközössége mind a mai napig korrekt, megbízható, szorgalmas közösség. Komoly emberek nélkül komoly cég nem létezik, komoly emberek tesznek sikeressé egy céget. A mi esetünkben ez nagyon jól alakult. Mindig ott volt az isteni gondviselés, mert az ember könnyen elragadtatja magát, de Isten áldása nélkül semmi sem működik.
– Kívánjuk, hogy továbbra is sikeres és hosszú életű legyen a cég, hogy a Bartha család vállalkozása, a Therezia Kft. az elkövetkező évtizedekben is meghatározó és színvonalas mérce legyen a Székely Mezőségen!