Erdőszentgyörgyön születtem 1997. november 30-án. Édesanyám asszisztensnő a helyi kórházban, édesapám mérnök. Az elemi és az általános iskolát az erdőszentgyörgyi Szent György Iskolaközpontban végeztem, 2012-től a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban tanulok, jelenleg 12. osztályos vagyok. Néhány versem és novellám az Erdőszentgyörgyi Figyelőben jelent meg. 2013-ban pályáztam a Palóc Társaságnak a magyar kultúra napja tiszteletére hirdetett pályázatára. Egy katona története című írásom bekerült a pályamunkákból készített Jó itt élni! antológiába. 2014-ben az Írnom kell! blog novellapályázatára küldött munkám (A lovag és az újságíró) 3. díjban részesült, majd a nyertes novellák társaságában elektronikus könyvben jelent meg. A Természet Világa cikkíró diákpályázatán 2015-ben harmadik, 2016-ban pedig első díjban részesültem a Kultúra egysége kategóriában, és Hargittai-díjjal is kitüntettek. Egy írásom megjelent a folyóirat 2015. áprilisi számában. Az Irodalmi Kreativitási Versenyen három alkalommal jutottam el az országos szakaszig, 2013-ban első díjban, 2015-ben az Apáczai Csere János Egyesület különdíjában részesültem. A Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny országos szakaszán 2015-ben második, nemzetközi szakaszán pedig 3. helyezést értem el. Irodalommal kapcsolatos munkámért 2015-ben az RMPSZ nekem ítélte a Kós Károly-díjat.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató