2025. február 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rejtő Jenő regényeinek kedvelői biztosan ismerik Fülig Jimmyt, és azt is, hogy mi történhet azokkal, akik eléggé elővigyázatlanok ahhoz, hogy fizikai konfliktusba keveredjenek vele. Többnyire nem igazán értik, hogy mitől vérzik a fülük, és hogyan is hasadt fel a fejük bőre. Valahogy így érezheti magát a Sepsi OSK az FCSB elleni mérkőzés után, mert még el kell telnie egy kis időnek, hogy kiderüljön, mi is ütötte el. Amúgy pedig számunkra is rejtély: mi a titka annak, hogy az az FCSB, amely annyiszor játszott már szerényen az idei bajnokságban is, amikor a Sepsi OSK az ellenfele, mindig maximumon pörög?

Pedig megpróbált jól beleállni a meccsbe az OSK, és már az 1. percben lehetősége nyílt kihasználni Dawa hibáját, Skorup azonban csúnyán fölélőtte 12 méterről. Ezt követően is megpróbáltak veszélyesek lenni, azonban a passzok végül mégis elakadtak, míg az FCSB azonnal a lényegre tért: a 7. percben Bîrligea nagyon könnyen tisztára játszotta magát, Gyengéről visszajött a lövése Tănase elé, a duplázást az OSK kapusa szögletre ütötte, és ebből megszületett a vezető gól, mert az első beívelést még kivágták, a másodikat azonban Popescu visszafejelte az ötösre, ahonnan Bîrligea zavartalanul a jobb felsőbe továbbított (1-0). Ezt követően az OSK még nem esett teljesen össze, de a 12. percben Târnovanu gyorsabb volt, mint Nešković a hatos sarkában. Újabb helyzetre azonban már nem volt idő, mert a 15. percben Bîrligea kiugrott Radunović indításából a tizenhatos bal oldalán, és Gyenge alatt a rövid sarokba gurított (2-0). Ezzel elszakadt a fonal, az FCSB teljesen felszabadultan játszott, az OSK lábába pedig beleállt a görcs. A 19. percben előbb Bîrligea, majd Gheorghiță hagyott ki jó helyzetet, a 27. percben Șut lövése középre érkezett, majd néhány pillanattal később Gyenge megágyazta Niczuly visszajövetelét a kapuba: egy könnyű labdát Radunović elé ejtett, aki 3-0-ra növelte az FCSB előnyét. A 35. percben 4-0 lehetett volna, miután Gyenge rossz kimozdulását Popescu kihasználta, és a hálóba fejelt, ám a VAR kiderítette, hogy Tănase előtte lesen állt. A 38. percben utóbbi fordulásból 12 méterről melléküldte.

A szünetbeli cserék arról árulkodtak, hogy mindkét kispad lezártnak tekinti a meccset, így a második félidő eseménytelenebb volt, de az FCSB még kihagyott néhány nagy helyzetet: Tănase és Bîrligea az 54. percben, Cisotti az 57. percben. Aztán a bukarestiek lassítani kezdték a játékot, de az OSK-ban nem volt lelkierő a megújuláshoz. Az első szögletet az OSK a 81. percben végezhette el, a 87. percben pedig Skorupnak volt egy szabadrúgása 18 méterről kapura, de Târnovanu könnyen fogta.

Összességében elmondható (s ez már régóta tűnik így, de most nagyon nyilvánvaló volt), hogy az OSK olyan zenekarhoz hasonlított, amelynek nincs karmestere, minden játékos egyénileg játszik, nincs vezéregyénisége és – mondjuk ki – nincs játékelképzelése sem, amelyet az edző feladata lenne megalkotni. Valentin Suciu azonban nagyon könnyen kiismerhető, mindig ugyanazokat a cseréket végzi, többnyire későn (nem ezen a meccsen, de hát ez nem volt releváns), és nem olyasvalakinek tűnik, aki képes erélyesen rászólni a játékosokra.

Az OSK legközelebb pénteken 17 órától lép pályára az FC Hermannstadt ellen. Győznie kell ahhoz, hogy életben maradjanak a felsőházi esélyei.

Jegyzőkönyv

Labdarúgó-Szuperliga, 26. forduló: Bukaresti FCSB – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 3-0 (3-0).

Bukarest, Nemzeti Aréna. Vezette: Andrei Chivulete (Bukarest) – Andrei Constantinescu (Bukarest), Romică Bîrdeș (Pitești). Tartalék: Ionela Peșu (Mangalia). Videóbíró: Viorel Flueran (Craiova). Segéd-videóbíró: Ovidiu Artene (Vaslui). Ellenőr: Adrian Comănescu (Rm. Vâlcea).

FCSB: Târnovanu – Radunović, Dawa, M. Popescu, Crețu, Cisotti (68. Alhassan), Șut (46. Chiricheș), Ștefănescu, Tănase (68. Băluță), Gheorghiță (46. Muși), Bîrligea (84. Edjouma).

Sepsi OSK: Gyenge – Haruț, Ňinaj, Šimić, Ștefan, Skorup, Szota (46. Kallaku), El-Sawy (46. Oroian), Nešković (69. Sigér), Oberlin (69. Mailat), Babunszki (46. Coman).

Gólszerzők: Bîrligea (8., 15.), Radunović (27.).

Sárga lap: Radunović (79.).

Eredményjelző

Szuperliga, 26. forduló: Nagyszebeni Hermannstadt – Petrolul 52 Ploiești 1-1, Kolozsvári FCU – Jászvásári CSM Politehnica 2-2, Bukaresti FCSB – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 3-0. 


Fotó: a FCSB közösségi oldala



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató