Vasárnap véget ért Erdély, illetve a Partium egyik leghangulatosabb szemléje, a Szatmárnémetiben megrendezett Street Music Festival.
Vasárnap véget ért Erdély, illetve a Partium egyik leghangulatosabb szemléje, a Szatmárnémetiben megrendezett Street Music Festival. Mint azt a cím is jelzi, utcazene-fesztiválról van szó, amelynek fellépői az óvárosi Szabadság téren koncerteznek, teljesítményüket szakmai zsűri értékeli.
Az év talán legkülönlegesebb, 2014-től megszervezett zenei szemléjét a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület hozta létre, az idei szemle július elseje és harmadika között zajlott. A zenei változatosság, a többezres érdeklődő, majd magát az éjjelbe átbulizó közönség, a közös jammelés öröme és a zene felszabadító ereje jellemezte ez esztendőben is a fesztivált, amelynek immár marosvásárhelyi vonatkozása is van: a Moonfellas együttes nyerte a szemle megosztott fődíját!
Az első díjat illetően a zsűri nem tudott dönteni a marosvásárhelyi együttes – Fehér Csaba: ének, akusztikus gitár; Szász Csaba: elektromos gitár, ukulele, backing vocals; Baier Emil: basszusgitár; Kiss Levente: dobok, ütőhangszerek – és a bulgáriai Acoustic Soul nevű banda között, így megosztva adták át azt a két formációnak.
A Szatmárnémeti Utcazene Fesztivál további díjazottjai pedig a következők: különdíj a kitartó utcazenélésért – Projekt Akusztik. Fiatal szatmári tehetségek díja: Stereo-phonics. Facebookos közönségszavazás: Outdoor Five. A Veszprémi Utcazene Fesztiválon felléphet: The Phoenix. A második díjat a gyergyó-szentmiklósi Mulligan Tree-nek ítélte oda a háromtagú zsűri, azaz Petruska András (Petruska) és Koszorús Krisztina (Koszika) zenészek, valamint Natalia Achim Opriş a GotecRom képviseletében. A harmadik díjat az Írországban élő utcazenész, Cezar Habeanu nyerte.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató