Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2019-06-12 16:16:54
E hónap végén, június 28-án kezdődnek Mikházán az idei, immár 17. alkalommal sorra kerülő Csűrszínházi Napok. Amint hallottuk, az eseménynek helyt adó és mára a Nyárádmente emblematikus kulturális központjává nemesedett Széllyes Sándor Csűrszínház épülete javításra szorul, a felújítási munkálatokat már elkezdték, ugyanakkor a régi kántori lakban emlékszobákat rendez be a szervező Csűrszínház Egyesület. A részletekről Szélyes Ferenc színművészt, ötletgazdát és főszervezőt kérdeztük.
Zajlanak a munkálatok a Csűrszínházban
– A Csűrszínház padlózata az évek során technikai hibák, építési okok miatt teljesen tönkrement, és az egy hónappal ezelőtti árvíz sem kímélte az épületet, a víz befolyt, és iszap rakódott le – mondta a színház jelenlegi állapotáról Szélyes Ferenc. – Szerencsére a nyárádremetei tanács megjavítja az épületet, már felszedték a régi faanyagot, az előbb érkezett meg egy teherautó, hozzák az anyagokat, a kavicsot már letették, szétszórták, és a jövő héten teszik rá a betont is. Utána kell várni körülbelül két hetet, hogy rá lehessen lépni, ezután következik a nézőtér emelvényezése. Az újrapadlózás augusztus környékén esedékes, most nem lesz rá lehetőség. Ugyanak-kor a tetőszerkezetet is újraépítik, mert több helyen beázik, itt is építési hiba történt. Teljesen újrafedik az épületet, tehát ősszel a teljes pompájában tündöklő Csűrszínházból megyünk majd téli pihenőre.
– Mennyire befolyásolja mindez a hamarosan kezdődő Csűrszínházi Napokat?
– Semennyire, mert most még nincs program, és a hét végére elkészül a betonozás, annyi lesz a különbség, hogy az idén a közönség betonra fog lépni az épületben, nem padlóra.
– Amint hallottuk, egy új épülettel is gazdagodott a Csűrszínház Egyesület.
– Igen, a kántori lakról van szó, ami visszakerült az egyesület kezébe, itt lesz a felújított Széllyes Sándor- és Kacsó Sándor-emlékszoba, kilencven százalékban már készen vannak. Felújítottuk és már be is rendeztük a két szobát, ezenkívül a Maros Megyei Múzeum segítségével elkezdtük a kerítés és a kántori lakáshoz vezető lépcső felújítását, mindket-tő nagyon rossz állapotban volt.
A múzeum és két mikházi lakos, Varga Zoltán és Balla Zsigmond ebben nagyon sokat segített nekünk. De a falu is összefogott, három héttel ezelőtt összehívtunk egy kalákát, amelyen körülbelül tizenöten vettünk részt – falubeli fiúk, férfiak –, és nagyon kemény munkával rendbe tettük az udvart, kihoztuk és elhordtuk a szemetet. A múzeum ebben is nagyon sokat segített.
– Nyitva lesz a ház a Csűrszínházi Napokon?
– Reméljük, hogy addigra ki tudjuk nyitni, jelenleg is gőzerővel folyik a munka. A kaláka és a felajánlott önkéntes munka mellett sok minden pénzbe is került, például meg kellett vásárolnunk az anyagokat. Ezt az összeget a Kacsó-leszármazottak, összesen négy család állta.