Az ember időről időre szembemegy egykori önmagával. Olykor csodálkozik, máskor meglepődve tapasztalja: mintha mi sem változott volna. Az utóbbi a rendhagyó. A napokban közel kilenc év távlatából szólított meg és vonzott magához a nizzai vasútállomás zongorája. Sorban álltak a székhez ülni, játszani akarók, szó sem lehetett arról, hogy magam is próbálkozzam. Időm se lett volna rá, na meg igazából nem is erőltettem, az eltelt közel évtized alatt sem tanultam meg zongorázni. Ez különben senkit sem zavar, van, aki művészi szinten ámítja el az érdeklődőket, sokan csak klimpíroznak diadalmasan. Én 2016-ban megelégedtem az ujjakat előkészítő, bemelegítő gyakorlatokkal. Most már a reptéren is megtehettem volna ugyanezt. Ott is folyamatos működésben van a nemes hangszer. Szóval változtak is a dolgok, meg nem is. Az állomás ugyanolyan, mint akkor, a környék viszont lényegesen feljavult. Az eltelt években hatalmas, modern épületegyüttesek, üzletkomplexumok, szállodák, irodaházak emelkedtek az égbe, és tették metropoliszszerűvé ezt a városrészt is, a föld alá is leköltözött villamos pedig a repülőtér 2-es termináljáig hosszabbította meg vonalát. A két terminál között ingyenes a szállítás, a többi szakaszokon is elfogadható a díjszabás, alig drágult valamennyit tíz év alatt. Persze, a digitalizálás százszázalékos, meg is gyűlt a bajom vele a jegyváltásnál éppúgy, mint más tájékozódási automata kütyük esetében. Úgy tűnik, csak én vagyok ilyen boldogtalan, pedig franciatudásban nem nulláról indultam. Inkább az IT-s felkészültségem lehet nagy lemaradásban. Bezzeg a körülöttem nyüzsgő tömeg milyen jól elvan! Korra, nemre, színre, nemzetiségre stb. tekintet nélkül. Nem tűnnek elveszettnek az extrém korszerűsödésben. Legyenek akár migráns kinézetűek vagy netán kéregetőfélék. Az utóbbiak is sokan vannak. De egyáltalán, elképesztő a nyüzsgés az Azúr-parton ezen a február középi kora tavaszon. Tele a francia Riviéra, Nizza és Menton különösen. A karneválszezon távolabbról, a földgolyó minden tájáról rengeteg szórakozni, kikapcsolódni vágyót csábított ide. Szinte annyira zsúfolt a híres nizzai tengerparti sétány, a Promenade des Anglais, mint az üdülési idény elején és vége felé. Véget nem ér az emberáradat a napfényes sétányon, sokan a tengernek sem tudnak ellenállni, a kavicsokon telepednek le, a magamutogató merészebbek még a vízben is megmártóznak. Kitágul a tüdő, szabadon nyújtózkodik, ha mélyen beleszippantasz a friss tengeri levegőbe. Némi izgalom is vegyül az egészbe, valamiféle kimondatlan várakozás, hogy valaminek történnie kell. Nyilván nem rosszra, borzalomra kell gondolni, bár aki – mint mi – 2016 nyarán tapasztalhatta azt a nyomasztó megrendülést, amit napokkal a tragikus merénylet után is érzékelni lehetett itt, annak elkerülhetetlenül ilyesmi is eszébe jut. Az akkori rémséges támadás 86 áldozatára 2022-től egy angyalszerű szobor emlékezteti az itt elhaladókat. De kereken-körbe minden a hagyományos tavaszváró ünnepségsorozat jegyében öltött karneváli izgő-mozgó, tarkán vidám, izgalmas kinézetet 2025. február 14. és március 2. között, a farsang itt az úr. Lényegében alig van valami ilyenkor, ami ne a farsangi vígságok, parádék, vetélkedések, virágcsaták jellegét öltené magára. Ebbe természetesen a biztonság, a zavartalan életmenet biztosítása is beletartozik. Lépten-nyomon nyilvánvaló a biztonságiak jelenléte, felfegyverzett katonai, csendőr és rendőr járőrök vegyülnek a tömeg közé, a karneváli rendezvények számára elkerített területekre csak olyan ellenőrzések nyomán lehet belépni, mint amilyet a repülőtereken tapasztalhatunk. A mai robbanékony világban ilyesmikkel is együtt kell élnünk, ettől eltekintve simán beszippanthat a karnevál kínálta páratlan látvány, a parttalan zsivaj, hangzavar, a felszabadult hangulat, a szüntelen tömeghullámzás s a pergő ritmus. Már aki nyitott az ilyesmire. Aki nem, az kerülje el. Az is megkeserülheti az esti karneváli felvonulást, aki nem öltözik fel erre az alkalomra eléggé vastagon. Február 15-én este magam is éreztem, miként kezd a hideg egyre bennebb szivárogni a fesztiválozóba, de feledhető volt ez a zavaró körülmény. Az immár 151. nizzai esemény, amely a nemzetközi értékelések szerint a Rio de Janeiró-i, a velencei és a New Orleans-i karneválok mellett a legismertebb, legnépszerűbb ilyen mulatság, a Tengerek és óceánok királya címszó alatt kínálta fel látnivalóit. Jókedv, nevetés, humor, csipkelődés, gúny, ötletsziporka, szépség, kihívás, akrobatika együtt és külön-külön bőven jutott a rég lefoglalt és alaposan megfizettetett páholyokban, tribünszékeken vagy az útvonal menti, kevésbé borsos állóhelyeken. A mítoszok, a film- és fantasyszereplők, a tudományos, környezetvédelmi, politikai jelenségek kimeríthetetlen forrásai a farsangi szatírának, szórakozásnak. A későbbiekben remélhetőleg ilyen riviérai részletekben is lesz alkalmam elmélyedni. És a mentoni elképesztő citromfesztivált jóformán még nem is érintettem. Pedig az már a világűrre szakosodott.
