2022. augusztus 9., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A jelképekkel folyton baj van. Címerek, zászlók, szobrok, feliratok láttán rögtön lábra kap a „van sapka, nincs sapka” effektus, azonnal akadnak olyanok, akiket felbőszítenek ezek a némán is beszédes szimbólumok, és törni, zúzni, rombolni, égetni, mázolni, balhézni szeretnének. Vagy egyszerűen „csak” politikai tőkét akarnak kovácsolni, gyarapítani abból, ahogy ehhez a kérdéshez hozzáállnak. Így aztán soha ki nem fogyunk a kezdeményezők és az ellenzők közti konfliktusokból, az ilyenszerű „darázsfészek”-ügyeket elkerülni, netán elodázni kívánó illetékesekből. Nem csak nálunk, habár itt kiváltképpen, de másutt is szerte a világon. Gondoljunk csak az Amerikai Egyesült Államokban pár éve mindegyre bekövetkező szobordöntögetésekre, az Európában sem ritka hasonló esetekre, amelyek kisebb-nagyobb körökben mindig felkavarták a kedélyeket. És valószínűleg fel is fogják kavarni a jelenben és a későbbiekben is, hiszen a szobrok, címerek, más ilyen jelképfajták számos érzékenységet érintenek, és persze könnyen félremagyarázhatók. Mint tapasztaltuk, Romániában különösen. Ezeken a tájakon az ilyen köztéri alkotások könnyen perpatvarhoz vezetnek. Attól még nyilván nem mondunk le róluk, a tervekben mindegyre ott van, a tarsolyokból minduntalan elővehető egy-egy újabb szoboravatás lehetősége. Na, nem kell sietni velük, ne feszítsük túl a húrt, hiszen minden gyanús, és még pénzbe is kerül! De ha úgy adódik, hamar kéznél lehet egy-két új vagy felújításra kész monumentális munka, esetleg adomány. Bár az utóbbiaknál gyakran kell igazodni a mondáshoz, miszerint „ajándék szobornak ne nézd a fogát!” Most látom, kissé sok a jegyzetben az idézőjel, ami ugyancsak azt jelzi, kényes a téma. De eszembe jutott, mert a vásárhelyi várban bóklászva, immár ki tudja hányadszor belebotlottam egy régebbi terv rég kivitelezett fémplasztikai változatába. Három kiváló helybeli szobrász harmonikusan összehangolt alkotó ötleteinek s ügyesen egybeterelt munkájának, valamint a kivitelező szakemberek hozzáértésének köszönhető a monumentális mű, amelynek elkészülte még az előző városvezetés idején hosszasan elhúzódott, s a várudvaron azóta sem került felszentelésre. Hosszú ideje lefektetve ócskavashalmaznak tűnik a várfal lábainál. De ügyesen hasznosították, lyukas belterébe műanyagtekercs-szerű valamiket helyeztek, így védve azokat illetéktelen kezektől. Vajon a kinetikusnak tervezett struktúra beteljesíti-e valamikor azt a nemesebb célt, amiért kigondolták, létrehozták? 

Nem először írok Marosvásárhely köztéri szobrairól. Volt úgy, hogy a pusztulásukat sirattam, máskor csupán áldatlan állapotukra hívtam fel a figyelmet. Azt is szóvá tettem, hogy nagyobb odafigyelést, nyugatiasabb megvilágítást, gondozottabb környezetet érdemelnek és így tovább. De ki figyel ma már a sajtóra?! Ha balhé van a térplasztikák miatt, akkor talán. De jobb, ha nem rontja ilyesmi is a közhangulatot. Romlik az magától is, ha kell, ha nem. Különben is, úgy tudom, néhány rég megszavazott monumentális szoborterv vár még megvalósításra. Azokhoz egyetértésre, békés légkörre lenne szükség. Persze amit elgondoltak, azt halogatni sem lehet, míg a világ. Akkor sem, ha egyes levitézlett tanácsosok továbbra is úgy viselkednek, mint elefánt a porcelánboltban. Apropó, elefánt, olvasom, hogy egy thaiföldi nemzeti parkban egy ilyen felbőszült vadállat nekirontott egy odatelepített elefántszobornak, és potenciális riválisának vélve, talapzatáról ledöntve próbálta azt összetaposni. Az okozott kárnál csak a helyzet nevetségessége volt nagyobb. De melyik politikus veszi észre, mennyire nevetséges és lesajnálható, ha vérbe borult szemmel és aggyal, agresszivitással akarja ledorongolni észérvekre, vitára kész társait?! Sajnos azonban nehezen megy már nekünk a kacagás. Elegünk van a sok fekete humorból.