„Ember voltam, remegő, daloló”

Bármennyire elcsigázva lép a hőségtől letaglózott véndiák a nagyenyedi Bethlen Kollégium néptelen, nagyvakációs udvarára, valahol legbelül zsongani kezdenek benne Áprily Lajos halhatatlan sorai. Ez is, amit legfelül írtam. 58 évvel a költő halála után is eleven bennünk az a szellem, az a hangulat, amit a Fejedelem ősi iskolájának egykori tanáraként és szelíd lelkű lírikusként Ő is táplált, dédelgetett közel két évtizeden át. Nagy elődök hivatását folytatta a későbbiekben is, amikor már Enyeden, sőt Erdélyben is kilátástalannak vélte szolgálatát, és áttelepült az anyaországba. Itthoni hívei, olvasói továbbra is a magukénak érezték, a versbarátok ma is rajonganak érte. És örülnek minden olyan újabb alkalomnak, amellyel feleleveníthető a Költő felbecsülhetetlen értékű öröksége. Ilyen lehetőséget nyújt az az impozáns szabadtéri plakátkiállítás, amely az „enyedi csend” nyári mozdulatlanságában egykettőre magához vonzza a hazalátogatót. Félárnyékban kínál sok érdekességet és feleleveníteni érdemes fontos tudnivalókat a látványként is tetszetős, szemmarasztaló pannósor. A 15 méretes plakát képes, szöveges, kéziratos kollázsa rendkívül ötletesen, dinamikusan mutatja fel Áprily Lajos életét és munkásságát. Pályája minden szakaszát felidézi valamiképpen. Beszédesek a fotók, figyelemre méltóak a korabeli sajtószemelvények, frappánsak a kiválasztott gondolatok, idézetek, reprezentatívak a felmutatott versek, önvallomások. Valós kép rajzolódik ki Áprilyról, de ha valaki a lírikus idealizált alakját keresné a színes plakátmozaikban, arra is sikerül rátalálnia. Ez bizonyára a szakmai referens Péterfy Sarolt hozzáértésének, témaismeretének is köszönhető. A montázs különben éppen köszönettel zárul, az idős költőé az utolsó szó. Ide idézzük: „Közeledik felém a nagy Titok. / Halkul a dal, ritkul a Múzsa-csók. / Lehet, hogy holnap már elhallgatok./ Köszönöm a figyelmet, olvasók.” A vándorkiállítás a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával kerülhetett a közönség elé.