2022. augusztus 13., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A torkolat- és örömtüzektől távol jártunk a múlt héten. Az európai kontinens egyik igen jellegzetes félszigetén töltöttük kimenőnket. A hispániai utazások folytatásaképpen ezúttal Valenciát kerestük fel. A város a Földközi-tenger partján fekszik. Ha egészen pontos akarok lenni, kissé beljebb. Ugyanis a tengerpartig legalább egyórás autóbuszos utazással juthatsz ki a történeti belvárosból. A tenger ilyenkor, március végén, április elején még szürke és egykedvű, vize valószínűleg hideg, hullámain a távolban hat-hét – távolról sem fehér – vitorla látszott. (A Távolban egy fehér vitorla – gyermekkorunk olvasmányának írója, Valentyin Katajev odesszai volt, mint fivére, Ilf és mint Iszak Babel. Most Odessza újra nagyon közel, nagyon aktuális. A legöregebb lakói emlékezhetnek a II. világháborús román–német megszállásra.)

Óriási város Valencia, mely Valens római császár nevét is hordozza történeti múltjában. Bizonyára Valentin-napon megünneplik a város névnapját, olyankor mindenki szerelmet vall kedvesének, a város szépségeinek, de nem csak ezért érdekes a város. Mert például, hogy csak a nagyobb rendezvényeknél maradjunk, ebben az évben Európa kulturális fővárosa is. Számtalan turistacsoport, iskolák, fiatalok, egyébkorúak keresik fel a várost. Tartanak iskola másként-máshol típusú tanórát, tannapot. A már említett történeti belváros minden terasza, sétálóutcája, tere, emlékművének környéke, parkja nyüzsög éjjel-nappal a sűrűn előforduló kedélyes bennszülöttektől, spanyoloktól, katalánoktól, olaszoktól, portugáloktól és dél-amerikai spanyol ajkú utazóktól. Kiváló közlekedés: percenként érkező autóbusz, kötöttpályás villamos, metró. Huszonöt euróért háromnapos szabadjegyet kaphatsz – automatából, és működik! – minden járműre, és múzeumokba kedvezményt. Elektromos beléptetőkapuk a metróban, az autóbuszok körjáratban közlekednek. A tömbházak változatosak, és rengeteg van belőlük. Igyekeztek úgy kialakítani a zárt sorú utcákat, hogy mindenütt a belváros képzetét keltsék. Üzletek késő estig nyitva. Délben szieszta.

Eperszezonban jártunk odaát. Ebből következően honunk alázatosan kolduló fiaival és leányaival a legkülönfélébb testhelyzetekben találkoztunk az utcaköveken. Aki tehát nem eprész, az fityinghajhász. Na, ne legyünk igazságtalanok: velünk utazott a repülőn egy kolozsvári középiskola 10-11.-es osztálya, amely oly természetesen utazott iskolai kirándulásra, mint mi egykor a kisvonattal – Pityu bácsival és Vili bácsival, 1962-ben – Szovátára. Hiába, az idők változnak. Mindezt azért fecsegtem ki, mert a 800 ezres nagyvárosban az idegen nyelv tudása a bennszülöttek részéről sok-sok óhajtanivalót hagy maga után. Egyszerűbben: a turistaangolt sem uralják. Viszont segítőkészségből és a mutatványos előadások a közérthetőség jegyében című jelenetekből jelesre vizsgáztak. 

A város építészete, mint mondani szokták rutinos idegenvezetők, a római kortól a legmodernebb időkig minden stílust felölel, amit épületeik, tereik magukra öltenek. Van itt rom (Róma és barbárok) és kora középkor, a román stílus és a hosszú arab-mór hódoltság korának ritka szép és bőven díszítő architektúrája – tornyok, templomok –, barokk és szecesszió. (Madridhoz, Barcelonához hasonló.) De a legmodernebb építészet sem maradt ki a városképből: a tudomány és művészetek centruma a legérdekesebb építészeti megoldásokkal kísérletezik a csarnoképítészet, környezetkialakítás, a betonsivárság eltüntetése érdekében. Mindenütt, ahol jártunk Spanyolországban, igen kedvelik a kisebb-nagyobb vízfelületeket, medencéket, artézi kutakat, feszített víztükrű városi tavakat. És rengeteg zöld folt, park, sétány, melyeket pálma- és platánfák, mediterrán tűlevelűek (van ilyen, vagy csak én újítok tudatlanságom eltussolására?) szegélyeznek, narancs-, citrom- és naspolyafák, kifogástalan gyep ural.

Elterelték a városon átfolyó Turia folyót. Medrét pedig beültették, parkosították, sétálósztrádává tették: parkok, ligetek, kisebb-nagyobb sportpályák, játszóterek tarkítják, pihenősarkok, piknikezőhelyek követik egymást. Csend van, a város a Turtia két partján fortyog. Idelentről csak a magasabb házak és barokk templomtornyok látszanak. A meghagyott, szépen díszített, szobrokkal, feszületekkel és emlékművekkel szegélyezett hidak alatt átsétálhatsz. Odafönn továbbra is a tömeg- és egyéni közlekedés működik, rohan, visz valahová a laposan elterülő nagyvárosban. A folyó neve aztán mindjárt amatőr és persze délibábos nyelvészkedésre ingerel, hiszen a Turia az nekünk, erdélyieknek mindjárt Torját juttatja eszünkbe, és arra gondolunk, hogy a Háromszékre szakadt spanyolok alapították Al és Feltorját, benne a Büdös-barlangot emlékeztetőül (amit Orbán Balázs elfelejtett feljegyezni), vagy még valószínűbb, hogy a kalandozó magyarok, Csaba királyfival az élen, Hispániában e folyót saját eredetvidékükről nevezték el. 

Valenciában az évi középhőmérséklet/éghajlat enyhe, mediterrán, ennek következtéban a fűtésgondok és gázár-, rezsicsökkentés nem különösebben aktuális. Ott tanuló diáklány mondja, hogy az őslakosság nem fázik télen, sőt mezítelen lábszárral, lengébb ruhában vág neki a mindennapoknak, csupán a zordonabb északi vidékekről érkező visegrádi négyek és erdélyiek fáznak szakszerűen.

Az óváros terei és utcái bejárhatók, jól világítottak, mindig tiszták, hétfőn tartják a hetivásárt. Ahol sajátos összeurópai bóvli uralja a kínálatot, de az árusok nem kapaszkodnak rád, nem akarnak mindenáron rád tukmálni egy bolerószoknyát vagy egy gagyi napszemüveget. Az étel olcsó, a képeslapok is. A középkori selyembörze, a vásárcsarnok, a katedrális elképzelhetetlen bőségről, kivételes művészi közízlésről és -érzetről árulkodik. 

Felkerestünk egy egyetemet. Alkalmazott grafikát, rajz- és reklámfilmcsinálást tanítanak. Számítógépek villognak, képek alakulnak félig elsötétített termekben, de azért szabad kézzel is tudni kell valamit. Odakinn a lépcsőfordulóban Darth Vader kávét ad. Gonoszul erőset, nagyon feketét, olaszost. A Csillagok háborúja elnapolva. Más háborúk, sajnos, napi szinten.