Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2019-05-12 15:19:59
amelyen három napirendi pontot vitattak meg és hagytak jóvá. Az ülés után Péter Ferenc tanácselnök nyilatkozott a sajtónak.
Az első napirendi pontként egy, a megye költségvetését módosító határozat született, mely révén a tavalyi költségvetési fölöslegből 3 millió lejt utaltak ki három megyei útszakasz leaszfaltozására: Gyulakuta és Székelyvécke, Mezőszengyel és Mezőbodon, illetve Mezőbodon és Kisikland között. Mindhárom útszakasz korszerűsítésére egy-egy millió lejt utal ki a megyei tanács.
A második határozattal jóváhagyták a Transilvania repülőtér költségvetését, ezt a határozattervezetet az előző tanácsülésen elnapolták. Ezzel a repülőtér vezetősége elkezdheti a versenytárgyalások kiírását olyan nagyszabású munkálatokra, mint az esővíz-elvezető rendszer kialakítása, továbbá különféle eszközök vásárlására.
A harmadik határozat arra az együttműködésre vonatkozott, amelyet a Maros Megyei Tanács Marosszentanna Polgármesteri Hivatalával létesített annak érdekében, hogy a környékbeliek körében nagy népszerűségnek örvendő udvarfalvi virágkiállítás és vásár idei rendezvényét támogassák.