Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-02-09 17:00:00
Rendkívül fontos mérkőzésen szenvedett 80:71-es vereséget a marosvásárhelyi városi sportklub kosárlabdacsapata, és most már hajszálon múlik a felsőházban való részvétele. A továbbra is Martinić és Sánta, illetve most már Casale (akinek a hiányzása okáról semmit nem közölt a klub) nélkül is pályára lépő csapat kiváló első félidőt produkált Craiován, amikor a helyi SCM U együttesét 34%-os hatékonyság alá szorította mezőnyből. Aztán a szünet után mintha elfelejtettek volna védekezni Faragó Péter legényei.
Nagyon jól kezdte a mérkőzést a marosvásárhelyi együttes, hiszen folyamatosan kiszorította az ellenfél támadóit a palánk alól, akik aztán nehéz pozícióból dobhattak – többnyire mellé. A lepattanókat pedig többször is begyűjtötték a marosvásárhelyiek, akik támadásban nem remekeltek ugyan, de azért jó átlagos teljesítménnyel kilencpontos előnyre tettek szert a szünetig.
A félidei statisztikában volt azonban néhány aggodalomra okot adó elem. Egyrészt várható volt, hogy Craiova nem marad 34%-on, márpedig tízzel több dobásuk volt már addig is, míg a CSM egyetlen félidő alatt „összeszedett” 11 elveszett labdát.
A mérkőzés folytatásában azonban továbbra is a védelemre kellett volna helyezni a hangsúlyt, ám mintha elfelejtették volna a marosvásárhelyi játékosok, hogyan kell. A házigazdák dobószázaléka látványosan feljavult, mindez pedig azért, mert zavartalanul törtek be, folyton könnyű pozícióból dobhattak, ha pedig kiszédült a gyűrűből a labda, sorra begyűjtötték a lepattanókat. Ezek aránya annyira látványosan megváltozott, hogy a végére Craiova 36-26-tal (14-7 támadó lepattanó!) nyerte ezt a mutatót. Továbbá 16 pontot szereztek második próbálkozásból, tízzel többet, mint a CSM, míg a végső különbség kilenc pont volt.
A legbosszantóbb azonban a támadásban mutatott ötlettelenség és tehetetlenség volt. Amikor még volt esély tartani a ritmust az ellenféllel, több támadás feneklett meg azon, hogy nem mertek időben rádobni a marosvásárhelyi játékosok, hanem olyan nyakatekert megoldásokat erőltettek, ami aztán a támadás dobás nélküli befejezését eredményezte.
Az egyetlen pozitívum, hogy az összevetésben a CSM a Craiova előtt maradt, ugyanis Marosvásárhelyen 13 ponttal sikerült nyerni. Ez azonban a végső elszámolásnál csak akkor lesz fontos, ha a két csapat azonos pontszámmal végez. Tíz fordulóval az alapszakasz vége előtt ez még nehezen megjósolható, de a CSM-nek van három olyan mérkőzése, ahol a papírforma a riválisok biztos sikerét sejteti (Kolozsvár, Nagyvárad, Voluntari), három további olyan, amelyet nagyon nehéz megnyerni (Rm. Vâlcea, Pitești, Rapid), további kettő, amely kiegyensúlyozottnak ígérkezik (Temesvár, Steaua) és csak kettő olyan, amely elvileg könnyen megnyerhető (Galac, Konstanca). A felsőházhoz öt győzelem kellene a tízből, mert Craiovának a programja alapján a riválisnak valószínűleg meglesz az öt siker.
A bajnokság most három hétig szünetel, talán addig a hiányzók is visszatérnek. A jövő héten a Románia-kupa nyolcas döntője van műsoron, ahol az elődöntőbe jutás a reális cél, még így, hiányos kerettel is. A Konstanca elleni negyeddöntőt szerdán 19:30 órától játsszák a Nagyvárad Arénában.
Jegyzőkönyv
Kosárlabda Nemzeti Liga, 20. forduló: SCM U Craiova – Marosvásárhelyi CSM 80:71 (15-21, 15-18, 29-19, 21-13).
Craiova, Ion Constantinescu csarnok, 300 néző. Vezette: Marius
Ciulin (Konstanca), Alexandru Olaru (Bukarest), Victor Gubernu (Bukarest). Ellenőr: Svetlana Simion (Bukarest).
Craiova: Brooks 24 pont, Crowley 20 (2), Nikolić 12, Sinik 10 (2), Watson 5 (1), Vida 3 (1), Badiu 2, Cabral Bueriberi 2, Dolenc 2, Ilie. Kispadon: Lucaci, Pușcașu.
Marosvásárhely: Jeremić 18 pont (2), Reljić 12, B. Popa 9 (1), Person 9 (1), Șolopa 8, Borșa 8 (1), Gajović 7 (1), Engi-Rosenfeld. Kispadon: Sánta, Major, Bodó, Mureșan.
Eb-selejtező: román vereség, magyar siker
A román női kosárlabda-válogatott csütörtökön 90:52-re kikapott Szlovákiában, a 2025-ös Európa-bajnokság F csoportjának utolsó előtti mérkőzésén. A forduló másik találkozóján: Törökország – Izland 83:76. Románia vasárnap, lapzárta után Törökország otthonában lépett pályára, az F csoport utolsó fordulójában.
A magyar női kosárlabda-válogatott harminc ponttal, 80:50-re legyőzte csütörtökön a finn csapatot Miskolcon az Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó előtti fordulójában, így életben tartotta kijutási reményeit. Sikerével az együttes a csoportja második helyén áll. A tegnapi, utolsó fordulóban Bulgáriában lépett pályára.
Az Európa-bajnokságra a csoportgyőztesek és a négy legjobb csoportmásodik jut ki.