2025. február 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A mostani idényben a ma esti mérkőzés lesz az egyik legfontosabb a magyar bajnoki címvédő Ferencvárosnak, amely a cseh Viktoria Plzent fogadja a Groupama Arénában a labdarúgó Európa-ligában.

A fővárosi zöld-fehérek összességében jó teljesítményt nyújtottak a nyolcfordulós alapszakaszban, amelynek a végén négy győzelemmel és négy vereséggel a 17. helyen végeztek, így a rájátszásban léphetnek pályára a nyolcaddöntőbe jutásért.

A második számú európai kupasorozat alapszakaszának mezőnyét elnézve talán irreális elvárás lett volna a magyar bajnoktól, hogy a legjobb nyolc között végezzen és egyenes ágon jusson a 16 közé, a négy siker pedig mindenképp megsüvegelendő.

Az utolsó körben a holland Alkmaar felett aratott hazai 4-3-as győzelem alkalmával ráadásul egy 85 percig fölényben futballozó Ferencvárost láthattak a szurkolók, amely az utolsó 10 perc „rövidzárlata” ellenére megérdemelten verte a nála magasabban jegyzett riválist.

Hasonlóan ellentmondást nem tűrő játékra lehet szükség a hatszoros cseh bajnok plzeniek ellen ma este, az egy hét múlva esedékes visszavágón ugyanis nem feltétlenül az FTC lesz az esélyes. A párharcból a szakértők többsége szerint ugyanúgy 50 százalék esélye van továbbjutni a Ferencvárosnak és a Plzennek is, így a hazai összecsapások különösen felértékelődnek a vendéglátó együttes számára.

A „felkészülés” balul sült el a Ferencváros számára, vasárnap ugyanis fontos bajnoki mérkőzésen 1-0-ra kapott ki a Puskás Akadémia vendégeként, ezzel címvédőként a listavezető felcsútiaktól két ponttal elmaradva második az NB I tabelláján.

A január elején vezetőedzőnek kinevezett Robbie Keane gyakorlatilag az első ferencvárosi napjai óta többször is elmondta, hogy hatékonyabbnak kell lenniük a kapu előtt, s az ír szakember irányítása alatt igazán jó helyzetkihasználási arányt csak az Alkmaar elleni meccsen mutatott fel a csapat.

A Plzen, amely az összes bajnoki címét 2010 óta szerezte, nem számít rutintalan riválisnak, különösen az Európa-ligában, legnagyobb európai kupasikerét azonban a Konferencialigában érte el, mégpedig annak a legutóbbi kiírásában, amelyben egészen a negyeddöntőig jutott. Az együttes ráadásul 2011 óta négyszer szerepelt a Bajnokok Ligájában a csoportkörben, és csak egyszer, 2022-ben nem sikerült ott egyetlen meccset sem nyernie.

A Ferencváros – Plzen EL-találkozó ma 19.45 órakor kezdődik a Groupama Arénában a grúz Giorgi Kruasvili sípjelére, és az összecsapást az M4 Sport televízió élőben közvetíti.

Hét játékosa nélkül utazott el Szalonikibe az FCSB

Szerdán elutazott Szalonikibe az FCSB, amely a PAOK-kal játszik a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért.

A bukaresti együttes hét játékosát itthon hagyta: Darius Olaru, Octavian Popescu és Mihai Lixandru sérülés miatt hagyja ki a mérkőzést, William Baeten, Mihai Toma, Ionuț Cercel és Alexandru Stoian ugyanakkor nem került be az UEFA-hoz elküldött keretbe. Ott lesz viszont a Jászvásártól a napokban igazolt Andrei Gheorghiță, aki a középpályás sort erősítheti.

A másik oldalon három hiányzója is lehet Răzvan Lucescu vezetőedzőnek: Andrija Zivkovic, aki ebben a szezonban 28 mérkőzésen játszott, és hét gólt, valamint öt gólpasszt jegyzett, térdsérülése miatt január közepe óta nem léphet pályára. Fedor Chalov (29 mérkőzés, 4 gól, 3 assziszt ebben a szezonban) izomproblémákkal küzd, és az FCSB elleni mérkőzés lesz a harmadik, amelyet sérülés miatt kénytelen kihagyni. A harmadik futballista, akit talán nélkülözni kényszerül a görög együttes, Kirill Deszpodov, aki szintén a PAOK kulcsjátékosa ebben a szezonban, vírusfertőzés miatt hétfőn nem tudott edzeni, így kétségessé vált, hogy pályára léphet-e az FCSB elleni mérkőzésen.

A PAOK – FCSB találkozót ma 22 órai kezdettel rendezik, a DigiSport 1 és a Prima Sport 1 televízió élőben közvetíti.


A Ferencváros edzése a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőbe jutásért kiírt, Viktoria Plzen elleni mérkőzés előtt az FTC-MVM Sportközpontban, február 12-én. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató