2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bizalmat szavazott a parlament a Ponta-kormánynak

  • 2012-05-07 17:21:57

Tegnap a bukaresti törvényhozás két házának együttes ülésén megkapta a parlament bizalmi voksát a Victor Ponta kijelölt kormányfő által felállított új kabinet.

Tegnap a bukaresti törvényhozás két házának együttes ülésén megkapta a parlament bizalmi voksát a Victor Ponta kijelölt kormányfő által felállított új kabinet. A szavazást megelőzően a parlament szakbizottságai meghallgatták az új kabinet miniszterjelöltjeit, ezek mindegyike kedvező véleményezést kapott. A parlament két házának együttes ülésén a kormány beiktatásához legkevesebb 231 szavazat volt szükséges. Ezzel szemben a húsztagú Ponta-kabinet 284 támogató szavazatot kapott, 92 honatya szavazott a kormány beiktatása ellen, vagyis az USL pártszövetség mellett a volt szociáldemokrata és liberális honatyákból verbuválódott UNPR és a nem magyar nemzeti kisebbségek parlamenti csoportja is bizalmat szavazott a kormánynak, mely így erős parlamenti támogatást tudhat maga mögött. A kormány tegnapi lapzártánk után tette le az esküt Traian Băsescu államelnök előtt.

Hogy vinné el a fekete mentő! 18 órával korábban

Erről jut eszembe 18 órával korábban

Rollernagyi 18 órával korábban

Közönségszolgálat 18 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 18 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 18 órával korábban

Hírek, rendezvények 18 órával korábban

4keréken 18 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató