Baricz Lajos: Magyar fohász
– Március tizenötödikére –
Uram, hiszem, hogy gyermeked vagyok,
és te vagy az én mennyei Atyám,
akinek mindent ma elmondhatok,
és nem hiába, mert te figyelsz rám.
Tudom, mindenki a te gyermeked,
következésképp testvérek vagyunk,
én ma sok mindent elmondok neked,
a világ, sajnos, nem érti szavunk.
Népem nevében szólok most hozzád,
nem mutatom be, te jól ismered,
száz éve már elveszett az ország,
nehezen ugyan, túléltük veled.
Hosszú távon mi lesz vajon vélünk,
nézd, az áradat a torkunkig ér,
nem jólétet, csak túlélést kérünk,
ne váljék vízzé mibennünk a vér.
Neked mindegy, mily nyelven beszélnek,
mivel minden nép a te gyermeked,
segíts, mindig magyarul beszéljek,
így mondhatom csak: „Jó Atyám!” – neked.
Igaz, a földön nincs örök hazánk,
ez a földi lét múló átmenet,
de amíg élünk, vigyázz jobban ránk:
áldjuk magyarul a te szent neved!
Ne vond meg mástól a szereteted,
csak annyit kérek, minket is szeress,
sem akarok súgni, Uram, neked,
de győzelemre naponta vezess.
Tudom, azt mondod: „Segíts magadon!”
– ez helyénvaló, tiszta, szent, igaz –,
„A segítséget akkor megadom,”
jól jön mindenkor az égi vigasz.
Hogyha minden ember fontos neked,
ez azt jelenti, fontos minden nép,
a magyarokat, Uram, kedveled,
kiket a világ vad vihara tép?
Van gyengeségünk, le nem tagadom.
Több ilyen nép nincs, azt elmondhatom,
ezzel zárom is mai szózatom –:
add, hogy élhessünk mindig szabadon!
2022. március 8.
