Ha végigzongorázza az ember a bukaresti iskolabotránnyal kapcsolatos írásokat, szeme előtt dagad rémtörténetté a fővárosból indult balkánbalhé.
Ha végigzongorázza az ember a bukaresti iskolabotránnyal kapcsolatos írásokat, szeme előtt dagad rémtörténetté a fővárosból indult balkánbalhé. A diákok, szülők vallomásából az derül ki, hogy az iskolák és óvodák gonosz vezetői, osztályfőnökei, tanítói a szülők keservesen megkeresett anyagi hozzájárulásával teszik szalonképessé a nincstelenségbe süllyedt romániai tanintézményeket.
Természetesen tudjuk, hogy mindaz, amit a hisztériás román tévéadók felderítenek, valójában a jéghegy csúcsát képezi. Ahogy azt is, hogy a balkáni szellem, a korrupció elburjánzása miért kímélte volna meg az oktatásügyet, ha az élet minden területén szembesülnünk kell vele. A hivatali ügyintézéstől az egészségügyön át a munkaerőpiacig és a politikáig. S bár mindenképpen elítélendő, ha egy pedagógus megfenyegeti, megszégyeníti a gyermeket vagy a szülőt, más téren a felajánlott vagy kierőszakolt osztálypénznél, ajándékpénznél sokkal nagyobb összegek ellenében lehet elérni azt, ami ingyenes és természetes kellene hogy legyen. Mindez nem mentesíti a pedagógusi deontológia ellen vétőket. De ki kell mondanunk, hogy a romániai oktatásügy alulfizetett közkatonáinak többsége tisztességes, becsületes ember, aki nem érdemli meg, hogy néhány kollégájuk tévelygésének tükrében becsméreljék őket. Hisz kevés bérért sokszor olyan odaadással, lelkesedéssel dolgoznak, aminek az értékét nehéz lenne anyagiakban meghatározni. Az ősszel tüntető és általános sztrájkkal fenyegető szakszervezeti tagok lendületét akarják megtörni ezzel a rémtörténet-sorozattal, arra kényszerítve őket, hogy a mundér becsületét mentve lemondjanak követeléseikről, az iskolai év kilátásba helyezett befagyasztásáról? Vagy csak a véletlen műve ez a balkánbalhé, amiről nyugodtan elmondhatjuk, hogy a mi iskoláinkra kevésbé jellemző. Osztálypénzt azonban mindig is gyűjtöttek pedagógusi vagy pusztán szülői sugallatra az osztály szépítésére, kirándulásokra, bábszínház-, színházlátogatásra, gyermeklapok megrendelésére, ünnepségekre, érettségire és ajándékra is. Gyűjtés közben előfordult, hogy a tehetősebb szülők valósággal túllicitálták egymást, nem törődve azokkal, akiknek egy lej is soknak tűnik. De ha a szép szóval, esetenként fenyegetéssel összegyűjtött pénz nem lenne, akkor a mostoha körülmények nem változnának. Miközben a diákok felkészítését érintő elvárások egyre nagyobbak, az oktatási minisztérium, a tanfelügyelőségek és a helyhatóságok zöme anyagi szempontból magára hagyta az iskolákat. Ezek többsége a hatvanas, hetvenes évek szintjén megrekedve korántsem nyújtja azt a kellemes, esztétikus környezetet, amely megkönnyíthetné a véget nem érő tanórákon való jelenlétet. S azok, akiknek a feladata lenne, néhol még a krétát, tisztítószert, papírlapot, azaz a legelemibb dolgokat sem biztosítják. A luxusnak számító sokszorosító berendezésről, kényelmes padokról, asztalokról, korszerű tábláról, frissen festett tantermekről, folyosókról, a nyári hőségben nélkülözhetetlen árnyékolásról, a tiszta mellékhelyiségekről nem is beszélve. Hogy néhány új vagy felújított iskolát kivéve ne maradjon cselédsorban az oktatásügy, a szülők kényszerültek arra, hogy átvegyék az iskolafenntartók szerepét. Akiknek fesztiválokra, tűzijátékokra, kampánycélú tömegrendezvényekre érdekes módon mindig megnyílik a bugyellárisa.
