2026. szeptember 6., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Fotó: Czimbalmos Ferenc Attila


Az idén is augusztus második hétvégéjén a gyergyószentmiklósi stadionban, majd utána a tekerőpataki Gergely József gyökérbútor-készítő csodálatos nyári kertjében ünnepeltek a gyergyói focihoz kötődő meghívottak, akik hajdanán jelest alkottak a székelyföldi városban. 

A találkozó főszervezője immár hagyományosan Buslig Gyula egykori helyi labdarúgó, ugyanakkor Puskás István, a Gyergyószentmiklósi VSK-utánpótlás elnöke és nem utolsósorban a marosvásárhelyi Márton Géza, aki segített a Maros megyei, hajdanán a Gyergyószentmiklósi Jövőnél megfordult volt futballisták mozgósításában.

Az öregfiúk a gyergyószentmiklósi stadion bejáratánál találkoztak a kora délelőtti órákban, majd az egyik kapunál közös fotót készítettek, utána Puskás István mesélt a gyergyói futball történetéről, végül a helyi római katolikus temetőbe sétáltak, ahol megkoszorúzták az egykori társaik emlékére felállított kopjafát. Ott a találkozó rangidőse, a Szegeden élő 89 éves Publik Antal, a csapat egykori edzője elszavalta a Székely miatyánkot az egybegyűlteknek, majd Puskás István felolvasta a gyergyói fociért írt imát. 

Nem kis meglepetésben volt részük a hajdani játékosoknak, miután megérkeztek Tekerőpatakra, az ebéd színhelyére, ahol a helyi Tekerőpataki Harsona Fúvósegyesület fúvószenekara az Édesanyám, kedves anyám és az Újra itt van című dalok rigmusára várta a nyári kertbe belépő játékosokat, majd a délután folyamán több alkalommal fújták a repertoárjuk dalait, amíg az egybegyűltek a Gergely család finom ételeit fogyasztották.

Az idei találkozón a három főszervezőn kívül jelen volt még Antal Péter, Csata Székely Attila, Moldován Sándor, Bodó Sándor, Nagy Zsolt, Ferenczi Tibor, Puskás Imre, Bernád Csaba, Ivácsony József, Kozma Kálmán, Farkas Csaba, Budău Ion, György Sándor, Szvinyuk Róbert, Kovács Tibor, Csapár Tibor, Bencze Endre, Cerghezan Aurel, Balázs Árpád, Kristea István, valamint a Maros megyeiek közül Publik Antal, Márton László, Soós Zsigmond, Cioloboc Alexandru, Bodó Zoltán, Székely Béres László, Papp István, Kurkó Ernő, Mihály Sándor, Veress Ernő, Dumitru Florin, továbbá a bözödújfalusi származású, Segesváron élő Kinda György – aki a Jövő talán leglelkesebb szurkolója volt –, valamint az ASA és a Steaua egykori kiváló balhátvédje, Fodor János, a labdarúgók barátja.

A Gyergyószentmiklósi Jövő fellendülése 1969-ben kezdődött, amikor feljutott a C osztályba. 1970 és 1974 között az együttest Publik Antal edzte, majd az 1974/1975-ös évadtól kezdődően a néhai Csiki Ferenc követte őt a kispadon. 1975-ben Fazakas József került vezetőedzőnek a Jövőhöz, aki megszakításokkal 1978-ig edzősködött ott, Bálint Ferenc lett az utódja. 

Az alakulat aranykora a hetvenes évek végén kezdődött, amikor a vezetőség az 1978/1979-es szezon során elhatározta, hogy a Jövő jusson fel a B osztályba, mivel az őszi évad végén másodikok lettek, 2 pont hátrányban voltak a Carpați Sinaiához képest. A tavaszi idényben a visszatérő Fazakassal feljutott a csapat a B osztályba, ahol 1979 és 1982 között szerepelt: az első évadban a 12. helyen végeztek, a legjobb helyezést pedig az 1981/1982-es idényben érték el, amikor az 5. helyen voltak egy adott pillanatban.

A gyergyói labdarúgás idén ünnepelte fennállása 105. évfordulóját. 


Nyilatkozatok

* Márton László: „Tizenkilenc évesen, 1979-ben kerültem Gyergyóba, ahol 1982-ig játszottam Bay György edzősége alatt, majd a Jövőtől visszakerültem az ASA-hoz, de játszottam még az Elektromarosnál, aztán másfél évet a Pécsi MSC-ben is.”  

* György Sándor: „1977 és 1981 között voltam a Jövő ifjúsági játékosa. Büszke vagyok arra, hogy a B osztályban is szerepeltem szülővárosom csapatával. Gyergyóból a Balánbányai Bányászhoz kerültem, ahol két évet futballoztam.” 

* Veress Ernő: „1973-ban Gyergyóba kerültem szakiskolába, aztán a helyi Sportiskolától kerültem a Jövő csapatába, majd 1981-ben hazaszerződtem Szovátára, a Medve-tóhoz, ahol 1987-ig futballoztam.”

* Kovács Tibor: „Én 1983 és 1990 között futballoztam a Gyergyószentmiklósi Jövő FC-nél, onnan a Maroshévízi Mureșulhoz kerültem, majd 1991 és 1995 között a gyergyóremetei Kárpáti Sasok játékosa voltam.”

* Ferenczi Tibor: „1973-tól 1977-ig voltam a Jövő helyi illetőségű ifi, aztán felnőtt játékosa, ahol Csiki Ferenc és Fazakas József is edzőm volt. Gyergyóból Csíkszeredába kerültem a C osztályos Tractorulhoz, ahol csapattársam volt többek közt Márton Géza, Vajna Csaba és Incze IV. László is, edzőnk pedig Vakarcs Domokos volt.” 

* Kurkó Ernő: „1967-ben ifiként kerültem Gyergyóba, ahol 1972-ig futballoztam, aztán hazakerültem Szovátára, a Medve-tóhoz. Az 1974/1975-ös idényben az akkor C osztályos székelyudvarhelyi csapathoz szerződtem, Bóné Tibor edzősége idején, majd újra a Medve-tó játékosa lettem. 32 évesen hagytam abba a futballt.”

* Balázs Árpád: „Csíkszeredából 17 évesen kerültem Gyergyóba, ahol a csapat ifi játékosa voltam a C osztályban az 1976/1977-es idényben, aztán 19 évig újra Csíkszeredában játszottam.”

* Kinda György: „A Jövő egykori játékosa, Király József iskolatársam volt, általa ismerkedtem meg a Jövő több játékosával, mint például Márton Gézával, a néhai Galaczi Tiborral is, aztán a csapat egyik leglelkesebb szurkolója lettem. A játékosokkal jól összebarátkoztam, a kapcsolatot velük a mai napig ápolom.” 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató