2024. october 2., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A legtöbb mese egyik, szinte kötelező pillanata, amikor a szegény legény elnyeri a királylány kezét. Persze nem egy próbát kell ezért kiállnia, de a végén győz a szerelem, elhárul minden rangbeli különbség, és a fiatal pár boldogan él, míg meg nem hal. De hogy van ez ma, a való életben? Mennyire elvárás egy fiatal részéről, hogy azonos társadalmi rétegből származó párja legyen? És mennyire fontos ez a szülők számára? Szakadékot verhetnek-e ma két fiatal közé a társadalmi különbségek? Erről beszélget Badics Petra és dr. Kádár Annamária a Pszichotrillákban csütörtök este 8 órától az Erdélyi Magyar Televízióban.

Az idei évad utolsó kulturális körképével várja nézőit Kányádi Orsolya a Kultúrcseppben 20.30 órától, melyben betekintést kapnak a kolozsvári Transilvania nemzetközi filmfesztiválba, a Tiffbe, majd ellátogathatnak a térség egyik legrangosabb mesemondó versenyére, a háromszéki óvodások megyei mesemondó találkozójára, Marosvásárhelyen pedig kiderül, hogy milyen, amikor egy étteremben az étel mellett színházzal is szolgálnak. A körút Csíkszeredában kezdődik, ahol a Csíki Játékszín társulata Kányádi Sándorra emlékezett az évad utolsó bemutatójával.

Kié a marosvásárhelyi Forgatag? Miért vált politikai játékszerré a város magyar rendezvénye? Erről is beszélget-nek a Mérlegen műsorban csütörtökön 21.30-tól. Meghívottak Portik Vilmos és Soós Zoltán, a Forgatag főszervezői.

Miből lesz a takonybogár (?) 10 órával korábban

Apanyelv a konyhában 10 órával korábban

Helikon-lapszemle 10 órával korábban

Lovas napok a Bekecsen 10 órával korábban

Hírek, rendezvények 10 órával korábban

Letartóztatták kerítésért 10 órával korábban

Örmény kulturális napok 10 órával korábban

Ünnepélyes iskolaavatás 3 héttel korábban

Lemondott tisztségéről 3 héttel korábban

Az MCC jelentette veszély 3 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Tabutéma: az öregedés (2.) 2 héttel korábban

Erről jut eszembe 2 héttel korábban

Gyermekvilág Esztelneken 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató