Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2016-11-18 12:21:32
Újra megrendezi őszvégi nagy emlékműsorát az Erdélyi Helikon–Marosvécsi Kemény János Alapítvány.
Idei irodalmi műsoruk, amely két felvonásban kerül közönség elé november 20-án, vasárnap délután 4 órától a budapesti MOM Kulturális Központ Színháztermében, a Virágveszedelem címet viseli, és összeállítás Bartalis János, Finta Zoltán, Kovács Dezső, Nagy Dániel, Pakocs Károly, Szemlér Ferenc, Tamási Áron, Vita Zsigmond, Vásárhelyi Z. Emil műveiből. A rendezvény fellépői: Filep Anita (ének és gitár), valamint Bálint Márta, Óss Enikő, Dengyel Iván színművészek. Az irodalmi anyagot válogatta és a műsort rendezte Óss Enikő.
Irodalmi előadást tart Takaró Mihály irodalomtörténész. Kemény Endre, az alapítvány elnökének köszöntőjét követően Medgyessy Éva alapító főszerkesztő közreműködésével a VÁRVÉDŐ – Erdélyi Helikon Irodalmi Füzetek ismertetésére kerül sor. Számítógépes prezentáció: Oláh Anna Bolyai-kutató.
Az ünnepségen átadják a 2016. évi Kemény János-emlékérmeket Marosi Ildikó és Pomogáts Béla író és irodalomtörténészeknek.
A helyszínen megtekinthető Ligeti Zsuzsa grafikus kiállítása.