2025. június 17., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A parajdi sóbánya sajnos menthetetlen – ez volt a korábban megjelent cikkünk burkolt következtetése, amelyben a múltnak csupán emlékekben való továbbélését fájlaltuk. E véleményünk azóta sem változott, mégis reménykeltő az a kitartás, amellyel az állami és a civil szféra menteni próbálja a menthetőt. Félreértés ne essék, nem az ügyben illetékes hatóságok fellépését dicsérjük – hiszen elsősorban ők okolhatók a bekövetkezett ökológiai és gazdasági jellegű katasztrófáért –, ám a jelenlegi munkálatok üteme arra enged következtetni, hogy van szándék a lehetetlennek tűnő feladat megoldására, a bánya (legalább egy részének) korábbi állapotába való visszaállítására. Még akkor is, ha olyan – jellegzetesen balkáni – ide-oda csapongó, „egyik kéz nem tudja, mit csinál a másik” jellegű tevékenységekről is értesülünk, mint a patakvíz sótartalmát szabályozó gátak kiépítése, majd azok lebontása. Szóval erről egyelőre ennyit, az eredmény úgyis – természetesen – kétséges. 

Dicséretes azonban a civil összefogás, az adományozások sorozata, amelynek időrendben legutóbbi eredménye például a Bagossy Brothers Company csíksomlyói megakoncertjének keretében, az RMDSZ Csíki Területi Szervezete által a helyszínen, illetve online térben szervezett adománygyűjtés, amelyből több mint 15 ezer lej gyűlt össze a sóbányai katasztrófa miatt nehéz helyzetbe került parajdi családok támogatására. De a parajdi katasztrófa áldozatainak gyűjtenek például az egyik legrangosabb hazai filmszemlén, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon, ismertebb nevén a TIFF-en is, amely éppen zajlik és június 22-ig tart. A TIFF szervezői a segitsparajdon.ro / ajutapraidul.ro linkeket ajánlják, amelyeken az adakozni vágyók kiválaszthatják, hogy a parajdi családokat, a Parajdon turizmusból élőket vagy a parajdi turizmus újbóli fellendítéséért küzdők munkáját kívánják támogatni. A honlap magyar nyelvű változatán olyan alkotók buzdítanak az adományozásra, mint a Bagossy Brothers Company, Pataky Attila, Koszika, Nyáry Krisztián, Gregor Bernadett és Mága Zoltán. Utóbbi például Sümegi Eszter Kossuth-díjas, valamint Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekessel egy többállomásos turné keretében jótékonysági koncerteket is tartott a háromszéki árvízkárosultakért (a kolozsvári eseményen például 37 ezer lejnyi adomány gyűlt össze). Június elején az Ökumenikus Segélyszervezet közölte, hogy az 1353-as adományvonalon hívásonként és üzenetenként 500 forintnyi összeggel lehet adakozni az árvíz és a bányakatasztrófa áldozatai számára (nagyobb tételű adományokat a www.segelyszervezet.hu oldalon fogadnak), valamint számos további, kisebb volumenű, alulról kezdeményezett, a civil társadalom által létrehozott adománygyűjtő eseményről is értesülhettünk az elmúlt időszakban. Ilyen értelemben hibrid támogatás a magyar kormány felajánlása is, amelynek keretében a magyarországi civil szféra adományozott összegét a kormány megduplázta, és ezzel összesen – a tegnapi közlemény értelmében – több mint 610 millió forinttal, azaz 8,2 millió lejjel segítik az árvízkárosultakat. Mindezek mellett számos támogatási kezdeményezésről, felhívásról és eseményszervezésről értesülhettünk a román ajkú vidékeken is, ami ismét jelzi, hogy a parajdi bányakatasztrófa és a székelyföldi árvízhelyzettel járó következmények átívelnek a nemzetiségi kérdéseken.

Hogy mindez hogyan fog megvalósulni, illetve mi lesz a bánya és az annak jelenlegi helyzetét előidéző felelősök sorsa, az természetesen még nyitott kérdés, de legalább kicsi örömöt jelenthet az ürömben, hogy a történtek nem hagyták hidegen a közvéleményt – és ha a felelősök szakmai hozzáértéséből vagy felelősségtudatából semmiképpen sem, de a civil társadalom tekintetében emberségből legalább jelesre vizsgázott e kis és nagy térség egyaránt. 


Advertisement

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató