2024. october 1., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Pénteken, a hét végi erdőszentgyörgyi rendezvénysorozat nyitómozzanataként állandó kiállítás nyílt meg a Rhédey-kastélyban. A tárlat mintegy két évszázadnyira kalauzolja vissza az időben a látogatót, Rhédey Claudia korába, akinek házassága révén az erdélyi arisztokrata család Európa legelőkelőbb királyi családjaival került rokoni kapcsolatba.

A néhai grófnő tragikusan rövid életútja, illetve hagyatéka négy nemzethez, a magyarhoz, a románhoz, az angolhoz és a némethez is kötődik. A megnyitóünnepségen angol részről Andrew Noble brit, magyar részről Zákonyi Botond nagykövet vett részt, a német felet Klaus Peter Krüger brandenburgi tartományi képviselő, a helyi hatóságokat Péter Ferenc megyei tanácselnök képviselte, akik valamennyien üdvözölték a kezdeményezést a Csibi Attila Zoltán polgármester által levezetett megnyitón.

A mintegy kétéves kutatómunka eredményeit felvonultató tárlat a Rhédey-kastély emeletének öt termében mutatja be igényes  és ötletes kivitelezésben a néhai grófnő életútját, felidézve a korai tizenkilencedik századi főnemesi életmód hangulatát, és mindezt a település történetével is összekapcsolja. A látogató betekintést kap az erdélyi főúri család történetébe, megismerkedhet az egykori grófkisasszony neveltetésének körülményeivel, de ízelítőt kap azoknak a társadalmi eseményeknek a légköréből is, ahol az erdélyi grófnő megismerkedhetett szerelmével, Sándor würt-tembergi herceggel. Kései leszármazottjuk, Károly walesi herceg videóüzenetben üdvözölte a megjelenteket egy, a szűkebb körű meghívottaknak rendezett kerekasztal-beszélgetésen, ahol a résztvevők a közös kulturális örökség ápolásának és értékesítésének lehetséges módozatait vették górcső alá. Hasonló témakörű panelbeszél- getést a kiállítás délutáni, nagyközönség előtti megnyitását követően is tartottak helyi szakértők részvételével. A részletekre visszatérünk.

Fotó: Nagy Tibor


Miből lesz a takonybogár (?) 3 órával korábban

Apanyelv a konyhában 3 órával korábban

Helikon-lapszemle 3 órával korábban

Lovas napok a Bekecsen 3 órával korábban

Hírek, rendezvények 3 órával korábban

Letartóztatták kerítésért 3 órával korábban

Örmény kulturális napok 3 órával korábban

Ünnepélyes iskolaavatás 3 héttel korábban

Lemondott tisztségéről 3 héttel korábban

Az MCC jelentette veszély 3 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Tabutéma: az öregedés (2.) 2 héttel korábban

Erről jut eszembe 2 héttel korábban

Gyermekvilág Esztelneken 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató