2024. september 30., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Búcsú Bogdán Tibitől

Elvitt téged is a kor

s a kór.

Bukarestben jegyet váltottak neked a 

vörösszárnyú angyalok, 

kéretlenül,

de nem véletlenül

segítettek fölszedni batyudat,

benne elvegyülve a kihegyzett lúdtoll,

mely nélkül minden értelmét vesztené,

jól tudtad, 

bár egy zsebkés, annyi még kéne, 

bárhol szükséged lehet rá, tudtad,

amivel feltörhetsz egy diót, 

meglékelhetsz egy mogyorót, 

meghámozhatod szalonna mellé 

a vereshagymát,

de az nem maradt a zsebedben, a kés.

Meglepő jóindulattal,

szokatlanul készségesen mutatták, 

merre nyugszik le a 

nappalt lobbantó nap, az fog, 

ott fog majd tündökölni, 

ledobni 

fényt a Bélkő bérceiről, de 

kisvártatva jöttek a fehér angyalok ott, 

s kísértek végig, végigkísértek a 

maradék Úton, 

hol a ciszterciek gyújtogatták 

világító gyertyáikat,

fölfelé menve a meredek hegyoldalon.


300 éve, 1720. október 4-én született Giovanni Battista Piranesi itáliai rajzművész, rézmetsző, építész, aki művészetelmélettel is foglalkozott. Az ókori Róma és környéke épületeit ábrázoló nagy méretű rajzaival öregbítette a város hírnevét, ösztönözte a klasszikus korszak régészeti kutatását, a klasszicista stílusirányzat kialakulását 


Mezőbánd 17 perccel korábban

Család és közösség 17 perccel korábban

Hálás téma 17 perccel korábban

Techuniverzum 17 perccel korábban

Legyőzte a románokat 23 órával korábban

A tekézők kálváriájáról 23 órával korábban

Sűrű végjátékban nyert 23 órával korábban

Néhány meglepetés 23 órával korábban

Magabiztos győzelemmel kezdett 23 órával korábban

Ünnepélyes iskolaavatás 2 héttel korábban

Lemondott tisztségéről 2 héttel korábban

Az MCC jelentette veszély 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Tabutéma: az öregedés (2.) 2 héttel korábban

Erről jut eszembe 1 héttel korábban

Gyermekvilág Esztelneken 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató