2023. december 6., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az új év érkeztével a koalíció nagy pártjai kezdik a közeljövőben esedékes politikai mérkőzésekre a felkészülést. A tét nagy, mert ha minden a tervek szerint megy, az idén májusban kinéz egy kormányfőváltás, onnantól pedig már a jövőre várható három választásra fognak koncentrálni.

Az utóbbi időben gazdasági témákban üzengetnek egymásnak a szereplők, a szociáldemokraták nemrég a nagyvállalatok szolidaritási adójának a témáját vették elő, erre a liberálisok egy olyan javaslattal válaszoltak, hogy a szoci pénzügyérnek az inflációval kéne hadra kelnie, és várnának tőle egy tervet is arra nézve, hogy az ország olcsóbban vehessen fel hiteleket. Hogy a kormány pénzügyi zsenije mit húz elő a tarsolyból erre a felszólításra, az még rejtély, de eleve nem kell túl sokat várni. Ám a témafelvetés elárulja, hogy a liberálisok ráébredtek, az államadósság költségeinek képében van egy cudar nagy csontváz a szekrényben, ami ha ki talál onnan dőlni, abban nem lesz köszönet. És az utóbbi idők történései megmutatták, hogy bármikor jöhet egy olyan válság, ami ezt a csontvázat szekrényajtóstól boríthatja a szoba közepébe.

Az eleve jó jel, ha a kormányosok legalább elkezdenek aggódni ennek a problémának a margóján, mert az utóbbi öt esztendőben az államadósság kamatainak költsége megháromszorozódott. 2017-ben 10,1 milliárd lej volt ez a kiadás, tavaly pedig már 29,09 milliárd lej ment el a kamatokra, ami alig maradt el az oktatási minisztérium 29,9 milliárd lejes költségvetésétől, és jócskán túllépte a háborús időkben gyakran emlegetett védelmi kiadások 25,9 milliárd lejes tételét. És közben maga az adósság is növekszik, a tavaly év végi mintegy 650 milliárdról idén túl fogja lépni a 700 milliárd lejt. A politikusok és az elemzők nagy része addig nem tulajdonít ennek túl nagy jelentőséget, amíg a tartozás nem lépi át az ország bruttó nemzeti össztermékének egy adott hányadát, békeidőkben ez a kritikus határ 60% szokott lenni. Csakhogy az a felületes aggodalom alig több a semminél, mert amikor az adósságteher és annak járulékos kamatköltsége a gazdasági bővülésnél jelentősebb iramban növekszik, mint a mi esetünkben, akkor a döntéshozóknak nem azon kellene törniük a fejüket, hogy miként reteszeljék be jobban a szekrényajtót az olcsóbb hitelezéssel, hanem nekifogni kitakarítani azt a csontvázat. Mert alapesetben, ha nem lesz semmi nagyobb baj, ami megszorításokat indokolna, akkor is felelőtlenség hitelkamatokra nagyságrendileg annyit költeni, mint a következő generáció oktatására. A kérdés felvetéséből már látszik, hogy a kisebbik kormánypártnak a világon semmi gondot nem jelent ezt a terhet szemrebbenés nélkül odaakasztani koloncnak a következő nemzedék nyakába, és kétség sem fér hozzá, hogy a szociknak sem emiatt vannak álmatlan éjszakáik. A következő másfél évben érdemben aligha fog bárki is foglalkozni ezzel a kérdéssel, hacsak valami rendkívüli gazdasági gond vagy külső nyomás nem fogja erre a döntéshozókat kényszeríteni.

AGROVILÁG 17 órával korábban

AGROVILÁG 17 órával korábban

Kötni és belekötni 17 órával korábban

Tizenöt éves az Erdély TV 17 órával korábban

Tűzoltók és jótevők 17 órával korábban

4keréken 17 órával korábban

Fiatalok életút-támogatása 17 órával korábban

Férfilélek 17 órával korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató