2026. október 12., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Bernády minden generáció számára példakép”

Október 19. és 23. között immár 28. alkalommal rendezik meg Marosvásárhelyen a Bernády Napokat. A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány által szervezett eseménysorozat idén is több korosztályt és különböző érdeklődési körű közösségeket szólít meg. A programokról, Bernády György örökségének mai jelentőségéről, valamint az idei különlegességekről Borbély Lászlóval, az alapítvány elnökével beszélgettünk.

– Huszonnyolcadik alkalommal szervezik meg a Bernády Napokat. Mit jelent ez a rendezvénysorozat Önnek és Marosvásárhely közösségének?

– A Bernády Napok számunkra, de úgy gondolom, Marosvásárhely lakossága számára is fontos eseménysorozat. Huszonnyolc év önmagában is azt mutatja, hogy van igény erre a rendezvénysorozatra, amely évről évre megszólítja a fiatalokat, az idősebbeket, a képzőművészeket, írókat, költőket és más alkotókat.

Idén a Látó szépirodalmi folyóirattal közösen szervezzük a programokat, és ez is lehetőséget teremt arra, hogy különböző művészeti területek még közelebb kerüljenek egymáshoz. 

Számomra a Bernády Napok azért is fontosak, mert nemcsak több társadalmi réteget mozgatnak meg, hanem mindig gondolkodásra is késztetnek. Arra, hogy feltegyük magunknak a kérdést: mi a szerepünk Bernády örökségével szemben, és mit kellene még tennünk ezért a városért?

– Mit jelent ma, 2026-ban Bernády György öröksége Marosvásárhely számára?

– Én mindig elmondom, hogy Bernády György szerintem minden generáció számára példakép. Úgy gondolom, hogy mindenki találhat benne olyan értékeket, amelyekből tanulhat.

Amit ő megalkotott, az egyedi nemcsak Erdélyben, hanem a Kárpát-medencében is. Nem csupán az épületekre gondolok, amelyek természetesen meghatározó részei a város arculatának, hanem arra a gondolkodásmódra és városfejlesztési koncepcióra is, amely mögöttük állt.

A kultúrától a különböző szociális kérdésekig nagyon sok területen olyan alapokat teremtett, amelyek gyakorlatilag megalapozták a modern Marosvásárhely létét. Éppen ezért Bernády örökségéről nemcsak emlékezni kell, hanem meg is kell értenünk, és valamilyen módon tovább is kell vinnünk.

– A Bernády Napok egyik fontos sajátossága, hogy nem kizárólag a múlt felidézéséről szól. Hogyan kapcsolódik ehhez az idei program?

– Valóban, számunkra fontos, hogy a Bernády Napok ne egyszerű megemlékezéssé váljon. A múlt ismerete akkor igazán értékes, ha a jelen számára is tud üzenetet hordozni.

Ezért is igyekszünk minden évben olyan programokat összeállítani, amelyek különböző korosztályokat és érdeklődési körűeket szólítanak meg. A fiatalok számára diákvetélkedőket és sportversenyeket szervezünk, ugyanakkor a képzőművészet és az irodalom is hangsúlyos szerepet kap.




– Az idei rendezvénysorozat egyik különleges eseménye Simon Endre emlékkiállítása, amelyet október 22-én 19 órakor nyitnak meg. Mi teszi különlegessé ezt a tárlatot?

– Simon Endre emlékkiállítása számunkra nagyon fontos esemény. Különlegessége, hogy ezúttal nemcsak a képzőművészet jelenik meg, hanem az irodalom is kapcsolódik hozzá.

Első alkalommal történik meg, hogy írók és költők járultak hozzá a kiállításhoz: néhány festményhez egy-egy verset vagy prózai szöveget írtak, ezáltal egyfajta párbeszéd alakul ki a festészet és az irodalom között.

Készítünk egy kisebb ismertetőfüzetet is Simon Endréről, amelyben ezek az irodalmi alkotások is helyet kapnak. Úgy gondolom, ez a kezdeményezés túlmutat egy hagyományos emlékkiállításon, és éppen ezért is különleges.

– A Bernády Napok hagyományosan a megemlékezés és a közösségi találkozás alkalma is. Milyen programok zárják az idei rendezvénysorozatot?

– Október 23-án délelőtt a református temetőben található Bernády-síremléknél, majd a Bernády téren álló bronzszobornál emlékezünk és koszorúzunk.

Este pedig a Kultúrpalota Nagytermében kerül sor a hagyományos gálaestre, amelyen átadjuk a Bernády-emlékplakettet is. Ez minden évben fontos pillanata a rendezvénysorozatnak, hiszen ilyenkor olyan személyiségek és teljesítmények előtt tisztelgünk, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak ahhoz az értékrendhez, amelyet Bernády György képviselt.

– Az idei gála meghívottja Grecsó Krisztián József Attila-díjas író, költő lesz. Miért esett rá a választás?

– Grecsó Krisztián nagyon érdekes személyiség, és természetesen nagyon örülünk annak, hogy elfogadta a meghívásunkat. József Attila-díjas íróként és költőként a magyar irodalmi élet egyik ismert és elismert alkotója.

Az Egy életem című egyéni műsorával érkezik Marosvásárhelyre. Remélem, nagyon sokan lesznek kíváncsiak rá, hiszen úgy gondolom, hogy egy ilyen személyes hangvételű irodalmi est méltó lezárása lehet a Bernády Napoknak.

– Huszonnyolc év után mit szeretne, mi maradjon meg a közönségben az idei Bernády Napokból?

– Elsősorban az, hogy ne csak egy rendezvénysorozaton vegyünk részt, hanem vigyünk is magunkkal valamit. Egy gondolatot, egy élményt, egy találkozást.

És talán azt a kérdést is, amelyet a Bernády Napok minden évben feltesz nekünk: mit tudunk mi hozzátenni ahhoz a városhoz, amelyet Bernády György és az ő nemzedéke ránk hagyott?

Bernády életműve azt mutatja, hogy egy város fejlődéséhez vízióra, munkára és felelősségvállalásra van szükség. Ez az üzenet ma is aktuális. Éppen ezért fontos, hogy ne csak emlékezzünk rá, hanem próbáljunk méltók lenni ahhoz az örökséghez, amelyet ránk hagyott.

(A. G.) 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató