Kányádi Sándor Vadcseresznyéjével indulok az ikrekből a rákba. A csillagászati hónap névadója mintájául a tarisznyarákok családja (Cancridae) szolgált. Időszámításunk kezdetén a Nappal való együttállása Egyiptomban a Nílus áradását jelezte. Egyiptomban csak a késői korban vált általánossá a csillagkép rákábrázolása, korábban inkább szkarabeuszhoz hasonlították. A csillagkép adott helyet a napfordulónak. A napgolyó is úgy gördül végig az égen, ahogy a galacsinhajtó szkarabeusz a szamárgombócát gurigatja. Amint a napisten a napkoronggal, úgy volt egylényegű Khepri a galacsinnal, amibe a petéjét tojja, s amiből a világra jön.
Szent Iván napja, az év leghosszabb napja közelében, idén június 20-án rendezik meg minden évben a múzeumok éjszakáját. Ez alkalommal számos múzeum és gyűjtemény várja a látogatókat éjjel.
Az esztendő ma átbillent az ormán,
lejtője várja: nyári s őszi rét,
és lenn, az őszi táj alatt, mogorván
komor vidék: a téli vaksötét.
Veszem a szót Áprily Lajostól, s hogy ne legyen ily komor, így folytatja Június 21. című versét:
De láttad-é, ha fogy homálya,
s újból emelkedőre hág?
Március és május csodája
s csodákon túl új csúcsa várja,
s tágul élet, tágul világ.
Június 21-e a csillagászati nyár kezdete. Ezen a napon a leghosszabb a Nap égen megtett útja (nálunk északkeleten kél, és északnyugaton nyugszik), a Ráktérítő magasságában tűz merőlegesen a földre. A Nap az északi félgömbön a rák jegyébe lépve hág a legmagasabbra, itt megfordul, s süllyedni kezd az Egyenlítő felé. A nyári napforduló jelképe a reneszánsz korban a kalászkoszorús, jobbára meztelen ifjú. Mindössze ágyékát fedte bíborszínű fátyol, amit a derekán csillagos öv tart, a Rák jelét formázó csattal. Hajdanán a nyári napforduló a naptári év kiemelkedő ünnepe volt. Hellászban sok helyütt ekkor kezdték az évet: Athénban és Delphoiban például a napfordulatot követő újholdkor. Ünnep volt az év „teteje” a keltáknál, a germánoknál és a szlávoknál, és tovább élt a keresztény Európában is, mindenekelőtt a Szent Iván-napi tűzünnepben.
A nyári napfordulóhoz legközelebb eső vasárnap idén június 21., a Nap napja. A Napenergia Társaság európai tagozatának felhívására vált ünnepnappá.
Minden idők legnagyszerűbb történeteit a Napról, a Napot megszemélyesítő emberistenekről írták (…) Az ember egyre elveszettebb végtelenné, parttalanná táguló világában (…) – írja Jankovics Marcell A Nap könyvében. – A végtelen felfoghatatlan, és helyünket lehetetlen megtalálni benne. A naprendszer, a Nap „világa” áttekinthető, és ugyanarra tanít, amire a Végtelen: nem szakíthatjuk ki magunkat büntetlenül a nagy Egészből, (…) mert belátható időn belül elpusztulunk. A Napról szóló ősi mítoszok tanulsága ez: fogadd el a világ Rendjét és törvényeit, tanulj meg élni velük, de ne lázadj ellenük, mert úgyis reménytelen.
1982-ben Maurice Fleuret francia zenetudós javaslatára az év leghosszabb nappalát a zene ünnepévé nyilvánították. 1997-ben a Zene Európai Ünnepének chartáját 12 európai ország 16 városa írta alá Budapesten. Mára a zene ünnepe európai, sőt világméretűvé vált; több mint száz országban rendezik meg június 21-én.
„Csak a derű óráit számolom”,
mondta pár szó s egy vasrúd a falon,
a napóráé. Láttam én is a
latin szöveget, s lelkem bánata
irigyelte a vidám öreget,
aki oly bölcs betűket vésetett
a buta kőbe (…) A felhők fölött
kellett volna elfogni az örök
tündöklést! a nap arany árvizét,
tengerét! az édes könnyelműség
lepkeszárnycsókú pillanatait,
s főképp azt, melyben a mámor lakik.
Mozart hallgatása közben ébredek rá a zene és a természet egyneműségére. Valahogy úgy, ahogy ezt Szabó Lőrinc szavakba öntötte.
(…) Tavak, mocsarak
szittyói közt, szikrázó ég alatt
ma is szállok én (…) Igen, azt a testtelen
úszást, lebegést kéne, istenem,
utolérni, a könnyűt, (…) csak az örök ég
örök hajósa lenni, ahogyan
(…) valahányszor párologtat-emel
a kép, mint karmestert a pálca, mely
fuvolát zendít s kürtöt s hegedűt!
Óh, igen, a fényt, napot, a derűt,
illatok táncát, szélhalk őzikét,
s fent a kékben a habos gőzökét,
(…) félve hallgatom
Mozartot, s tűnődöm a tavaszon
vagy akárcsak a múlt nyáron
(…) és felsóhajtok: gyógyíts meg, Zene,
te, Mindenségé, édes üteme
a fájdalomnak, Varázsfuvola,
varázsjáték, te, tündér mámora
hitnek, reménynek: árnycsík a falon
a nagy fényben, s a szívben nyugalom
(…) az élő lomb tengerzöldje alatt,
s bölcsesség, a vidám öregeké,
amilyen azé lehetett, azé
a napórásé, ki – „Non numero
horas, nisi serenas!” – drága jó
intelmét adja, még most is, tanácsul:
„Csak derűs órát veszek tudomásul!”
Derű órája. Úgy fordulunk az élő természetet éltető Nap felé, mint a székely ezermester, Bodor Péter – 238 évvel ezelőtt, 1788. június 22-én született Erdőszentgyörgyön – vörösréz Apolló-szobra a zenélő kútja kupolájának tetején.
Tizenegy éve, 2015. június 23-án, halt meg Ajtay Ferenc földrajz–földtan szakos tanár, az Erdélyi Gyopár egykori főszerkesztője. A kolozsvári Brassai Sámuel Líceum elvégzése után, 1955-ben a Bolyai Tudományegyetem földrajz–földtan szakán végzett. 1965-ben kezdett publikálni. Első fokú tanári dolgozatát 1977-ben védte meg A Feleki gerinc és környéke földtani és természeti földrajzi viszonyai című dolgozatával. Kutatási eredményeit a Studia Universitatis Babeş–Bolyai, a Korunk évkönyvek, a Múzeumi Füzetek közölték. Több mint négyszáz cikket és tanulmányt jelentetett meg a földrajz, földtörténet, tengertan, szeizmológia és tektonika, környezet- és tájvédelem, valamint a bányászat témakörében. Tudományos ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő írásait A Hét, a Természet Világa, az Igazság, a Szabadság, a Romániai Magyar Szó és az Erdélyi Gyopár közölték. Ezek közül most egyet emelnék ki: a Természet Világa 2000. novemberi számában megjelent A kolozsvári Házsongárdi temetőben pihenő természettudósok címűt. 1991-től szerkesztője, majd 1994-től 1999-ig főszerkesztője volt az Erdélyi Gyopárnak.
Az esztendő ma átbillent az ormán
Június 24. Szent Iván-nap. Egyben Keresztelő Szent Jánosnak, a magyar népdal „virágos” Szent Jánosának és az ősi fényszimbolikának közös ünnepe. János és a napfordulat együtt ünneplése az V. századtól általános. Egy forrás szerint mi, magyarok, a XI. században már gyújtottunk tüzet Iván előestéjén. De már az arab és bizánci források is megemlékeznek a pogány magyarok tűzimádatáról, és a tűzkultusz a napév fordulópontjaihoz kötődő rítusok része volt. A katolikus egyház Szűz Márián kívül csak Keresztelő Szent János esetében ünnepli névnapként a szent feltételezett evilági születésnapját. Az evangéliumok szerint János éppen fél évvel volt idősebb Jézusnál, születésnapja ezért került június 24-ére. János evangéliuma ilyen szavakat ad a keresztelő szájába: „Annak növekednie kell” – mármint Jézusnak –, „nékem pedig alábbszállanom” (Jn 3,30). Mindez a növekedés a téltől nyárig hosszabbodó nappalokra, az alábbszállás a nyártól télig rövidülő napokra is értendő. Bod Péter XVIII. századi leírása jelzi, hogy az ő idejében a János-nap napfordulatünnep jellege köztudomású volt: „Néhol kerekeket forgattak annak emlékezetére, hogy a nap immár a’ maga abrontsának felső Pontyára felhágott s megis fordult.” Dömötör Tekla hívta fel a figyelmet arra az énekbe foglalt előírásra, amely szerint az Iván-napi tüzet „négy szögre rakolták” (rakták). Ez a négyszög bizony a Nap „abrontsának”, az ekliptikának fordulópontjait jelképezi.
Június 24-én, 1890-ben született Baktay Ervin orientalista, az indiai kultúra és művészet kutatója. Festőművésznek készült, majd orientalisztikai tanulmányokat végzett. 1926 és 1929 között Indiában tanulmányozta a művészeti emlékeket, a filozófiát, a vallást és a népéletet. 1928-ban felkutatta Kőrösi Csoma Sándor útjának főbb állomásait és emlékeit. 1946-tól a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeum igazgatóhelyettese volt. Halála előtt az indiai kormány meghívására újabb tanulmányutat tett. Számos ismeretterjesztő művet, úti beszámolót és tanulmányt írt.
Június közepe, már sárgulnak a gabonaföldek.
Mai barangolásomban észrevétlen megöregedett ez a nap is. Este, hazamenőben Király Lászlót hívtam segítségül.
(…) énekelem a mélyzengésű nyarat,
mélykutak hűvös vizét,
énekelem a nyarat,
(…) ugyanúgy vág a kaszák éle,
s ölelik magukhoz
a karcsú búzászsákot cséplés után.
(…) szivárványt hordoznak az olajos gépészek
nyomai, s estefelé kezükről
színeket mosnak a Küküllőbe,
mik kibomlanak,
mint messzenyíló-terülő álmok.
Hát énekelem a mélyzengésű nyarakat,
kaszások nyarát, cséplők aranyát,
a férfias nyarakat énekelem,
és elhiszem
a végtelent, mert nem hazudok, ha
szárnyat gondolok az aratóknak,
kik feketék lettek a napban,
s elmondják este, hazamenőben,
hogy énekeltem s boldognak találtattam.
Ily nyári békességet kívánva, maradok kiváló tisztelettel.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
