2022. július 6., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A múlt héten írtunk arról, hogy a liberális miniszterelnök fogta magát, két kollégájával villámlátogatást tett Ukrajnában, s közben itthon felejtette az ugyancsak liberális kollégáját, a szenátus elnökét, akitől nemrég vette át a pártelnöki tisztséget. Aki egy nappal később egyedül „képviselte a román népet” ott, ahol kollégái 24 órával korábban megfordultak. Még mindig folyik a háború a szomszéd országban, már ott tartunk, legalábbis a hisztériakeltő sajtó szerint, hogy az oroszok Romániát is fenyegetik.

Ilyen körülmények között lépett újra színre a volt liberális elnök, volt miniszterelnök. A szégyenszemre kiebrudalt volt elnök „hirtelen felindulásból” tizenhat társával pártot alapított Jobboldal Ereje néven, amit az év elején jegyeztek be. 

Ezután egy ideig a háborúval és az elszabaduló árakkal volt elfoglalva az ország.

Az említett politikus, aki egyébként meg nem értett zseniként szeret panaszkodni, a minap azzal rukkolt elő, hogy államfő akar lenni. Közben azon siránkozott, hogy az összes eddigi politikai partnere közül az éppen fungáló államfő okozta a legnagyobb csalódást számára, akit nemes egyszerűséggel cinikus és érzéketlen „euro-atlanti, német álarc mögé bújó aljas jellemnek” nevezett. Azt mondta, felelősnek érzi magát, amiért egy ilyen politikust támogatott. És úgy gondolja, hogy a jelenlegi politikusi felhozatal mellett (és a lelkiismeretét is megnyugtatandó), őt magát illetné meg leginkább az államelnöki tisztség.

Hogy miből gondolja ezt, csak ő tudja, mert aktív politikusként az elmúlt évtizedekben nem sok eredményt mutatott fel – elég, ha csupán a szállítási miniszterként beígért, és meg nem valósított autópályákat említjük. 

Vagy talán azt hiszi, hogy a választók „ráharapnak” a kampányszövegére, és a következő választáson hanyatt-homlok rohannak majd, hogy erre az általa a PNL hagyományait követő nemzeti liberalizmust gyakorló, a családra, az egyházra, a helyi közösségre, az iskolára épülő formációnak nevezett pártra adják a voksukat.

Netán, mint a pókerben, a kezdő szerencséjére számít? Valami hasonló történt nemrég Szlovéniában is… Majd kiderül, mekkora a Jobboldal Ereje.