Ma már mindenkinek van. A kötelező neurózis és a személyi okmányok mellett telefonja is. Hordozható, nyomogatható, nézhető, bárhol előkapható, és még segítséget is lehet vele kérni. A játékról és nótáról ne is essék szó. Aztán számos alkalmazás telepíthető rája. (Még az elektromos rája is.) Több alkalmazása van, mint egy-egy kis- vagy középvállalkozásnak alkalmazottakból.
A telefon munkanélkülisége – ha nincs feltöltve, és nem fut be rajta és ki senki és semmi.
Egyike ezen alkalmazásoknak a lépésszámláló. Ne hidd, ó kedves olvasó, hogy én voltam olyan kifinomult, rafináltan sokoldalú, aki föltelepítettem a gépelyre ezt az alkalmazást. Alkalmatlan vagyok erre, de szerencsére környezetemben, a szűkebben és a tágabban egyaránt számos teletechnikai zseni sertepertél, ennek egyikét (jelesül a legidősebb lányunokámat) kértem fel a telepítéspolitika gyakorlati alkalmazására. Nem migránsokat, nem is föld- és lakásfoglalókat vagy gyarmatosítókat telepített fel, hanem a már említett lépésszámlálót hozta helyzetbe. Ha a telefon az illetőnél [én is egy bizonyos tekintetben mindig illető, sőt barázda (b)illegető vagyok] tartózkodik, akkor minden rezdülést, térbeli elmozdulást, időhöz kötött moccanatot regisztrál, és azt megtett lépésként mutatja föl. Emellett jelzi, mekkora időtávot sikerült mozgással berendeznem, hány métert, ill. kilométert, sőt még szemléltető grafikonban is ábrázolja, honnan indultam (origopont), mikor jártam a zeniten, s mikor szűntem meg az élet viszontagságai között remegni-rezegni, álltam le lihegni, roskadtam le egy törött konyhaszékre. (A metaforákért elnézést.)
Eddig minden rendben is lenne, ha… Nos, éppen ez a ha az, ami serkentőleg hat. Ugyanis az ember megy, lohol, cipekedik, toporog, sántikál, és a mozgássor végeztével lehuppanva a már említett töltött konyhaszékre nem azt nézi meg elsőre, mennyit is költött a boltban, vagy milyen levelet/számlát hozott késve a posta (vagy ma sem hozott), nem is az újságot nyitja szét, pláne nem a tévét/rádiót gyújtja be, hanem előcsalogatja a számlálóból a teljesítményt. Ilyenkor derül ki, hogy amit naivan kilométereknek gondoltál, sőt ezres nagyságú lépésmennyiségre saccoltál, az bizony még egy kilós méter sem, p.o. 968 méter röhög szembe. Vagy megteszel egy idegen város aszfaltján és kaptatóin 11 ezer lépést, és az nincs még nyolc km sem, holott te már azt gondoltad, hogy megtetted a Föld és a Hold közötti táv felét legalább.
Többféle mérő van. Egyik fölöttébb közeli hozzátartozóm telefonos alkalmazásában ugyanaz a táv, ami nálam 10 ezer lépésként jelentkezik, az nála, holott egymás nélkül szinte egyetlen lépést sem tettünk meg, az ő készülékén hétezer és valamennyi. Az nem táv – ez tév. Ki érti ezt?
Persze, akinek a mesterséges intelligencia a birtokában van (a természetest arra használjuk, hogy a mesterségessel jogtalan előnyökre tegyünk szert), az ezen is tud segíteni. Egy kis hamisításért már nem kell a szomszédba átruccannia. Odavarázsol egy-két-, tizenmérfölddel többet, és igaznak látszik az álság. Mint egy népgyűlés résztvevőinek sűrűsége vagy ritkasága a Hősök terén.
