2024. september 30., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Online térben az idei eseménysorozat

Hamarosan ismét megszervezésre kerül a marosvásárhelyi őszi kulturális élet egyik legnagyobb szabású rendezvénye, a nemzetközi könyvvásár. Sorra kerül ugyan, de – a közismert helyzet miatt, ezúttal első alkalommal – online. Hogy a virtuális térben hogyan és mi módon kivitelezhető egy ilyen, a közönség közelségéhez igencsak kötött eseménysorozat, amely minden évben számos előadással, könyvbemutatóval, kiegészítő rendezvénnyel, új kötetekkel és igazi zsongással várta a rengeteg érdeklődőt, arról a szervezők beszéltek csütörtök délelőtt a Színház téren tartott szabadtéri sajtótájékoztatójukon.

Fotó: Nagy Tibor


A résztvevőket Káli Király István üdvözölte, ő ismertette az internetre költözött vásár részleteit. – A közönségünk megszokta, hogy ennek a vásárnak a maga bensőséges légkörével van egy olyan hangulata, amely egyedivé tette, mondhatni világszinten. Ez nem az én megállapításom, azok mondták, akik rendszeres vendégeink. Figyelembe véve, hogy melyek a lehetőségeink, már márciusban átszerveztük az előzetes elgondolásainkat, és úgy döntöttünk, hogy kimondottan az erdélyi magyar könyvekre és irodalomra fektetjük a hangsúlyt. A három különböző nap ezért három különböző tematikával rendelkezik, amelyek mindegyike Erdélyhez kötődik. A csütörtöki, első nap témája a Száz év transzilvanizmus és ami utána jön. A másodiké Utak és keresztutak – itt jelezni szeretném, hogy Erdélyben más irodalom is létezik –, a harmadik napé pedig Alkotókedv és műteremtés Erdélyben, ezen belül pedig hangsúlyozottan a pályakezdők és a befutottak kapcsolata. A nem szokványos körülmények ellenére igyekeztünk a lehető leggazdagabb programot összeállítani. A vásár az online térben zajlik majd, a vasarhely.ro/konyvvasar oldalon. Itt tüntetjük fel azokat az erdélyi magyar kiadványokat, amelyek az elmúlt vásár óta megjelentek. A kiadványokra kíváncsi olvasók, vásárlók itt férhetnek hozzá a kötetekhez. Reméljük, hogy a kiadóknál rendelhető könyvek egy részére vásári jellegű kedvezményt tudunk biztosítani. A programok a maguk teljességében online lesznek elérhetők, hiszen direkt közvetítést biztosítunk a vásár három napja, azaz november 12-e és 14-e között, délután 2-től este 8-8.30-ig, a programok függvényében. Minden napnak megvan a maga jól meghatározott szerkezete, mindhárom napon lesz majd egy-egy fórumbeszélgetés: az első napon a Száz év transzilvanizmus és ami utána jön tematikával, amelyet Markó Béla moderál, és amelyen meghívottként részt vesz Balázs Imre József, Borcsa Imola, Fekete Vince és Vida Gábor, a második napi fórumbeszélgetés témája az Utak és keresztutak – a fordítás lehetőségei, Demény Péter moderálásával, meghívottjai Dósa Andrei, Mihók Tamás, Kocsis Francisco és Szonda Szabolcs, a harmadik napon pedig a téma Az irodalmi barátságok hatása az alkotókedvre. Ezt a beszélgetést szintén Demény Péter moderálja, meghívottként részt vesz Egyed Emese, Gálfalvi György, Karácsonyi Zsolt és Lövétei Lázár László. Lesznek versösszeállítások, ugyanezen témákban. Az első nap a száz év erdélyi magyar költészetéé, itt Gáspárik Attila válogatott egy csokrot, és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészei adják majd elő, a második napon pedig Markó Béla és jómagam válogatásában erdélyi román és szász költők versei hangzanak el magyarul, szintén a színház művészeinek előadásában. A harmadik nap érdekessége a pályakezdők és befutottak kapcsolata, itt Kovács András Ferencet Sánta Miriám, Vida Gábort Serestély Zalán, Egyed Emesét pedig André Ferenc faggatja majd.
A viszonyok miatt sokkal nehezebben fértünk hozzá az anyagi forrásokhoz, elmaradtak az eddigi, szokásos együttműködések, szerződések. A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalnál pályáztunk, és nyertünk, valamint támogatott bennünket a Communitas Alapítvány és az RMDSZ ügyvezető elnöksége.
A szervezés részleteiről Szepessy Előd beszélt. – Rengeteg dilemmánk volt az okból, hogy az idén a könyvvásárt hogyan, milyen körülmények között szervezzük meg. Nagyon nehezen tudtunk lemondani arról a változatról, hogy az eddigiekhez hasonlatosan a vendégeinket itt várjuk, a színház előcsarnokában és termeiben. Holott idén is mindenben partnerünk volt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, ők is mindent megtettek annak érdekében, hogy meg tudjuk szervezni a könyvvásárt. A legfontosabb érv amellett, hogy az idén bármilyen körülmények között is legyen vásár, az az volt, hogy úgy gondoljuk, ezzel a rendezvénnyel fel tudjuk hívni az olvasók és a média figyelmét az erdélyi magyar könyvkiadásra, az erdélyi magyar szerzőkre. Nagyon sokszor szó esik arról, hogy más ágazatokat mennyire rosszul érintett a koronavírus okozta helyzet, de ez pont annyira érvényes a könyvkiadásra, az erdélyi magyar szerzőkre is. Az idén még nehezebb volt könyveket kiadni, azokat eljuttatni az olvasókhoz, és jóval kevesebb könyvbemutató, író-olvasó találkozó került megszervezésre. Úgy gondoltuk, hogy a könyvvásár a maga eszközeivel felhívhatja a figyelmet erre a helyzetre. A vásárnak az idén több fontosabb pillére lesz: az erdélyi magyar szerzőkről és könyvkiadásról szóló események, beszélgetések szervezése és azok online közvetítése a könyvvásár Facebook-oldalán, majd YouTube-csatornáján, a könyvek népszerűsítése és a hozzájárulásunk ahhoz, hogy ilyen körülmények között is minél több kötetet tudjanak megvásárolni az érdeklődők. A vasarhely.ro oldalon a kiadóknak lehetőséget biztosítottunk arra, hogy köteteiket népszerűsítsék, az oldalt pedig közvetlenül összekapcsoljuk azzal az online felülettel, amelyen ezek a könyvek megvásárolhatók lesznek. Azt szeretnénk, hogy ameddig tart a könyvvásár, akár szolidaritásból, akár érdeklődésből, de minél többen vásároljanak könyvet. A harmadik pillér szintén a népszerűsítéshez kapcsolódik, erdélyi írókat, költőket, neves személyiségeket kértünk meg arra, hogy kisfilmekben népszerűsítsék az idei erdélyi kiadványokat, szerzőket és kiadókat, erre kampányt fogunk szervezni a következő hetekben. A negyedik fontos pont a gyerekprogramok megszervezése volt. Eddig is kiemelten foglalkoztunk a gyerekekkel, a fiatalokkal, erről az idén sem mondtunk le.
Az említett, várható gyerekprogramokról Makkai Kinga számolt be. – A gyerekekről az idén sem feledkeztünk meg. A mostanra igen ismertté vált Olvasd el, és játssz velünk! című vetélkedőnk első része eddig is online történt, ezért egyértelmű volt, hogy az idén is sor kerül rá. A versenyt szeptember elején hirdettük meg, és a több mint kétszáz bejelentkező csapattag most már kézhez kapta azt a feladatlapot, aminek alapján a korábbi években kiválasztottuk azokat a csapatokat, amelyek bejutottak a döntőbe a kétfordulós olvasóvetélkedőn. Az idei körülmények a műhelymunkákat és a döntőt nem teszik lehetővé, ezért változtattunk az eddigieken. Az idén az elküldött feladatlapok utolsó feladata nehezebb volt a korábbi évekhez képest, nagyobb kreativitást, egyéni hozzájárulást igényelt, és lehetőséget biztosít arra, hogy ne csak a gép előtt üljenek. Az idén tehát elmarad a döntő, viszont a beküldött, elődöntős pályamunkák alapján kiválasztjuk a nyerteseket, a jutalmakat pedig postai úton fogjuk eljuttatni hozzájuk. Minden nap szeretnénk kedveskedni a gyerekeknek egy-egy nekik szóló programmal. A személyes író-olvasó találkozók elmaradnak, de a videókonferenciás beszélgetéseket nem hagyjuk el, így mindegyik nap egy-egy kortárs magyar szerzővel fogunk beszélgetni, és ezt a beszélgetést követhetik a gyerekek a könyvvásár honlapján, illetve Facebook-oldalán. Első nap Berg Judittal, második nap Maksai Kingával, szombaton Wéber Anikóval, vasárnap Kertész Erzsivel fogunk beszélgetni.



Mezőbánd 18 perccel korábban

Család és közösség 18 perccel korábban

Hálás téma 18 perccel korábban

Techuniverzum 18 perccel korábban

Legyőzte a románokat 23 órával korábban

A tekézők kálváriájáról 23 órával korábban

Sűrű végjátékban nyert 23 órával korábban

Néhány meglepetés 23 órával korábban

Magabiztos győzelemmel kezdett 23 órával korábban

Ünnepélyes iskolaavatás 2 héttel korábban

Lemondott tisztségéről 2 héttel korábban

Az MCC jelentette veszély 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Tabutéma: az öregedés (2.) 2 héttel korábban

Erről jut eszembe 1 héttel korábban

Gyermekvilág Esztelneken 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató