„Nyelvében és szokásaiban él,/Dalaiban és művészetében érez a nemzet!”
E jelige szellemében szervezte meg a Kolozs megyei Tordaszentlászló június utolsó szombatján a XXVII. Szent László-napi Kórustalálkozót!
E jelige szellemében szervezte meg a Kolozs megyei Tordaszentlászló június utolsó szombatján a XXVII. Szent László-napi Kórustalálkozót! Az ünnepi istentisztelet után húsz kórus több mint 500 dalosa a találkozó megálmodójára, mindnyájunk szeretett Misi bácsijára, néhai Guttman Mihály zenetanárkarnagyra emlékezett. A Romániai Magyar Dalosszövetség örökös tiszteletbeli elnöke, Tordaszentlászló díszpolgára születésének 90. évfordulója tiszteletére a helyi közösség kopjafát avatott, melynek szövegzáró felirata hozzánk és mindenkihez mint intés szól: „Őrzők, vigyázzatok a strázsán!” A kopjafa leleplezését, melyet a református templom előtti parkban, Szent László mellszobrával szemben helyeztek el, ünnepi beszédek előzték meg, melyek során méltatták a példamutató pedagógus életútját. A koszorúzás ideje alatt az ünnep meghittségét növelte a Kolozsvári Pedagóguskórus, valamint az egybegyűltek éneke.
Az ünnepély végén a kórusok felvonultak a község főutcáin, majd a művelődési házban megkezdődött a hangverseny. Itt kellemes meglepetésként a dalosokat köszöntötte Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa, Kovács Dalma Lídia vezényletével, színvonalas és hangulatos műsorral. Nagyszerű, mutatós, a gyerekek hangterjedelmére és az életkor játékosságára is figyelő, de nem könnyű műsor-összeállítást hallhattunk (Vermesy Péter, Gryllus Vilmos). Tiszta intonáció, pontos, játékos ritmika, tapssal és koreográfiával, a fiatal karvezető és nagy létszámú seregének örömteli együtt muzsikálása. Nagy siker, vastaps. Milyen kár, hogy ritkán lehet ilyet hallani, hiszen egy ilyen gyerekkórus felér egy kórusakadémiával. ( A hajdani Székely Népi Együttes Birtalan József vezette gyermekkórusa tagjainak többségét mint kórusénekest, zenetanárt és karvezetőt már rég nyugdíjazták!)
Ezután lépett színpadra a húsz bejelentkezett kórus. Megyénket három együttes képviselte, a marosvásárhelyi Alsóvárosi Ref. Egyházközség vegyes kara, a Vártemplom Psalmus kórusa és a buzásbesenyői Gaudete kamarakórus. A produkciók után az együttesek vezetői a szervezőktől zászlószalagot, emléklapot és emlékplakettet vehettek át. A hangverseny végeztével a kórustagok és meghívottak számára a tordaszentlászlói vendégszeretet nyújtott alkalmat a közvetlen, baráti légkör megteremtéséhez. A dalosok köszönettel és további jókívánsággal búcsúztak vendéglátóiktól.
Kovács András