2024. september 30., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Igencsak szép, ízléses, különleges koncerttel ünnepelte múlt hét csütörtökén a magyar költészet napját a Kővirág együttes.

Fotó: Máthé Kincső


Igencsak szép, ízléses, különleges koncerttel ünnepelte múlt hét csütörtökén a magyar költészet napját a Kővirág együttes. A marosvásárhelyi formáció – László József tanár úrral, a Bolyai Farkas líceum fizikatanárával az élen – versfeldolgozásaival az elmúlt évtizedek során kivívta mind a szakma, mind a közönség megbecsülését: hol virágénekekre, hol reneszánsz muzsikára hajazó, hol dzsesszes,
rockos, esetenként blues-os hatásokat hordozó, egyedi stílű zenéjük kiváló alapnak bizonyult az (erdélyi) magyar költők alkotásainak hangokra való meg- és átfogalmazására.

Költészet napot ünneplő délutáni koncertjükön szinte teljesen megtelt a rendezvénynek helyet adó, Sörház utcai Jazz&Blues Club Pianó-terme, fiatalok és idősek egyaránt kíváncsiak voltak a Kővirágra – László József (dalszerző, ének, gitár), Szász Emese Rebeka (blockflöték), Benczédi Szilárd (basszusgitár) és Fülöp Csongor István (billentyűs hangszer) –, amely ezúttal két vendéggel bővült: Szabadi Nóra és Ördög Miklós Levente foglalt helyet a zenészek között. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának két művésze a dalok között versmondással színesítette a lelket érintő, hol léleknyugtató, hol elgondolkodtató, magyar költők műveiből összeállított repertoárt – József Attilától Nemes Nagy Ágnesen keresztül László Noémiig.

Ahol megszűnt a szó hatalma, a zene ott kezdődik el – mondta egyszer Claude Achille Debussy, és énekelte a Kővirág minden korosztálynak szóló, igényes és nívós koncertje során. A szó hatalma ezúttal nem szűnt meg: a zene erejével, mélyre ható, célpontos üzenetével gazdagodva, azt kiegészítve és azáltal teljessé válva jutott el az igencsak őszinte tapsban köszönetét kinyilvánító, örök közönségig.

Mezőbánd 18 perccel korábban

Család és közösség 18 perccel korábban

Hálás téma 18 perccel korábban

Techuniverzum 18 perccel korábban

Legyőzte a románokat 23 órával korábban

A tekézők kálváriájáról 23 órával korábban

Sűrű végjátékban nyert 23 órával korábban

Néhány meglepetés 23 órával korábban

Magabiztos győzelemmel kezdett 23 órával korábban

Ünnepélyes iskolaavatás 2 héttel korábban

Lemondott tisztségéről 2 héttel korábban

Az MCC jelentette veszély 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Tabutéma: az öregedés (2.) 2 héttel korábban

Erről jut eszembe 1 héttel korábban

Gyermekvilág Esztelneken 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató