A papírzsebkendők használata a rendszerváltást követő időkben terjedt el, és lassan teljesen kiszorítja a hagyományos batiszt-, vászon- vagy selyemzsebkendőt.
Tisztában vagyok vele, hogy hazánk viszonylagos európai elmaradottságából származott ez a hátrány, de azt gondolom, sikerült ledolgoznunk, hiszen azóta minden mennyiségben és huszas csomagolásban is mértéktelenül kapható és fogyasztható.
Emlékszem egy esetre még a jó öreg proletárdiktatúra idejéből, mikor a kollégánk egy reggel elegáns mozdulattal előhúzott zsebéből egy csomag papírzsebkendőt, és egyet kissé nehézkesen kivont huzatából, átlátszó tokjából (a zsebkendők glasznosztyja). Erre kérdezte felháborodottan a másik íróasztalszomszéd, mi az, Pityu, voltál Pesten, és nem is mondtad nekünk, pedig kértem volna, hogy hozz egy Fa szappant. Amiből két dolog következik a kései oknyomozó számára: a baráti, szomszédos és ugyancsak szocialista államban már volt papírzsepi – tehát megtörtént a nyelvi honosítása is –, midőn nálunk az arra érdemesek zsebében még mindig ott lapult, gyűrődött, csomósodott a kirojtozott szélű textil alapanyagú, a törlő műveletekre rendszeresített és kifuvintásra alkalmas orrfekvenc (ha nagyon gyakori és heves volt az inger, akkor orrfrekvenc). Másfelől a 21. század végére a múzeumoknak illik beszerezni igazi zsebkendőket, nem a múlt megható volta felett érzett nosztalgia palástolására, de mert addigra már teljesen kimegy a divatból és eltűnik a használatból, miként a papírzsebkendő is. De hogy az orrfúvás kényelmes és gyors legyen, előbb a világvárosokban, majd minden településen a forgalmasabb útkereszteződésekben az automata ingyenes klozettek mintájára felállítják az önműködő orrfúvópontokat. Elég odatartanunk csepegő orrmányunkat, máris minden műveletet elvégez a gépezet tökéletesen cseppmentesen, felülfertőzés veszélye nélkül. Az orrjáratok szakaszos kiürítésére is tekintettel van, ami teljesen feleslegessé teszi az orr-fül-gége specialistákat.
Miként a médiából is ismeretes, hazánk megállíthatatlanul halad ebben a tekintetben is útján a progressziónak. És egyre nosztalgikusabban tekinthetünk vissza az emlékezésre kiválóan alkalmas csütörtök délutánonként a régi konkrét, elnyűhetetlen zsebkendőkre is. Arra a ruházathoz szorosan hozzátartozó alkalmatosságra, amelyről az óvodában tanult első dalocskáink egyike szólt. „Elvesztettem zsebkendőmet/ Megver anyám érte”. Amiről, így utóbb visszarévedve, felsejlik, hogy rafinált szexuális csábítást hordoz, hiszen a következő sorok már kétségtelenül nyílt ajánlatot burkolnak ártatlan ígéretbe: „Aki nékem visszaadja/ Csókot adok érte”.
Innen már csak egy lépés a kultúrtörténet, a rejtett szimbolisztika, a metanyelv. Mielőtt azonban felindulnánk ettől a mostanában divatos szóhasználattól, hadd világítsam meg egy negatív – tagadó – állítássorral kijelentésem igazát:
– a papírzsepit nem lehet kihímezni, nem képezi a lányos foglalkozások egyik alaphelyzetét (női esélyegyenlőség);
– nem lehet a sarkába monogramot hímezni, hímeztetni (írástudás, tulajdonviszonyok);
– nem lehet a négy sarkában elhordani a „látod-e babám azt a hegyet” (népzene, áldozathozatal, munkaszolgálat, kubikusmunka, autópálya-építés);
– nem hordható díszzsebkendőként zakónk bal felső zsebében, nem kandikál ki onnan, az írók nem jellemezhetnek vele elegáns, piperkőc világfiakat (irodalomfosztás, öltözködési szokások, angolszabó, polgárság);
– nem használható jelbeszédként (csomózás, intés, lovagi torna, szerelemjelzés, ha leesnék, senki sem hajol utána, nincs ismerkedés zsebkendő-visszaszolgáltatási alapon, párkapcsolat);
– nem integethető vele reptéren az üvegváróból, állomáson háborúba induló katonáknak, távolodó távolsági busz után (világháború, közlekedés, kivándorlás, falusi gyermekek városi iskoláztatása, Légy jó mindhalálig, újoncok bevonulása stb.);
– és végül, nem kell mosni, eldobható (növekvő szeméthegyek, köztisztaság, kézben kell gyűrögetni, valahová elsüllyeszteni, amíg az ember lel egy szemétkosarat, kézi mosása olcsóbb és nem utolsó szempont, megnyugtatja az idegeket, ha kiderül a családi hó végi elszámolásnál, hogy édes fiam, egy vagyont költöttünk a te szagos, puha, talpig szoft zsebkendőidre).
