2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Zgonea leváltását akarja a PSD, Ponta veheti át a helyét

  • 2016-05-05 15:16:11

Valeriu Zgoneának, a képviselőház elnökének leváltását kezdeményezte a szociáldemokrata frakció a házbizottság szerdai ülésén, miután a PSD múlt héten kizárta a politikust a pártból.

Valeriu Zgoneának, a képviselőház elnökének leváltását kezdeményezte a szociáldemokrata frakció a házbizottság szerdai ülésén, miután a PSD múlt héten kizárta a politikust a pártból.
A parlamentben legnagyobb frakcióval rendelkező PSD még nem hozott formális döntést arról, kit jelöl Zgonea helyére, de a sajtó a kormány éléről fél éve lemondott, korrupcióért bíróság elé állított Victor Ponta volt pártelnököt tartja a legesélyesebbnek a házelnöki posztra.
Zgonea nem akar megválni a házelnöki tisztségtől, a leváltására irányuló eljárást szabálytalannak minősítette, éppen arra hivatkozva, hogy kizárták pártjából, márpedig az ő értelmezésében a házelnök leváltását csak saját frakciója kezdeményezheti, amelynek ő már nem tagja. A házszabály szerint a képviselőház elnökének leváltásáról – egyebek mellett – az a frakció kezdeményezhet titkos szavazást, amely őt a tisztségre jelölte.
Zgonea szerdai sajtótájékoztatóján azt állította, azért akarják eltávolítani a képviselőház éléről, mert a PSD az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények megváltoztatására készül, hogy megakadályozza a korrupt politikusok elszámoltatását.
A pártjában addig ügyvezető elnöki tisztséget betöltő Zgonea kizárásáról múlt szerdán döntött a PSD végrehajtó bizottsága. A házelnök volt a PSD egyetlen vezetője, aki a nyilvánosság előtt Liviu Dragnea pártelnök lemondását szorgalmazta, miután a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező párt elnökét pénteken jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték egy – 2012-es, az akkori Traian Băsescu elnök leváltása ügyében kiírt népszavazásról szóló – korrupciós perben.
A PSD elnöke a napokban azt mondta „lelkileg is és gyakorlatias megfontolásból is” szeretné, hogy Victor Ponta vegye át a képviselőház vezetését és együtt vegyenek részt a választási kampányban. Ponta fel is kereste parlamenti irodájában kedden a PSD elnökét, de az újságírók előtt kitérően nyilatkozott arról, hogy vissza akar-e térni a politika élvonalába. A házelnöki tisztség sorsáról a PSD-nek kell döntenie – mondta a volt miniszterelnök.
A sajtó tudni véli, hogy a kamerák előtt eljátszott szolidaritás és barátságos nyilatkozatok ellenére nem éppen felhőtlen a viszony a PSD korábbi és jelenlegi elnöke között. Ahogy a DNA által megszorongatott Victor Ponta tavaly megpróbálta elkerülni, hogy – az akkor még ügyvezető – Dragnea szerezzen meg minden hatalmat a PSD-ben, úgy a most már pártelnök Dragnea is joggal tarthat attól, hogy Ponta visszatérése az ő pozícióit ássa alá.
A bírósági ítélete miatt kényes helyzetbe került Dragnea azonban nem akart Ponta támogatóival is ujjat húzni, és feltehetően megelégszik azzal, hogy a PSD felsorakozott mögötte, amikor a fejét követelő helyettesével, Zgoneával szemben lépett fel. Ponta ugyanis nem csak a pártban rendkívül népszerű: az országos közvélemény-kutatások azt jelzik, hogy a választók nem fordultak el tőle, sem a 2014-es elnökválasztási kudarca, sem korrupciós ügye miatt.
A legutóbbi felmérés szerint Ponta a PSD legnépszerűbb politikusa, akinek bizalmi indexe 23 százalékon áll. A volt kormányfő három százalékpontot javított is tavaly novemberhez képest, míg Liviu Dragnea négy pontot rontva a választók alig tíz százalékának bizalmát élvezi.
Ponta szerdán bírálta a házelnöki tisztségéhez ragaszkodó, volt pártja döntését vitató Zgoneát. „Nem elég, hogy a kormány (Dacian Cioloş szakértői kabinetje) senkié, most egy olyan házelnökünk is lesz, akit senki sem támogat. Vannak (ügyvezető) polgármestereink, akiket senki sem választott meg, és van egy elnökünk, akiről senki sem tudja, miért választották meg. Ez már maga az abszurd” – állapította meg a volt miniszterelnök.
A jobboldali média hozzátette: hasonlóképpen abszurd lesz az is, ha Ponta, aki azért mondott le, hogy ne kormányfőként kényszerüljön a vádlottak padjára ülni, a házelnöki irodából, az ország harmadik legfontosabb közméltóságaként fog bírósági tárgyalásaira járni.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató