2019. október 13., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Háromszázhetvenöt könyvújdonságot vehetnek kézbe az érdeklődők a június 6-áig tartó rendezvényen, amelynek központi helyszíne az idén is a budapesti Vörösmarty tér.

Életkép a budapesti Vörösmarty térről


Hagyományosan a díszegyenruhába öltözött Központi Tűzoltózenekar felvonulása nyitotta meg június 2-án a 82. Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvnapok rendezvénysorozatát Budapesten a Vörösmarty téren.

A könyvhét idei nyitószónoka Tóth Krisztina költő, író, műfordító volt. Háromszázhetvenöt könyvújdonságot vehetnek kézbe az érdeklődők a június 6-áig tartó rendezvényen, amelynek központi helyszíne az idén is a budapesti Vörösmarty tér – hangzott el az országos eseményt beharangozó sajtótájékoztatón kedden a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Zentai Péter László, az eseményt szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója felidézte: a könyvünnepre a MKKE jogelődjének 1927-es lillafüredi ülésén Supka Géza tett javaslatot, és mint Zentai Péter László fogalmazott, a szervezők azóta is ragaszkodnak az akkor kigondolt szellemiséghez.

Az idén is minden nagyobb településen megrendezik a Könyvhetet, a fővárosi programsorozatot színesíti a szombati Könyvek éjszakája, amely Bródy János koncertjével kezdődik és utcabállal zárul. A rendezvényre a kiadók szórakoztató programokkal és „extra kedvezményekkel” készültek.

Hetven év után először egy határon túli város is csatlakozott az Ünnepi Könyvhéthez, a kolozsvári eseménysorozatot az MKKE 2,1 millió forintos támogatásával rendezték meg.

Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke elmondta, hogy a szervezet két kollégiuma, a Márai Tényirodalmi Ideiglenes Kollégium és a Márai Irodalmi Ideiglenes Kollégium meghozta döntését a 250-250 könyvről, amelyeket az úgynevezett „nemzeti minimumra” lehetett nevezni.

Kocsis András Sándor, a MKKE alelnöke, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója bejelentette: bejegyzés alatt áll a Supka Géza Alapítvány, amelyet az olvasáskultúra fejlesztésére, a könyvolvasás népszerűsítésére hoznak létre. Az alapítvány működéséhez az NKA-nak, a MASZRE-nak (Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete), valamint a könyvszakma szereplőinek adományaira számítanak. Első akciójuk keretében egy nyolcvanoldalas Márai Sándor-válogatáskötetet kap ajándékba az, aki szeptember 16. és 25. között az ország valamely könyvesboltjában magyar nyelvű könyvet vásárol. Az alapítványt kilenctagú kuratórium vezeti, amelynek elnöke Halmos Ádám, a Nyitott Könyvműhely vezetője.

A könyvheti újdonságokat hagyományosan Tarján Tamás irodalomtörténész mutatta be. Mint fogalmazott: a tavalyi seregszemléhez képest kevesebb „nem a könyvhétre való” kötet kerül a standokra. Az irodalmár szerint a kínálatot „érték- és témaszétáradás” jellemzi, a könyvheti kínálat súlypontja az irodalomról az ismeretterjesztő kötetekre helyeződik át. Példaként a Saxumnál megjelenő Otthonszülés? című kötetet mondta, de megemlítette a Kossuth Kiadónál megjelenő Magyarország orchideáinak atlaszát is. Az MKKE adatsorát ismertetve elmondta: a könyvhéten 99 hazai és 18 határon túli kiadó lesz jelen, körülbelül 375 újdonsággal. Ha valaki valamennyit meg akarná vásárolni, egymillió ötvenezer forintot kellene fizetnie. A könyvheti kötetek átlagára három százalékkal emelkedett, 2838 forint lett. A legdrágább kötet Klein Rudolf a Terc Kiadónál megjelent Zsinagógák Magyarországon 1782–1918 című kötete, ez 14900 forintba kerül.

Tarján Tamás a kínálatból kiemelte Lator László A megmaradt világ című, az Európa Könyvkiadónál megjelent visszaemlékezését, Ács Margit Kontárok ideje című kötetét, az újra kiadott Magyar badar limerickgyűjteményt, valamint Orcsik Roland, Kiss Anna, Czigány György, Tóth Erzsébet verseskötetét. Megemlítette, hogy új kötettel jelentkezett Parti Nagy Lajos, Tóth Krisztina, Spiró György, Buda Ferenc, Király Kinga Júlia, Kondor Vilmos, valamint üdvözölte a Noran Libro kiadó vállalkozását, amelyben Gion Nándor elbeszéléseit gyűjtötték össze Műfogsor az égből címmel.  




Kapcsolódó cikkek: