2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A WikiLeaks újabb adagot tett közzé Clinton munkatársainak levelezéséből

  • 2016-10-13 16:11:43

  • MTI

Újabb 1200 elektronikus levelet hozott nyilvánosságra a WikiLeaks szerdán, állítólag valamennyi az amerikai demokraták kampányfőnöke, John Podesta magán email-fiókjából származik.
A WikiLeaks lépésére reagálva Hillary Clinton demokrata elnökjelölt kampánycsapata megismételte egy nappal korábbi nyilatkozatát, miszerint a kiszivárogtatások hátterében Orosz-ország áll, amely így akarja befolyásolni az amerikai választási folyamatot.
Előzőleg a Fehér Ház is állást foglalt az ügyben: Josh Earnest elnöki szóvivő szokásos napi sajtóértekezletén azt mondta, hogy nagyon komolyan veszik a hackertámadásokat, amelyek minden jel szerint Oroszországhoz köthetőek. Earnest azt ígérte: a támadásokat elkövetők és a háttérben állók „arányos választ” kapnak.
A szerdán nyilvánosságra hozott 1200 oldalnyi e-mail számos témát érint, és azokból sokféle – részben korábban már cáfolt – információ derül ki, s a levelekből az amerikai médiumok többnyire párt-, illetve elnökjelölt melletti elköteleződésük szerint szemezgettek.
A Politico című lap például részletesen foglalkozik azzal az e-maillel, amelyből kiderül: Donna Brazile, a Demokrata Országos Bizottság (a párt vezető szerve) ideiglenes elnöke, aki korábban a CNN kommentátora is volt, a választási kampányban – még tavasszal – megkapta előre a Clinton és pártbeli kihívója, Bernie Sanders szenátor közötti nyilvános viták tervezett témáit, és maga is nemegyszer pontosan megfogalmazott javaslatokat tett arra, hogy milyen kérdéseket kellene a műsorvezetőnek feltennie. Brazile cáfolta az erről szóló elektronikus levél valóságtartalmát.
A republikánusokhoz közel álló Fox televízió egész nap hosszasan és visszatérően tárgyalta azt az információt, hogy Hillary Clinton bizalmas munkatársai levelezésükben gú-nyolódtak a katolikus vallás hívein, és „belülről induló katolikus tavaszt” vizionáltak. A szóban forgó kijelentések még 2011-re nyúlnak vissza, és Jennifer Palmierinek, Hillary Clinton jelenlegi kommunikációs vezetőjének a nevéhez fűződnek.
Szintén a Politico böngészte át azt a mintegy nyolcvan oldalt kitevő e-mail-váltást, amely Hillary Clinton és John Podesta között zajlott, s amely a lap szerint lényegében alátámasztani látszik azt, amit kampányában a demokrata elnökjelöltségért küzdő Bernie Sanders szenátor mindig is hangoztatott, hogy tudniillik Clinton a Wall Street (az amerikai pénzügyi világ központja) és a nagybankok lekötelezettje.
Az újabb kiszivárogtatásokra a Clinton-csapat egyik szóvivője, Glenn Caplin azzal válaszolt: „A WikiLeaks azt bizonyítja, hogy nem más, mint a Kreml propagandaszárnya, amely elvégzi Putyin piszkos munkáját, és célja Trumphatalomra segítése.” 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató