Voltunk – vagyunk – leszünk
Voltunk, mert ezer éve ide jöttünk; lovon, szekéren és gyalogosan cipeltük málháinkat.
Voltunk, mert ezer éve ide jöttünk; lovon, szekéren és gyalogosan cipeltük málháinkat. Csupasz földre letelepedtünk, búzát vetettünk, fákat ültettünk, házainkat megépítettük, udvarunkat elkerítettük. Gyerekeinket felneveltük, meséket mondtunk nekik, énekelni és imádkozni tanítottuk őket. Váro-sokat, falvakat népesítettünk be, templomokat és iskolákat építettünk. Földjeinket izzadsággal öntöztük, egymással és idegenekkel megharcoltunk, fizettünk sarcot, a romokat eltakarítottuk, hittünk Istenben és Hazában, és maradtunk.
Vagyunk, még vagyunk, pedig sokszor megaláztak, letiportak, nincstelenné tettek, kirekesztettek. Helyben maradva hazátlanok lettünk, szüleinket eltemettük, gyakran keservünkben egymást martuk, de maradtunk. Itt vagyunk, dolgozunk, tanulunk, énekelünk, sírunk és nevetünk, szavunkat hallatjuk, nyelvünket beszéljük és jogainkat védjük.
Leszünk, mert kell hogy legyünk. Ez a föld a miénk, őseink álmát hordozzuk magunkban. Itt a búzát elvetettük, a fákat elültettük, házainkat megépítettük, gyerekeinket felneveltük, iskolákat és templomokat emeltünk, és ezeket el nem hagyhatjuk.
Jung Ildikó
