Volt egyszer egy kék Duna

Igen, ez a külalakra is tetszetős könyv* arról a Duna Televízióról szól, amelyre még illett a címbe emelt jelző és annak közszájon forgó szimbolikája. A köztudatban a kék a tudást, a bölcsességet, az ihletett beszédet, a hűséget, bizalmat, a reményt jelképezi. A „nemzet televíziója”, az első magyar műholdas tévécsatorna ennek a jegyében jött létre 1992. december 24-én, s e szép emberi eszmék, fogalmak, törekvések táplálták azt a kitartó és következetes igyekezetet, amellyel az első magyar műholdas tévécsatorna – sokszor széllel szemben – megpróbált megfelelni az elvárásoknak. Távol tartva magát a politikától, a minőségi kultúra, a szabadon szárnyaló szellem magaslatára emelve a műsorokat, amíg lehetett. Hogy ez mennyire sikerült, arra a leglakonikusabb válasz az lehet, hogy a Duna TV 1999-ben megkapta a világ legjobb kulturális csatornájának kijáró UNESCO Camera díjat. És közben – tegyük hozzá némi iróniával – nem veszítette el a határon túli magyar nézői tömegek érdeklődését, rokonszenvét. Vagy pontosabb, ha azt mondjuk, szeretetét, hiszen a közönség mindig is hajlandó volt elnézni a hőskor elkerülhetetlen sutaságait, a szárnybontogatás tapasztalatlanságból fakadó esetlenségeit is. 

Igen, a Csáky Zoltán által kezdeményezett és kiváló érzékkel szerkesztett kötet főleg az indulás, a kezdeti körülmények, a Duna létrehozása, fenntartása, működtetése körüli csatározások, a megvalósított elképzelések s a magyarországi médiaháború csörtéiben elvérzett tervek felmutatására összpontosít. A benne tematikus, organikus fejezetekbe csoportosított közel félszáz történet, vallomás, tanulmány lényegében visszatekintés, mégsem a nosztalgia uralja. A sértődöttség sem nyer túlzott teret, pedig a megszólalók közül már alig van olyan, aki ma is a Duna TV alkalmazottja lenne. Nem az ügy nagy támogatóira gondolok most, közülük néhányan – Sütő András, Csoóri Sándor, Nemeskürty István – már nem is élnek. A csatorna arculatát, műsorainak színvonalát meghatározó jeles szakmabeliekre, filmes kiválóságokra, szerkesztőkre, műsorvezetőkre, riporterekre, operatőrökre, rendezőkre célzok, akik bizony akarva-akaratlanul eltávolodtak a Dunától, ma már más csatornák adásaiban tűnnek fel, vagy teljességgel hiányoznak a képernyőről. A marosvásárhelyiségét büszkén valló Csáky Zoltánt, a Duna TV egyik népszerű alapító és örökös tagját is egyik napról a másikra menesztették 22 évnyi dunás szolgálat után. Majdhogynem úgy járt, mint amikor Bukarestben a tévé magyar adásának megszűntekor vált állástalanná. A nagyvilágba sugárzó budapesti csatorna ma is működik, a Fölszállott a páva, a Virtuózok és pár más kitűnő műsora jelenleg is nézett, közkedvelt Erdélyben, de akkora közönsége, nézőtábora már aligha lesz valaha, mint az első két évtizedben volt, hiszen ez a tévé már nem az tévé, aminek indult, s ami miatt megszerették. És persze több más, kereskedelmi csatorna is vételezhető itt, az anyaországon kívül is.

A könyv, amelynek bőséges képanyaga is segíti az emlékezést, II. János Pál pápa üzenetével indul, Szilágyi Domokos Magyarok című versével zárul. Ami köztük olvasható, az újra elénk rajzolja a bemondók jól ismert arcát, feleleveníti a szerkesztőségi műhelyek munkatársainak élményeit, a velük megesetteket, a kameránál, rendezői pulpitusnál remeklők emlékeit, a Duna TV élén egymást követő elnökök gondolatait és megannyi szakmabeli vagy médián kívüli, de gondolkodó, véleményformáló, hűséges néző méltató sorait. Érdekes, tanulságos olvasmány. Nem tudom, hányan jutottak a novemberi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár két utolsó napján a kötethez, amikor Csáky Zoltán dedikálta méltán dicsért kiadványát a Nemzeti Színházban, de attól tartok, nem jutott el elég érdeklődőhöz a rendezvény híre. Talán tavasszal megérdemelne egy önálló marosvásárhelyi bemutatót.  

*Csáky Zoltán: Volt egyszer egy kék Duna. Történetek, vallomások, tanulmányok a 25. évfordulón, Nap Kiadó, Budapest, 2017.