Volt egyszer egy gyerekegyüttes…

Ötvenhat évvel ezelőtt született az ötlet s indult a zsenge tizenévesek körében a válogatás, a tehetségkutatás. Ötvenöt éve, hogy a Kultúrpalotában a függöny felgördülte után csodás kis művészekre összpontosult a rivaldafény.

Ötvenhat évvel ezelőtt született az ötlet s indult a zsenge tizenévesek körében a válogatás, a tehetségkutatás. Ötvenöt éve, hogy a Kultúrpalotában a függöny felgördülte után csodás kis művészekre összpontosult a rivaldafény. Egy csapásra meghódítottak minden nézőt, hírük gyorsan terjedt. Megdobogtatták a felnőttszíveket, megbizsergették a zsigerekben rejlő ősi, örökölt ritmusokat: kicsi emberek nagy dolgokat műveltek a színpadon. Daloltak és táncoltak hibátlanul, mesteri tökéllyel.

Bár sokan bábáskodtak-atyáskodtak, míg közösséggé forrott a gyereksereg s míg sikerült kicsiholni a legjobbat belőlük, hadd tekintsünk el a teljességtől, s ezúttal csak két nevet említsünk, akiknek érdeme volt ebben: a kórusvezető Birtalan Józsefét, aki szeretetteljes kedvességével nyerte meg odaadó híveinek a kis éneklőket, és a koreográfus, együttesigazgató Székely Dénesét, a Dini bácsiét, aki szigorú igényességével, katonás fellépésével késztette tűzön-vízen eleget tenni elvárásainak a táncos lábú aprónépet. Csodát műveltek velük és ők maguk is csodálták a törekvő, fegyelmezett, kitartóan dolgos gyermekeket. Mennyi izgalommal és fáradozással járt a megfelelés vágya és milyen sikerélmény volt az elismerés. Azokban az időkben alakult ki bennük a pontosság szeretete az egymásra figyeléssel, egymás tiszteletével.

Jó volt e közösség tagjának lenni, egy szerves egész nélkülözhetetlen, fontos részének érezte magát mindenikünk, a jobbik énünk dominált.

Most, hogy Kelemen Feri – az egykori gyerek-, majd felnőttegyüttes táncosa, tanár, koreográfus, mozgásművészeti szakember, művészeti író, rádiós munkatárs és azt hiszem, még sorolhatnám, mi mindennel foglalkozott ez az örökké sistergő bomba, aki körül mindig forró a levegő – egyre sürgetőbben emlegette, ahányszor csak berobbant a szerkesztőségbe, hogy volt egyszer, bizony volt egyszer egy gyerek-együttes, immár ötvenöt éve, hogy színpadra lépett, s mivel e törpék óriások voltak, jó volna nem hagyni feledésbe merülni őket. Neked mit jelentett az együttes? Nemrég találkoztam néhány volt taggal s tőlük is megkérdeztem. Pár vélemény már jó lesz arra, hogy emlékezésre, visszagondolásra, nosztalgiázásra késztessen mindnyájunkat, akikhez eljutnak ezek a vallomások. S akkor ébren tartjuk a lángot, azt, ami nagyszerű volt, tartalmas, felemelő a gyermekkorunkban. A próbák, a kosztümök, az öltözőbeli készülődés varázsa, az előadás megannyi felnőttes kelléke: a púder, a rúzs sajátos illata, a dermatográf, hisz smink nélkül a színpadon fakó, sápadt a gyermekarc is, hangsúlyt kellett adni a mosolynak, nagyobb kifejezőerőt a szemnek… S még nem szóltam a téli és nyári táborokról, ahol reggeli tornával indult a nap, a délelőtt kemény próbákkal telt, de amelyekbe belefértek játékok, derű, humor, kirándulások, tartalmas látogatások. Vagy a turnék előadássorozata, az internátusi szálláshelyek fertőtlenítő szaga. A szereplések izgalma, a beleélés gyönyörűsége, a lábak, szívek együtt dobbantása és dobbanása, az egyszerre éneklés öröme, a nézőtéri taps, az elismerés.

Jó volt a gyerekegyütteshez tartozni. Általa többek, igényesebbek, állhatatosabbak, célratörőbbek, de álmodozóbbak is lettünk, jobban megismertük a világot is, magunkat is. Azt hiszem, mindannyian, akik részesei lehettünk, így érzünk, s az ott töltött időszak mindenikünk életének egy örömteli, kellemes, feledhetetlen fejezete.

Ferenczi Deé Ilona

Mit jelentett számomra a Székely Népi Együttes, a gyerekegyüttes?

Az első közösség, amelyben jól, otthon éreztem magam.

Összekötött a társakkal a tánc, a népdal, a hagyományaink szeretete. Jelentette a pörgést, a szabadságot, egy színes világot.

Fegyelmet, szép tartást, lélekmelegítő munkát és sikereket.

Csodásak voltak a táborok, az utazások, a kiszállások. Jó volt megismerni a nagyokat, akiket megcsodáltam a színpadon. Jelent kedves régi arcokat, akikre jó emlékezni, de még jobb találkozni velük az évfordulókon, vagy a hétköznapokban.

Jelent egy életre szóló elkötelezettséget az értékeink őrzésében.

Kerekesné Böjte Ibolya

Úgy gondolom, a szép emlékek egy életen át elkísérnek, veled vannak. Időnként előjönnek emlékezetedben, és mosolyt varázsolnak az arcodra. Így vagyok most ezzel én is!!

Felhőtlen, csodálatos gyerekkoromat még inkább bearanyozta a pillanat, amikor bekerültem, azaz alapító tagja lettem a marosvásárhelyi Székely Népi Együttes gyerekegyüttesének.

A Kultúrpalota színháztermében voltak az előadások, óriási siker, rengeteg taps, a közönség imádott bennünket.

Lehet, hogy akkor érintett meg a színházhoz való vonzódásom (a színpad, a fények, a közönség, a taps)?

Biztos, hogy meghatározó volt későbbi életemben az a pár év, amit ott töltöttem, hiszen most is napjaim nagy részét színpadon, TV-sorozatokban és szinkronstúdiókban töltöm. A legszebb és legboldogabb emlékem azokból az időkből, amikor a gyimesfelsőloki táborban voltunk, és váratlanul meglátogatott féltő, kíváncsi szeretetével édesapám.

Igen!! Azt hiszem, ez életem egyik legszebb emléke.

És most, hogy ünnepelünk, az írott sajtó segítségével üdvözletemet szeretném küldeni minden egykori és mai jó barátnak, ismerősnek itthon – otthon és szerte a nagyvilágban.

Szeretettel, Borbáth Ottilia, Budapest

1959. augusztus 22., szombat

Izgalmas nap. Első gyimesfelsőloki bemutatkozásunknak napja. Délelőtt, miután kivettük a ruháinkat, színpadi, előadási főpróbát tartottunk.

Délben finom ebéd volt: (úgy látszik, az esti előadás tiszteletére) húsleves, sült hús krumplival és savanyúsággal, majd pedig torta. (Most is számban van a kellemes íze.)

Délután mindenki számára kötelező alvás. A nap legjelentősebb eseménye az esti előadás. A táborigazgatónő ünnepi beszédet tartott, utána következett a műsorunk: az Állami Székely Népi Együttes Pionírcsoportjának műsora.

Egy kis lámpaláza mindenkinek volt. De miután megszületett az első, hosszú ideig tartó vastaps, felsóhajtott a társaság, jelezve, hogy megnyugodott. A táncosok is meghódították a közönség szívét. Valamennyien olyan lelkesen táncoltunk, hogy szünetben nem egy személy jött fel öltözőnkbe gratulálni szép munkánkért.

Előadás után folytatódtak az ünnepi gratulációk (mi, tagok is gratuláltunk egymásnak, énekesek táncosoknak). Azért itt-ott elcuppant egy jó kövér csókocska. Jómagam is jó néhány kihízott csókocskával tértem este nyugovóra.

(Részlet a tizenöt éves Kelemen Ferenc tábori naplójából)

Útban hazafelé Budapestről Vásárhelyre, találkoztam Kelemen Ferivel. Emlékeztetett arra, hogy az idén lesz a Gyerek Székely Népi Együttes fennállásának 55 éves évfordulója.

Örültünk a találkozásnak, majd megkérdezte: mit jelentett neked az együttes? Mindent, feleltem, és ez igaz. A boldog gyerekkort, barátságokat, összetartozást, kitartó munkát. Emberformáló ereje végigkísérte életemet. A sok tapasztalatot, társaink iránti szeretetet, megbecsülést igyekeztem átadni gyerekeimnek is.

Ezúton fejezném ki köszönetemet oktatóimnak, akik fáradságot nem ismerve, nagy szeretettel próbálták kordában tartani gyermeki féktelenségeinket. Sikerült nekik, bármerre sodort az élet, mindannyian megálltuk helyünket.

Eszembe jutnak a felejthetetlen táborok, ahol kemény munka folyt, próbák hosszú sora, készülés a következő évi bemutatóra, de volt kacagás, mulatság is. Sokat kirándultunk, itt tanultam meg a természet szeretetét is. Nem feledem drága Haáz Sanyi bácsi tanításait növényekről, gombákról, a vidék nevezetességeiről, népi szokásairól.

Boldog és büszke vagyok, hogy e nagyszerű közösségnek a tagja lehettem

Kiss Szekeres Klára