2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A vizsgálat szerint szakadár területről lőtték le a gépet, Moszkva tiltakozott

  • 2016-10-04 14:39:55

  • MTI

Az oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területről lőtték ki azt az Oroszországból érkezett rakétát, amely 2014 nyarán megsemmisítette a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó, MH17-es járatszámú repülőgépét.

Az oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területről lőtték ki azt az Oroszországból érkezett rakétát, amely 2014 nyarán megsemmisítette a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó, MH17-es járatszámú repülőgépét – állapította meg a holland, ausztrál, maláj, ukrán és belga ügyészekből álló nemzetközi vizsgálóbizottság múlt szerdán közzétett jelenté-sében. Moszkva hevesen tiltakozott a vizsgálat eredménye ellen.
Wilbert Paulissen, a holland központi nyomozóiroda vezetője megerősítette: oroszbarát milicisták kérték a mozgatható föld-levegő rakéta telepítését, és jelentették annak megérkezését a lázadók által ellenőrzött kelet-ukrajnai területre. A vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy a rakétát Pervomajszk település mellől indították. Bizonyítható, hogy nem sokkal később, a maláj repülőgép lelövését követően a kilövőállást visszavitték Oroszország területére.
Az még nem tisztázott, hogy a lázadók parancsra hajtották-e végre a támadást vagy önállóan cselekedtek.
A holland vezetésű vizsgálóbizottság ügyészei nem tudnak vádat emelni, mert nincs nemzetközi megállapodás arról, hogy milyen bíróságon tárgyalnák a tragédia felelőseinek ügyét.
Több korábbi vizsgálat – köztük a rakétatípust gyártó Almaz-Antej egy jelentése is – arra a következtetésre jutott, hogy a Boeing-777-es repülőgép pilótafülkéje mellett robbant fel egy Buk-rakéta, repeszdarabjai átfúrták a géptestet, így az utasszállító darabjaira tört a levegőben, majd lezuhant. 
Az orosz fegyvergyártó konszern múlt szerdán megismételte azt, amit korábbi jelentésében is megerősített: Buk-rakéta lőhette le a Boeinget, de egy régebbi típus. Hozzátette: a kilövést a délebbi, az ukrán erők ellenőrizte területről hajtották végre. Az Almaz-Antej emellett kifogásolta, hogy szerinte a nemzetközi nyomozók sajtótájékoztatójukon nem beszéltek a műszaki vizsgálatokról.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő elutasította a jelentésnek az eredményét. A szóvivő óva intett attól, hogy anélkül vonjanak le következtetéseket, hogy megvizsgálták volna az orosz hadsereg által legutóbb közzétett információkat.
Ezek az adatok a repülőgép-szerencsétlenség bekövetkezésének idején rögzített, a kelet-ukrajnai felkelők által ellenőrzött területek légteréről készült radaradatok – tette hozzá Peszkov, hangsúlyozva: ezekből egyértelműen az derül ki, hogy nem voltak rakéták a levegőben.
Az orosz védelmi minisztérium korábban közölte, hogy megszerezték a szerencsétlenség bekövetkeztekor rögzített első radar- információkat. A vizsgálat közzétételét követően a védelmi tárca szóvivője, Igor Konasenkov tábornok közölte: kétségbe vonható a jelentés objektív jellege, mert főként a világhálóra és az ukrán hírszerzésre hagyatkozott.
Konasenkov emellett leszögezte: orosz légvédelmi rendszer sohasem érkezett Ukrajnába.
Az orosz külügyminisztérium jóval élesebben bírálta a vizsgálat eredményét. Marija Zaharova külügyi szóvivő kijelentette: a holland vezetésű nyomozás elfogult és politikailag motivált volt.
„Önkényesen kijelölni a felelősöket, majd kitalálni a kívánt eredményeket; ez vált a normává nyugati kollégáinknál” – hangoztatta Zaharova.
Hozzátette: a vizsgálat figyelmen kívül hagy kétségbevonhatatlan bizonyítékokat, amelyeket az orosz fél nyújtott, ráadásul annak ellenére, hogy Oroszország az egyetlen érintett, amely megbízható információkat küld a bizottságnak. Zaharova szerint Moszkvát szinte kizárták a nyomozásból, míg Ukrajnát teljes értékű tagjává tették, ezzel pedig lehetőséget nyújtva az ukránoknak, hogy bizonyítékokat hamisítsanak.
Az ukrán külügyminisztérium közölte, a jelentés véget vet annak, hogy Oroszország ezentúl is elferdített vagy kitalált információkat terjesszen a tragédiáról, valamint tovább próbálkozzon a nyomozásban részt vevők lejáratásával.
Eduard Baszurin donyecki szakadár vezető az orosz Ria Novosztyi hírügynökség internetes oldalán közölt nyilatkozatában leszögezte: helytelenek a maláj gép lezuhanásának ügyét vizsgáló nemzetközi nyomozócsoport jelentésében foglaltak.
A katasztrófák vizsgálatában illetékes holland hatóság (biztonsági tanács) már korábban megállapította, hogy a repülőgépet egy földi telepítésű, BUK típusú légelhárító rakéta semmisítette meg, amelyet feltételezhetően a szakadárok területéről indítottak. Moszkva ezt a vizsgálatot – bár orosz szakértők is részt vettek benne – nem tartotta objektívnek és visszautasította.
Moszkva mindeddig nem ismerte el, hogy közvetlen szerepet játszana a kelet-ukrajnai konfliktusban az oroszbarát szakadárok támogatásával.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató