Romániának és Bulgáriának a tengerparthoz közeli tavain több száz pár költ. Hatalmas testű, fehér madarak. Nagy szárnyaik látszólag könnyen hordozzák a súlyos testet. Vitorlázva keringenek a magasban, majd a vízre ereszkednek.
Hét fajuk ismeretes, megtalálhatók valamennyi világrészen. Élőhelyük a nagy, halban gazdag belvíz. Fő táplálékuk a hal, csapatokban halásznak a tengeren. Hosszú nyakukkal és hosszú, sajátos csőrükkel együtt testhosszuk 1,20-1,80 m. A legtestesebb fajok egyedei 10-12 kg-ot nyomnak. Ezt a súlyt repülés közben széles szárnyak hordozzák, amelyeknek fesztávolsága 2,5-3 m. Tömzsi lábukkal faágakon is ülni tudnak, de csak kacsázva tudnak járni. Repülés közben a csőrüket a mellükhöz támasztják.
A pelikánok ürülékét több helyen gyűjtik, értékét megbecsülik, jó néhány kiterjedt víz épp ennek köszönheti halbőségét. Arra is gondolni kellene, hogy ezeket az ősinek számító madárfajokat meg kellene őrizni a késői utókor számára. A gödények táplálékszükséglete nagy, a táplálékszerzést viselkedésükkel és testalkatukban rejlő sajátosságokkal könnyítik meg. Tágas nyelőcsövük még nagy halakat is átenged. Minél nagyobb a megfogott hal, annál előnyösebb az a pelikánnak, mert gyakran fészkelőhelyétől távol kell halásznia, sok időt igényel az oda-vissza repülés.
A csőre különleges alkatú, és mégis a legcélszerűbb. Az alsó állkapocs két szára nem forrt össze mereven, különleges izmok alapjuknál messze széthúzhatják egymástól, így széles torokbőrt feszítenek ki. De még így sem fedezheti könnyen magas táplálékigényét. Ezért folyamodnak e madarak a társas halászathoz. Hosszú láncban úsznak egymás mellett, s a halakat szárnyverdesésekkel és csőrütésekkel terelik a part felé, vagy saját körük középpontja felé.
A gödények telepesen költenek, s a telep néha több ezer madarat számlál. A fészkük csak néhány gallyból áll, homokból épült gyűrűsánc, ha lehet, növényszárakkal bélelik. Talajra, úszó nádszigetre, néha bokorra vagy sziklára rakják. 2-3 kékesfehér tojásuk meszes bevonatú. A kicsik 4 heti kotlás után kelnek ki. Kezdetben még csupaszok, viszonylag hamar elhagyják a talajfészket.
Rózsás gödény vagy pelikán (Pelicanus onocrotalus)
Tollazatán szép rózsaszín fény csillog. Délnyugat-Ázsia és Afrika nagyobb vizein költ. Kiss J. Botond tapasztalatból írja, hogy a Duna deltájában még most is 5000 párnál több fészkel. Afrikában gyakran tízezrével tömörülnek a csupasz homokpadokon épült telepekbe. Közismert telep az „Abu Tjur”-on (= a madarak atyja), a Csád-tó közelében fekvő sziklatuskón levő. Vízszegény terüleken 50-100 km-es távot, néha többet kénytelen megtenni a halban dús vizekhez. A tojás az anya súlyának csak 2%-át teszi ki. A fiókák 29-30 napra kelnek ki. Első eleségük a félig megemésztett halakból álló kásaszerű pép, melyet a szülők visszaöklendeznek. Később a fiókák szüleik torkából maguk szedik ki a táplálékot. Oly mélyen nyúlnak le a szülő tágulékony nyelőcsövébe, hogy a fiókák csőre egész hosszában eltűnik. 90 nap alatt érik el a teljes fejlettséget; viszont tíz hét után már rövid távolságra tudnak repülni. Csak az ember lehet az ellenségük, így 40 évet is megérnek.
A nász ideje előtt mindkét nembeli madár homlokán 5-7 cm magas bütyök fejlődik. A mellén sárga, gyakran rozsdavörös folt emelkedik ki, a fartőmirigy hatása lehet. Régen az emberek véres lakoma nyomait látták ebben, és azt hitték, hogy a pelikán a fiait saját testén ejtett sebének vérével eteti. Így lett a pelikán az önfeláldozó ivadékgondozás „szimbóluma”.
Egyéni élményhez jutottam 1976–1980 között több nyáron, amikor Bukarestben időztem. A Cismigiu-park tavában hosszan figyelhettem a pelikánok természetét, nagyságát, viselkedését.
Borzas gödény vagy pelikán (Pelicanus crispus)
Elő- és Közép-Ázsia néhány pontján együtt él a két faj. A Duna deltájában és a bolgár Duna-parton, Sreburna mellett fészkelő telepei vannak. Az öreg borzas gödény fejtolla sajátszerűen borzolt, ezenkívül nászidőben örvénylő tollpamatot is visel tarkóján. Röfögő, nyögdécselő és sziszegő hangokat hallat, máskor kelepel a csőrével.
Kiss J. Botond írja, hogy kisebb csapatokban vagy magányosan időz, ritkán látni együtt kéttucatnyi pelikánt. Magányosan vagy néhányadmagával halászik. A fiataljai vasszürkék. A torokzacskók vörösek. Nehézkesen, ugrálva szállnak föl, előtte hosszan készülődnek.
Tengeri pelikán (Pelicanus erythrorhynchos)
Ez a legkisebb termetű faj, sötét tollazatú, a feje teteje szalmasárga, a nyakoldalán keskeny, fehér csík húzódik. A tengeren él, a parttól sohasem távozik messzire. Alacsonyan repülve kémleli a vizet; amikor megpillantja a halat, a nyakát lefelé nyújtja, és lebukik a vízbe. Peru partjain legfontosabb zsákmánya egy szardíniafaj. E madárfajnak gazdasági jelentősége van, egyik legfontosabb guanótermelő.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
