2026. november 5., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az egyetem diákjai és tanárai az intézménytől a Bolyai utcán át egészen a Nemzeti Színházig vonultak, ezzel nyitva meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségsorozatot. A jubileumi gálaműsoron a hazai és nemzetközi felsőoktatás, valamint a kulturális élet jeles képviselői gyűltek össze, hogy ünnepeljék az egyetem nyolc évtizedes múltját. 


Fotók: Csép Róbert


Soós Zoltán polgármester felidézte, hogy az 1946-ban indult, egykori kolozsvári gyökerű intézmény mára multidiszciplináris műhellyé vált, amely a magyar és román kultúra találkozási pontjaként mindkét nyelven magas szintű képzést nyújt. A város vezetője a gálán bejelentette, hogy a felújított Arta mozi épületét decemberben a Művészeti Egyetem kezelésébe adják, így az épület új helyszínként szolgálhat az egyetem diákjai és a művészetkedvelő közönség számára. 

Dr. Kós Anna rektorhelyettes köszöntőjében hangsúlyozta: a művészet kritikus, nyugtalanító gondolkodása és a kétnyelvű, transzilvanista szellemiségű oktatás kulcsfontosságú a társadalom fejlődésében. 

A felsőoktatási vezetők – köztük dr. habil. Sorin Cîmpeanu, az Országos Rektori Tanács elnöke, dr. habil. Mihnea Costoiu rektor, valamint dr. Heidel György államtitkár – videóüzenetben vagy személyesen köszöntötték az egyetemet, kiemelve annak eredményeit és a kétnyelvű oktatás jelentőségét. Az Oktatási Minisztérium képviseletében dr. Daniela Burghilă főigazgató átadta a Dimitrie Gusti-emlékplakettet és diplomát, elismerve az egyetem nyolc évtizedes oktatási és művészeti teljesítményét. Az UNITER elnöke, Dragoș Buhagiar, valamint a testvérintézmények vezetői – dr. Mihaela Cordoș (UMFST) és prof. dr. Vasile Jucan (Kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia) – szintén tisztelegtek a jubileum előtt. 

A gálaműsorban zenei betétek, operaáriák és kamarazenei produkciók is elhangzottak. 



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató