Vízimadarak (5.)

Vándoralbatrosz (Diomedea exulans)

Szinte teljesen fehér. A déli óceánokban fekvő szigeteken költ. Szárnyfesztávolsága 3,5 méter; egyetlen most élő madár sem éri el ezt a szárnyméretet.

Nászmozgása ritka élményt jelent az embernek. A két partner magasan ágaskodva áll egymással szemben, a fejüket rázzák, hatalmas szárnyaikat nyitogatják.

Mint minden albatrosz, ez is nagy utakat tesz meg az óceán fölött. Ausztráliában úgy fogtak meg néhány példányt, hogy hálót dobtak rájuk. A gyűrűzésből következtetni lehetett, hogy tízezer kilométert tettek meg. Néhányat a Hoorn-foktól keletre fogtak meg hálóval. A tengerészek megfigyelték, hogy főként tintahalakkal táplálkoznak, amelyeket a vízen úszva kapnak fel. A fiókáikat nagyrészt gyomorolajjal táplálják.

Ez a nagy testű, hatalmas szárnyú madár órákig mesterien vitorlázik a tenger és az óceán fölött. A kéklő lég ura „légi herceg” – írja Baudelaire. A világhírű francia költő Albatrosz című versében már helyzetben jelenik meg. A kéklő légben gyönyörűen szálló nagy madár rabul esve durva matrózoknak, 

„esetlen, bús, beteg”, éppen magasba emelő szárnyai teszik kiszolgáltatottá.

A mélybe kényszerített albatroszhoz hasonlóan gyötrődik és szenved a magányos költő a hozzá méltatlan, őt megérteni nem tudó környezetben. A világ nyers közönségessége és a tiszta ideál közötti vergődés megjelenítője a vers.

 

Charles Baudelaire (1821-1867): Az albatrosz

 

Olykor matrózi nép, kit ily csiny kedvre hangol,

albatroszt ejt rabúl, vizek nagy madarát,

mely, egykedvű utas, hajók nyomán csatangol,

míg sós örvényeken lomhán suhannak át.

 

Alig teszik le a fedélzet padlatára, 

a kéklő lég ura esetlen, bús, beteg,

leejti kétfelé fehér szárnyát az árva

s mint két nagy evezőt vonszolja csüggeteg.

 

Szárnyán kalandra szállt, – most sántít suta félsszel,

még tegnap szép csoda, ma rút s röhejre készt,

csőrébe egy legény pipát dugdosva élcel,

másik majmolja a tört szárnyú bicegést.

 

A költő is ilyen, e légi princnek párja,

kinek tréfa a nyíl s a vihar dühe szép,

de itt lenn bús rab ő, csak vad hahota várja

s megbotlik óriás két szárnyán, hogyha lép.

(Tóth Árpád fordítása)

 

Galápagos*-albatrosz (Diomedea irrorata)

A nászjátéka érdekes jelenség. A pár egészen közel egymással szemben áll, egymás felé vágnak csőrükkel, mint a vívók a kardjukkal; utána trombitahangszerű ujjongással csőrvívás következik. Ez a faj a Hood**-szigeten költ, és elvándorol Ecuador partvidékéig. Testének színezete világos, amin sötét keresztsávok sorakoznak.

 

* Galápagos-szigetek: öt nagyobb és kilenc kisebb szigetből álló, vulkanikus eredetű szigetcsoport a Csendes-óceánban, Dél-Amerikától 1000 km-re nyugatra. Bár metszi az Egyenlítő, a perui hideg áramlás következtében éghajlata hűvös, száraz. Élővilága sajátos: itt él a három mázsára is megnövő óriásteknős, az 1 m-es varacskos fejű gyík (leguán). 1535-ben felfedezője, Fray Tomas de Berlanga, Panama püspöke nevezte el így a sok galápagóról (spanyolul teknősbéka). Tudományos szempontból először Charles Darwin angol természettudós kutatta 1835-ben.

** Hood-sziget – vulkanikus eredetű sziget a Csendes-óceánban.

 

 

Összeállította: Márton Béla