2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Visszatérhetett hivatalába Antal Árpád

  • 2016-04-18 16:14:43

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) döntése értelmében visszatérhetett hivatalába Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy – tisztségéből korábban felfüggesztett – polgármestere.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) döntése értelmében visszatérhetett hivatalába Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy – tisztségéből korábban felfüggesztett – polgármestere.
A fejleményt maga Antal Árpád jelentette be az önkormányzati testület hétfői ülésén, ahol a helyettesítésével megbízott alpolgármester mandátumának meghosszabbításáról kellett volna dönteni. A bejelentést követő sajtótájékoztatón a polgármester elmondta: a déli órákban érkezett a bukaresti ügyészségről a hivatalos tájékoztatás arról, hogy jóváhagyták a kérését, és feloldották a hivatal betöltésére, valamint a városházi alkalmazottakkal való kapcsolattartásra vonatkozó tiltást. Hozzátette, a pénteken meghosszabbított bírósági felügyelet egyéb feltételei érvényben maradnak. Antal Árpád köszönetet mondott azoknak, akik nélküle is működtették a hivatalt az elmúlt két hónapban. 
„Köszönöm a szentgyörgyieknek. Ez olyan város, ahol bármi van, az élet tovább tud menni. Senki nem pótolhatatlan” – jelentette ki Antal Árpád. Hozzátette, az ügyészségi döntés lehetővé teszi, hogy egy újabb mandátumért szálljon versenybe a június 5-i önkormányzati választásokon. Megjegyezte: megható volt látni, hogy több mint 
tízezren írták alá a jelöltségét támogató íveket. Ez a szám több mint húszszorosa annak, ami a jelöltséghez szükséges lett volna.
Antal Árpád megemlítette, a két hónap alatt, míg nem tölthette be a hivatalát, Sepsiszentgyörgy román nemzetiségű polgárainak és román önkormányzati képviselőinek a szolidaritását is érezte. „Az az egység, amit mindig fontosnak tartottunk, ennek az ügynek a kapcsán egy kicsit megerősödött” – jelentette ki a polgármester.
A székelyföldi polgármester ellen február közepén indított eljárást a korrupcióellenes ügyészség, mely azzal gyanúsítja, hogy az eredeti rendeltetéstől eltérő célra használt fel az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD) felvett hitelt, amelyet közpénzből kell visszafizetni. Az EBRD ugyanakkor az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a rendelkezésére álló információk alapján „nincs oka azt hinni, hogy az EBRD által (Sepsiszentgyörgynek) nyújtott hitelt nem rendeltetésszerűen használták fel”. Erre a DNA azzal reagált, hogy szerintük Antal Árpád nem a városnak hitelt nyújtó EBRD-t, hanem a hitelt garantáló román államot károsította meg.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató