Virágok között

A Gondviselés keveseknek kijáró ajándéka volt, hogy virágokkal díszített, színpompás temető várta az utolsó útján. A porcelánok királynőjének, a 95. évében járó Inczéné Sárkány Ilona iparművésznek kijárt ez a tisztelet.

A Gondviselés keveseknek kijáró ajándéka volt, hogy virágokkal díszített, színpompás temető várta az utolsó útján. A porcelánok királynőjének, a 95. évében járó Inczéné Sárkány Ilona iparművésznek kijárt ez a tisztelet, hisz az úttörő szerepet vállalva Erdély színpompás motívumkincsét örökítette meg a porcelánon. Olyan sajátos marosvásárhelyi műfajt teremtve, amelynek darabjai bárki lakásának a díszére válnak itthon és szerte a nagyvilágban, ahova alkotásai kedves ajándékként eljutottak. Gyermekkorában édesapja főtéri porcelánkereskedésében figyelte meg, hogy a különböző darabokon az illető nép jellegzetes díszítőmotívumai is megjelentek. Ez adta az öletet, hogy a népi ruhákon, szűrökön, kézimunkákon levő jelképeket finom apró ecsetvonásokkal a fehér porcelánra fesse és égesse, a népi alkotók iránti örök ámulat jeléül. Férjével, Incze István festőművésszel dolgozott együtt, s soha nem tudott belenyugodni, hogy lakásukat és műtermüket kisajátították. – A fejemben volt az egész erdélyi motívumvilág – nyilatkozta 90 évesen, amikor elhomályosuló szeme világával már csak álmaiban idézte fel, amit annyira szeretett és amiről le kellett mondania. Kiss Pál magyarországi művészettörténész írásával emlékezünk rá.

 Művészfeleség volt, emellett az erdélyi népművészet ihletésében működő iparművész. Erzsébetvároson született 1918-ban, Ciupe Aurel festőművész szabadiskolájában tanult, majd mint autodidakta az üveg- és kerámiaművészet technikáját sajátította el. Korán felismerte alkotótehetségének a legmegfelelőbb területét. A kerámiaművészetet a néptől tanulta, így a mázak használatát, a festés és az égetés titkát is. Bartók és Kodály népzenei gyűjtésének és feldolgozásának hatására a modern iparművészet nyelvét keresők közül többen új forrás felé fordultak, megkezdték a népművészet tanulmányozását, díszítőmotívumainak szabadon átvitt felhasználását. Inczéné Sárkány Ilona is széles körű gyűjtőmunkába kezdett – ennek gazdag eredménye lakásukon látható –, s a hazai hagyományok, a székely, román, szász népművészet egyetemes értékeiből teremtette meg egyéni, sajátos díszítő stílusát. Éveken át kísérletezett a népi motívumok színes és változatos formavilágával, s hamarosan porcelántárgyakon dolgozta fel a fazekasság, a népi hímzés és festés életerős kifejezési módját.

Kezdetben kisméretű faládákon, kulacsokon és használati tárgyakon alkalmazta népi gyökerekből táplálkozó díszítőművészetét. 1941-ben Lipcsében szép kivitelű székely ládákkal szerepelt nagy sikerrel. Igazi területe mégis a kerámia- és porcelánfestés. Először a pesti Gránit gyár készítette számára a fehér anyagot, majd Kolozsvárról és Gyulafehérvárról kapta a porcelánt. A művészi festés után a második égetést maga végezte otthon, a saját gyártású kis kemencéjében. A díszítést mindig összehangolta a felülettel és a formával. Ennek tulajdonítható, hogy színei átlényegültek, s olyan hatást váltanak ki, mintha edényeinek természetes velejárói lennének. Az egyes vidékek zárt körű népi motívumkincsét, színvilágát imponáló biztonsággal, alkotó módon ültette át porcelánra. Művei gazdag élményvilágról tanúskodnak a román hímzések geometrikus díszeivel festett teáskészletei, szász népi motívumos tányérjai, székely szőttesek, úri hímzések, kalotaszegi varrottasok remekeivel ékesített tálai, bokályok, vázák mind megannyi bizonyságai, hogy a népművészetet széles körben értelmezte. Az egyes darabok színei különösen vonzóvá teszik műveit: vörös-fekete, tiszta piros vagy a jellegzetes kék, s ezek különböző változatai.

1972-ben egy marosvásárhelyi grafikai és iparművészeti kiállítással kapcsolatosan Szöcs Kálmán a helyi lapban írja: „Ízlésvilágunkban végérvényesen valóban kivívta magának a művészeti rangot az olyan kerámia, mint az Incze Ilonáé, s reméljük, a tágabb értelemben vett nagyközönséget is végképp meghódítja”. Valóban, nagy gonddal, szaktudással készült alkotásai nemcsak Marosvásárhelyen, hanem országszerte keresettek.

A porcelántárgyak mellett továbbra is más formák, így a székely ládák díszítése is foglalkoztatta, amivel rendszerint a Marosvásárhelyen megforduló jelentős személyiségeket ajándékozza meg a város vezetősége. Így a közelmúltban Obraszcovot, majd Illyés Gyulát a Fáklyaláng 100. előadásakor.

Inczéné Sárkány Ilona egész művészetére jellemző, hogy a tiszta formák egyszerűségével, a népművészet költőiségével újjáteremtette az ősi motívumkincset, s átköltötte a mai ember bonyolultabb, de az eredeti kútfőkhöz mindinkább ragaszkodó ízlésvilágába.

M. Kiss Pál