Virággal, mézeskaláccsal köszöntötték az időseket

Tízéves a marosvásárhelyi Kálvin ház

Hangulatos, kedves ünnepségen virág, mézespogácsa, énekszámok, szavalatok és sok szép szó kíséretében köszöntötték a marosvásárhelyi református Kálvin ház lakóit. Az ünnepség kettős volt, hiszen nemcsak az idősek világnapját, hanem az intézmény fennállásának tizedik évfordulóját is megünnepelték, amelyen részt vett Kató Béla, az Erdélyi Egyházkerület püspöke, valamint Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, továbbá Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere, és mindnyájan köszöntötték a hajlott korú lakókat és a szép számban megjelent egybegyűlteket. 

Méltó hangot adott az ünnepi együttlétnek az otthon lakóinak kórusa, akik az öröm napjáról énekeltek Ferenczi Anna-Melinda főasszisztens vezényletével. Tárkányi Márton, a református nyugdíjintézet igazgatója köszöntötte az egyházi és világi méltóságokat, a szépszámú egybegyűlteket. 

Nem szabad feladni a reményt!

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke egy rövid igével szólította meg az idősotthon lakóit: Én pedig szüntelenül remélek, és folyton dicsérlek téged (71. Zsoltár, 14).

– Az idősek világnapján illendő megemlékezni az idősekről, mert gyakran elhanyagoljuk őket, nem figyelünk kellőképpen rájuk. Ebben az életszakaszban még nagyon sok a kreativitás, a készség az ismeretek befogadására. De azt is tapasztalom, hogy sok az összetört, megfáradt, magatehetetlen, mozgáskorlátozott vagy mozgásképtelen idős testvérünk, akik éppen az öregség miatt szenvednek. 

– Szeretnék megöregedni, s elérni az öregkort, de nem szeretnék öreg lenni! – mondják az emberek. Ilyen kettős arcú ez az életszakasz. Van benne öröm, és van benne félelem. Félelem attól, hogy már minden nehezebben megy, és hála a születendő unokákért, dédunokákért, akiket csak ez az életkor nyújthat az ember számára. Öröm a megszerzett élettapasztalat és bölcsesség. Ugyanakkor az ember keserűséget érez a saját sorsa fölött, amiatt, hogy a tükörből megtört, ráncos arc tekint vissza. Kettős arc: az egyik ránk nevet, a másiktól megriadunk. Nem egyszerű megöregedni. Érzi ezt mindenki 70 vagy 80 esztendősen, sőt egyesek jóval korábban. Jelentkezik a test megfáradása, a szellem és a memória hanyatlása, szűkül a mozgástér. Ekkor kezdődik a sóvárgás az elmúlt, vissza nem térő ifjúság után. Tényleg fájdalomba, önsajnálatba kell alámerülnie annak, aki eléri az időskort? Semmi esetre sem! Az időskor nagy ajándéka és lehetősége a csend, amely bővebben adatik, mint a korábbi életszakaszok zajos rohanásaiban. Az időskor csendes óráiban visszatekinthetünk a múltra, a szépre és jóra, imádkozhatunk másokért, de gondolunk-e a múlt mulasztásaira? Nem jó terhelt lelkiismerettel szembemenni az egyre jobban elfogyó idővel. Ez az az időszak, amikor kedvezően értékelhető át az ember élete. Ilyenkor az ember már jobban vágyik a szeretetre, mint a gazdagságra. Az számít, hogy fontos vagyok-e valakinek, s még jobban kívánjuk Isten elfogyhatatlan szeretetét. Szükséges tudni, hogy Isten mindig velem van. Az Úr ezt a bizonyosságot erősíti meg az idős emberben. Ebben az életszakaszban nem szabad feladni a reményt. Az időskori reménységnek kell legyen egy intézményesített oldala is, ezért született meg tizennégy évvel ezelőtt a gondolat ennek az intézménynek a létrehozására, s azóta másik hét idősotthont létesítettünk. Olyan társadalmi magatartás, működő szolidaritás, amiben az idős ember tudja: akkor sem leszek elhagyatott, ha egyetlen hozzátartozóm sincs! Ezt a reménységet nem szabad elbizonytalanítani! – fogalmazott Kató Béla püspök.

Mintaértékű, ami a Kálvin házban történik

Jakab István, a Kálvin ház igazgatója az intézmény tízéves történetét foglalta össze, kiemelve, hogy ma már mintaként szolgál a hasonló intézmények megálmodói és működtetői számára. 

Elmondta, hogy tíz évvel ezelőtt, 2014-ben négy lakóval, 12 munkatárssal nyílt meg a Romániai Református Egyházak Nyugdíjpénztára által alapított Kálvin idősotthon. Tíz év alatt 271 szépkorú került az otthonba, 75 munkatárs fordult meg itt, és közel 20 partnerrel működtek együtt. A kezdetek tele voltak kihívásokkal, s ilyenkor nem elég az emberi kitartás, bölcsesség, ennél többre van szükség kiigazodni az állami hivatalok útvesztőiben, családi kapcsolatok kuszaságában, a társadalmi változások kihívásaiban, a gazdasági megpróbáltatások kényszerítőiben. Szükség van Isten jelenlétére is. A tíz év minden mérföldköve megerősítette őket, s a változó lakó- és munkatársi közösség számára ez a ház otthonná lett. Nem gondolták, hogy ennyire rögös, akadályokkal teli egy szociális intézmény engedélyeinek megszerzése, nem számoltak azzal, hogy nehéz lesz az emberi méltóságot biztosítani akkor, amikor maga a társadalom próbálja eltiporni azt. Nem számoltak azzal, hogy az idősgondozás szintjét és minőségét iratok mennyiségében mérik. Sőt, azzal sem számoltak, hogy fáj, ha egy gondozottól búcsút kell venni – mondta Jakab István, a Kálvin ház igazgatója, hozzátéve, hogy különösen a Covid-járvány, az idősotthonokat érintő botrány és az ezekkel járó hatósági túlkapások idején kellett helytállni, a gondozást és orvosi ellátást biztosítani.

– Számos történet szépíti meg az otthon életét, s a történetek nemcsak megszépülnek, de éltetnek és összekötnek. A történetek és egymás megbecsülése abban is mérhető, hogy ma mintaértékű mindaz, ami a Kálvin házban történik. Jó példaként szolgál azoknak, akik tanulni, tapasztalatot szerezni jönnek a házba – fejezte ki az igazgató.

Az idősotthon lakóit Soós Zoltán polgármester is köszöntötte, üzenete így hangzott: Akik az Úrban bíznak, erejük megújul! 

Az ünnepi műsor keretében a református lelkészkórus szolgált Bíró Jenő lelkipásztor vezényletével. A 91. születésnapját ünneplő dr. Jakab Tibor saját verseit olvasta fel, míg Jakab Ágnes Reményik-verssel örvendeztette meg az egybegyűlteket. 

Virággal és az alkalomra készített mézeskalács plakettel köszöntötték az időseket, az otthonban dolgozókat, köztük dr. Finna Juditot, aki az otthon lakóinak orvosi ellátását biztosítja. Végezetül a svédasztalos fogadáson a 94 éves Bende Magdi néni, az otthon legidősebb lakója felvágta az ünnepi tortát.