Vincze László átmenetei

Jelképes átmenetekre gondolunk természetesen, ezt a marosvásárhelyi Bernády Házban nyilván egyből érzékelte az a sok látogató, aki az elmúlt napokban, hetekben megnézte a Debrecen vonzáskörében, Sárándon élő grafikusművész Átmenetek című kiállítását. Többségük arra is számított az elmúlt években kisebb-nagyobb szünetekkel megrendezett Vincze-tárlatok nyomán, hogy a galériában valamilyen újdonság várja majd, hiszen évtizedekkel korábban is nyilvánvaló volt, hogy kísérletező kedve, alkotó nyugtalansága folytonos megújulásra ösztönzi a művészt, és ez a törekvése mit sem veszített intenzitásából, miután Vásárhelyről áttelepedett az anyaországba. Ellenkezőleg, amint telt az idő, és bővült a művészi eszköztára, úgy mutatta fel festőként, rajzolóként, metszetkészítőként, szobrászatban is jártas vizuális művészként, könyvillusztrátorként, ötletes könyvtervezőként újabb meg újabb arcait. A mostani látványra talán mégsem gondolt a közönség, lévén szó jubileumról, arról, hogy 60. születésnapja késztette az alkotót a pár hónappal ezelőtti debreceni, illetve a jelenlegi itthoni bemutatkozásra. Ilyen alkalmakkor pedig többnyire visszatekintő válogatással rukkolnak elő az ünnepeltek. Itt viszont nyoma sincs ünnepélyeskedő komolykodásnak. Rendhagyó anyaghasználat, szokatlan formájú, papírmasé képanyag, vegyes technika és sajátos jelrendszer lepi meg első pillantásra a tárlatlátogatót, hogy aztán egykettőre be is szippantsa a rokonszenvesen leegyszerűsített, lazaságában is metaforikus, gondolattársító, -tömörítő, ironikusan szellemes vinczei világba. A festő grafikus a megnyitón el is mondta azt, amiről a képei tanúskodnak: sokat számít ugyan, ami eddig vele és a munkásságával történt, fontos a megtett pályaszakasz, de legalább annyira hangsúlyos az is, hogy a hatodik évtizedébe lépve is megőrizze frissességét, szellemi mozgékonyságát, béklyóktól mentes kreativitását. A felmutatott mintegy félszáz új mű így próbálja tükrözni az életkorok, az alkotói korszakok közötti zavartalan átmenetet, múlt, jelen és jövő szerves összekapcsolódását, ötvöződését.

Rajzbeli játékosságával, könnyed, pasztelles színeivel, geometrikus vagy éppen formabontó képkivágásai társításával, ütköztetésével, plasztikai változatosságával, fogalomteremtő, üzenethordozó kusza vonalhálóival, karakterteremtő figuráival, a képcímek humoros telitalálataival derűt sugároz az Átmenetek vidám együttese. Az alaphangot az sem töri meg, hogy a bibliai időktől napjainkig az emberi jellem hiányosságaira, éle-tünk ellentmondásos alaphelyzeteire, gyarlóságainkra is ráismerhetünk a létrehozójuk által tréfásan zakkantnak nevezett képeken. Emberek, állatok, angyalok, ördögök, égi és földi jelenségek, mítoszok és hétköznapi realitások, elvont fogalmak és lelkiállapotok, mosolyt kiváltó szójátékok öltenek testet, fura, mégis rendkívül kifejező alakzatot a galéria falain. Szomszédok, barátok, rokonok, lovak és más kedves állatfajták képezik le a papírmasék népességét, de találóbb talán, ha azt mondjuk, tükörbe néző, gyarló önmagunk sorakozunk, öltözünk végtelen vonalakba, amelyekből bizonyára már sosem tudunk kigabalyodni. „Jól összebogoztad, Istenem” – hangzik a cím az egyik kép alatt. Vincze László is ezt csinálta velünk. És milyen jól tette!