Villanófény a Zászpád alatt

Múltunk, emlékeink nagymértékben meghatározzák jelenünket és jövendőnket. Bizonyára mindannyian tapasztaljuk, hogy jó emlékeink mennyire előremozdítják, szinte szárnyaltatják életünket, szeretjük újra meg újra feleleveníteni őket. Ugyanakkor rossz emlékeink visszahúznak, keserűségüket újra meg újra érezzük, nem tudunk szabadulni tőlük mindaddig, amíg őszinte és nyitott szívvel le nem tesszük azokat az Örökkévaló Isten színe előtt, aki múltunkat, jelenünket, sőt jövendőnket is a kezében tartja. Mindkettő azonban akkor lesz áldássá, ha a jóért naponta hálásak vagyunk, a keserűségekre pedig úgy tekintünk, hogy azokat is Isten egy bizonyos meghatározott céllal adta, hogy csiszoljon, formáljon, s általuk egyre jobban megerősítsen a hitben.

Lapozgatom Szász Attila lelkipásztor, esperes emléktöredékeit, és megragad  a könyv elején egy kimagasló gondolatsor, mely meghatározza az egész könyv menetét. Nem utolsósorban ajánlja ezt a kötetet, sőt buzdítja az olvasót a továbbolvasásra: „Mintha gyorsvonatként száguldottam volna végig a mögöttem maradó esztendőkön. Elmaradt lassan ezen az úton először Nagyapám, majd Nagyanyám, azaz Apó és Nanyó, utánuk először Édesanyám, majd pedig Édesapám. Az életvonat pedig csak rohant és rohant… Majd felszállt mellém feleségem. Később két gyermekem. Majd öt unokám. És rohanunk együtt tovább… És tudom, hogy egyszer az életvonat megáll… Mert isteni törvény szerint következik a földi végállomás. És tudom, hogy a magam parányi kis élete csupán egy piciny villanás Isten örökkévalóságának egén”. 

Olvasva az emléktöredékeket a „gyorsan száguldó életvonat”-ról felelevenednek az életképek, vagy mondhatnánk úgy is, hogy az életfilm bizonyos körülhatárolt részei, részecskéi. Elénk tárul a magyarói gyermekkor a szülői házzal, a szülőkkel, a nagyszülőkkel, valamint a maga óvodás és iskolás emlékeivel. Továbbá a marosvásárhelyi tanítóképzőben folytatott tanulási évek, a ludvégi tanítói szolgálat és a román hadseregben eltöltött idő. A teológiai tanulmányok idejét idéző emlékek, a segédlelkészi szolgálat, a székelytompai és disznajói lelkipásztorság, s a maga kronológiai sorrendjén feltűnik a román titkos-szolgálat embereinek sikertelen igyekezete is. A kötet utolsó fejezeteiben találkozunk a münsteri tanulmányúttal, a körtvélyfájai gyülekezetben végzett munkával és az esperesi szolgálattal.

„Nemzedékek sora követi egymást, hogy majd átadja helyét a következőknek, kényszerűen engedve az emberre szabott isteni törvénynek: porból lettél, és porrá leszel! És a csillagok akkor is ragyogni fognak. A hold akkor is betölti fényével az éjszakát… A mai Magyaró fölött is. A Magyarót körülölelő hegyek és völgyek fölött is. A Zászpád fölött is” – olvasom Szász Attila zárómondatait, melyek többek között arra is buzdítanak bennünket, olvasókat, hogy gondoljuk át önvizsgálattal és felelősségtudattal a magunk eddig végigjárt életpályáját. Tekintsünk Isten örökkévalóságára, aki bennünket, mulandó embereket fel akar készíteni az örökkévalóságra. Készít, addig, amíg az életvonatunk meg nem áll, be nem fejezi földi pályafutását, hogy Vele együtt örök üdvösségben éljünk.

A kötet ára 40 lej, és megvásárolható az Erdélyi Református Egyházkerület iratterjesztésénél, a Görgényi Református Egyházmegye esperesi hivatalában és a szerzőnél.

Szép Eduárd lelkipásztor, 

Beresztelke