Világrekordot állított volna fel, de...

A 43 éves marosvásárhelyi ifj. Soós Zsigmond már évek óta testnevelő tanár bátyjával, Leventével együtt Szovátán a Domokos Kázmér Óvoda, Általános Iskola és Szakközépiskola keretében. Mindketten évekig sikeresen atletizáltak, számos hazai és nemzetközi megmérettetésen léphettek fel a pódiumra, sőt idővel veterán atlétikai versenyeken is eredményesen részt vettek.

Zsiga – aki már évek óta a helyi mozgássérült és -korlátozott személyeket magába tömörítő Olympikus klub elnöke –, a minap élete egyik legkellemetlenebb időszakáról mesélt: arról, hogy miért nem vehetett részt a mozgássérültek 2012-es londoni paralimpiáján. 

A családtagjai, barátai és ismerősei által Öcsiként becézett egykori sportoló mozgáskorlátozott személyként született, hiszen mindkét kezén és lábán hiányosak az ujjai. Mindez nem akadályozta meg abban, hogy atletizáljon, sőt, tizenhárom év alatt több hazai versenyen számos arany-, ezüst- és bronzérmet szerzett. 

– Mikor és hol kezdtél el atletizálni?

– Vásárhelyen, a Bolyaiban kezdtem el, 10 éves koromban, aztán az egyetemi évek alatt a Jászvásári Politehnica leigazolt versenyzője voltam. Legjobb hazai eredményem egy országos hatodik helyezés volt a 100 méteres síkfutásban, de emellett számos versenyen diadalmaskodtam. Azon időszakban a 100 méteres síkfutásban 10,8, míg a 200 méteren 22,5 másodpercet értem el. De hozzáteszem, hogy én mint mozgássérült sportoló az egészséges versenytársaimmal versenyeztem. 

– Nem mozgássérült sportolóként voltál elkönyvelve?

– De igen, azaz mégsem... Kezdjem azzal, hogy 2010 júniusában az olaszországi Imolában a mozgáskorlátozottak paralimpiájára való egyik kvalifikációs versenyen világrekordot állítottam fel a 100 méteres síkfutás öt kategóriájában, míg a 200 méteren csak egy műlábakkal rendelkező dél-afrikai vert meg a döntőben. Hogy ki volt az illető? Egy bizonyos Oscar Pistorius, a későbbi paralimpiai bajnok rövidtávfutó! Sajnos az eredményeimet nem ismerték el hivatalosan, mivel a verseny előtti orvosi bizottság „elvágott”, így csak versenyen kívül engedték meg, hogy szaladjak. 

– Kérlek, részletezd…

– Minden egyes mozgássérült és mozgáskorlátozott sportolót, aki bármilyen versenyszámban részt vett, megvizsgálta egy orvosi csoport. Engem két egészséges doktor mozgáskorlátozottnak nyilvánított, míg a harmadik, aki tolókocsiban lévő mozgássérült professzor volt, azzal érvelt, hogy bokából mozog a lábam, tehát egészséges vagyok. Azaz túl gyorsnak nyilvánítottak, hogy mozgássérült legyek...

– Ez érthetetlen! Ezért szaladtál a versenyen kívül?

– Igen, és ezért nem dönthettem meg a hivatalos világrekordot! Ezután a mozgáskorlátozottságomat bizonyító irataimat lefordíttattam német és angol nyelvre, a mozgássérült és mozgáskorlátozott személyeket soraiban tudó nemzetközi szervekhez küldtem el, de sajnos nem kaptam választ rá soha, így többé nem vehettem részt hivatalosan hasonló nemzetközi versenyeken. 

– Azon időszakban szó volt arról, hogy esélyesként is kijuthatsz a 2012-es londoni paralimpiára...

– Valóban! De sajnos így nem teljesülhetett az a vágyam, hogy Romániát képviseljem a paralimpián, ahová az akkori eredményeim szerint esélyesként utazhattam volna ki. A fájó az, hogy ha a Román Paralimpiai Bizottság részéről megkaptam volna a kellő támogatást, lehet, több esélyem lett volna a kvalifikációs versenyen, persze, ha mozgáskorlátozottnak is nyilvánítottak volna. 

Mint köztudott, az atlétika egy olyan sportág, amely azon versenyszámokat tömöríti magába, ahol a test súlypontja a lábujjakon összpontosul, sőt kíváncsi lennék, hogy mindössze néhány lábujjon – melyek közül több sérült –, hány sportoló vagy parasportoló tudott volna egyáltalán szaladni?

– Miért hagytad abba a versenysportot?

– Egy sérülés miatt voltam kénytelen abbahagyni, de időközben sporttanári oklevelet szereztem Jászvásáron, ahol az egyetemi évek alatt a helyi Politehnica klubnál atletizáltam. Jelenleg Szovátán lakom boldog családom körében, a helyi Domokos Kázmér iskola testnevelő tanára vagyok bátyámmal együtt. 

– Bátyád sikeresebb atléta volt, mint te?

– Igen! Levente mintegy 50 országos bajnoki címet szerzett 1990–2008 között ifjúsági 1, 2, 3, junior és felnőttkategóriában sok versenyszámban, emellett öt Balkán-bajnokságon versenyzett, továbbá Románia színeiben részt vett többek közt nyári európai ifjúsági olimpiai fesztiválon (FOTE 1993, Hollandia), katonai világjátékokon (2003, Olaszország) és Európa-bajnokságon (1998, Magyarország) is, emellett Balkán-bajnoki ezüstérmes és Európa-kupa-győztes csapatban; sportmesteri címmel is büszkélkedik. Megjegyzem, hogy édesapánk, idősebb Soós Zsigmond is sportolt, ő Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, Szászrégenben és az Elektromarosnál futballozott. 

– Te jelenleg a marosvásárhelyi Olympikus sportklub elnöke is vagy. Milyen tevékenységet foglal magába a sportklub?

– Tizenegy éve foglalkozom mozgássérült és -korlátozott személyekkel, segítem és támogatom őket, tíz éve alapítottuk meg az Olympikus sportklubot, mely keretén belül az említett személyek számára sportrendezvényeket is rendezek. 

Nekem munkahelyem van, a megélhetésem biztosítva, de nagyon jó érzés segíteni rajtuk és egyben támogatni őket. S mivel nekem a sport több mint hobbi, egyben hivatásom is, mi több, már nem juthatok ki egy paralimpiára, mindent elkövetek, hogy az Olympikus klub keretén belül találjak egy tehetséges sportolót, aki ezt az álmot valóra válthatná a közeljövőben…

Jómagam, e sorok írója még annyit tennék hozzá Öcsivel kapcsolatosan, hogy a gyerekkora óta a sporton belül az atlétika mellett a futball a kedvenc sportága, amit hobbiszinten hetente két alkalommal űz barátai körében, nem is akárhogyan. Igen, mozgáskorlátozott személyként a lasztit is olyan jól kezeli, mint ahogy az atlétikát is űzte egykoron. És, hadd tegyük hozzá, a labdarúgás is egy olyan sportág, ahol a test súlypontja és a lábujjak nagyon is összefüggnek.