Melldöngetésben nem könnyű versenyre kelni a regáti politikusokkal, de összehasonlító elemzések idején általában ki szokott derülni, hogy hatékonyságuk ellentétesen arányos az ígéreteikkel. A napokban tettek közzé egy elemzést a régió országainak gazdasági válságkezelő csomagjairól, és mint rendszerint, ebben is sereghajtók.
Az elemzést készítő szakik az egykori szocialista barakk országainak a járvány gazdasági hatásai kivédésére tett erőfeszítéseit nem abszolút összegben, hanem a bruttó nemzeti össztermék százalékos arányában adták meg. Mivel eltérő méretű és erejű országokról és gazdaságokról van szó, ez az összehasonlítás pontosan meg tudja mutatni, hogy az adott államok vezetői mekkora erőforrásokat voltak hajlandóak erre a célra áldozni – és ez arra is utal, hogyan mérték fel, és mennyire vették komolyan a kérdést.
Szép hazánkban a kormányzat a GDP 4 százalékát fordította erre, és ezzel nem szorosan lett sereghajtó az összehasonlításban, hanem nagyságrendekkel maradt le mindenkitől a környéken, mert például az utolsó előtti bolgárok is a GDP 7 százalékával válságkezeltek. A horvátok 8 százalékkal, a szlovének, szlovákok és lengyelek mintegy 10 százalékkal. A magyar kormány arányokban a miénk háromszorosát, a GDP 12 százalékát fordította erre a célra, és még ők is jócskán lemaradnak a csehektől, akik bruttó nemzeti össztermékük 20 százalékát költötték gazdaságmentésre. Arányítva a mienk ötszörösét.
Az külön érdekessé teszi ezt az összehasonlítást, hogy a tavaly nálunk teljes harci díszű választási idény volt, önkormányzati és parlamenti voksvadászattal, amikor ígérni és költekezni is lehetett fantázia, hozzáértés és készletek szerint válságkezelés címén. Készletek nem álltak a kormány rendelkezésére az elődkabinet osztogatásait követően, de ez nem is nagyon volt feltétele a hatékony fellépésnek. Az ilyen mentőcsomagok rendszerint nem föltétlen csak konkrét pénzből állnak össze, amit a kormányzat segély címén kioszt a rászoruló cégeknek, hanem ide számítják például a különböző adókedvezményeket, amikor a rászorulókat mentesítik a sarc alól, vagy az állami garanciavállalásokat, ami rendszerint azt jelenti, hogy a bajban levő vállalkozások mondjuk bankhitelt vehetnek fel, amiért az állam kezeskedik. Széles azoknak az intézkedéseknek a palettája, amelyekkel egy hozzáértő és cselekedni is kész kormányzat támogathatja a bajban azt a vállalati szférát, amely békeidőkben az ő fizetésükre is adózik. És az nem csak most baj, hogy nálunk csak ennyire futotta a kormányosok erejéből és tehetségéből. Hosszabb távon is az marad, mert aki egy krízishelyzetből hamarabb talpra áll, az előnybe kerül a késlekedőkkel szemben. De azt már hosszú ideje tapasztaljuk, hogy az életszínvonalbeli szakadék köztünk és az egykori barakktársak között inkább tágul, mint szűkül. Ilyenkor látszik, miért.
