2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Január 18-án zajlott a Dicsőszentmárton körzeti versmondó verseny III. osztályos tanulók számára.


„Igyekezned kell nemcsak arra, hogy
beszéded hibátlanul zengjen ajkaidról,
hanem arra is, hogy kedves hajlékonysággal
érzelmeidnek tolmácsa lehessen.”
Kölcsey Ferenc 
 
 
Január 18-án zajlott a Dicsőszentmárton körzeti versmondó verseny III. osztályos tanulók számára, amelynek a vámosgálfalvi Fogarasi Sámuel Általános Iskola adott helyet. A környékről nyolc iskola vett részt, 15 tanulóval. A rendezvény kezdő, kellemes hangulatát Weöres Sándor Sehallselát Dömötör című verse adta meg, akinek a szerepébe Fekete Tamás V. osztályos tanuló bújt, játékosan oldva ezzel a verseny feszültségét és biztosítva a szórakozást, illetve a barátságos légkört a jelenlevők számára.
 A zsűrit Tóth Katalin, Szász Rozália, Erdős Rebeka tanítónők valamint Márkos–Mátyás E. Zita magyar szakos tanár alkották. A verseny szüneteiben a gyerekek kézműves-tevékenységen vehettek részt, ahol Szabó Gyula tanító biztosította a zenei aláfestést. A Maros Megyei Tanfelügyelőség szabályzatát betartva a zsűri úgy döntött, hogy a következő tanulók képviselik a körzetet a megyei szakaszon: Durugy Andrea – dicsőszentmártoni Traian Gimnázium –, felkészítő tanító Székely Varga Béla és Fekete Zoltán – vámosgálfalvi Fogarasi Sámuel Általános Iskola –, felkészítő tanító: Tóth Gyula. A nyertesek az oklevelek mellett könyvjutalomban részesültek. Ezenkívül minden jelen lévő versenyző és felkészítő tanító a kellemes emlék mellett részvételi emléklappal is gazdagodott, amiért fáradságot nem kímélve folyamatosan ápolják anyanyelvünket, felidézve elődeink hagyatékát. Ugyanakkor a versenyzők füzet és órarend ajándékot is kaptak a szervező iskola jóvoltából. Tóth Katalin tanítónő, zsűritag szerint ez a rendezvény egy tartalmas csepp volt a közelgő magyar kultúra napja alkalmával. Igen, őrizni és védeni kell nyelvünket, mint kultúránk legfőbb hordozóját, mert az anyanyelv és a kultúra fennmaradásunknak a biztosítéka.
Végezetül említésre méltó, hogy újból példás együttműködésről tett tanúbizonyságot a vámosgálfalvi tanítók közössége – Bara Katalin, Fekete Rozália Erika, Pataki Enikő, Tóth Gyula, Bacsó Magdolna, Szabó Rozália és Szabó Gyula – valamint Birtalan Ilona Réka angoltanár, Székely Attila informatikus, Balog Elemér polgármester és iskolánk vezetősége: Pataki László igazgató  és Mit Elena igazgatóhelyettes.  
Birtalan Ilona Réka angoltanár

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató